Fidesz: A szocialisták szétlopták az egészségügyet

2017. augusztus 04. 14:37

A Fidesz szerint épp azok a szocialisták vádolják őket „zsebtöméssel”, akik jelenleg is több korrupciós botrányban érintettek és akik „csak elvették a pénzt az egészségügytől és hagyták a kórházakat leamortizálódni”. Véleményük szerint a Fidesz-KDNP kormányzása óta „százmilliárdokkal több pénz jut az egészségügyre".

2017. augusztus 04. 14:37

A Fidesz-frakció szerint azok a szocialisták beszélnek egészségügyről és „zsebtömésről”, akik amellett, hogy „szétlopták és tönkretették” az egészségügyet, jelenleg is „több korrupciós botrányban” érintettek.A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója arra reagált pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy a nap folyamán sajtótájékoztatón Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta, bár a magyar lakosságot a legjobban az egészségügy problémája érdekli, a kormánynak az a fontos, hogy Mészáros Lőrinc zsebét még jobban meg tudja tölteni.

A Fidesz azt írta: a szocialistákkal ellentétben, akik „csak elvették a pénzt az egészségügytől és hagyták a kórházakat leamortizálódni”, a Fidesz-KDNP kormányzása óta „százmilliárdokkal több pénz jut az egészségügyre”. Országszerte újulnak meg a kórházak, a rendelők, a mentőállomások,  az orvosi eszközök. Béremelés indult az ápolóknak, orvosoknak, mentőknek és elkezdődik Budapest átfogó kórházfejlesztése is – sorolták.

Kiemelték, mielőtt az MSZP „zsebtöméssel dobálózik”, válaszoljon arra, hogy a Czeglédy Csaba bűnszervezetéből, a „szétlopott” 4-es metróberuházásból és a „szeviépes Botka-botrányból” hány milliárdot tettek zsebre szocialista politikusok.

(MTI)

Összesen 150 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dzso bacsi
2017. augusztus 05. 10:04
jaj a fidesz megint ellopta a hiányt, a budos nácziok! Előre a bukásra, Együtt! xD na csá ballib, a pofámról égne a bőr a helyetekben. hányszor megkaptátok a lehetőséget és az állandó jelleggel megszorítás lett a vége. életképes jövőképetek nincs, viszont a kórházbezárás jól ment. nyugodtan álljatok a csula alá.
dakotasámán
2017. augusztus 05. 09:37
"A Fidesz-frakció szerint azok a szocialisták beszélnek egészségügyről és „zsebtömésről”, akik amellett, hogy „szétlopták és tönkretették” az egészségügyet,..." a fidesz frakció - aminek a tagjai szétlopták az agyukat is -, teljesen hiteles ebben az ügyben is. csak a tények kedvéért, volt 8 évetek, hogy rendbe tegyétek a "tönkretett egészségügyet". sikerült ? hát kurvára nem. szintén a tények kedvéért, a szocik 1 év alatt hajtottak végre 50%-os béremelést, nem 20 év alatt 10 %-ot. ha van a pofátlan hazudozásnak felső foka, az a fidesz frakció megtestesíti azt.
BőröndÖdön
2017. augusztus 05. 08:56
Annyira bájos,amikor a fidesz tolvajlásról beszél...
Zokni
2017. augusztus 05. 08:25
"Fidesz: A szocialisták szétlopták az egészségügyet" - írja a kigyensúlyozott közösségi sajtó élharcosa. "És én fizetem a zsoldját" (a nép)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!