Két Michelin-csillagot kapott az Onyx

2018. március 27. 07:59

A magyar gasztronómiát díjazták a Michelin-gálán.

2018. március 27. 07:59

Megvan az első két Michelin-csillagos étterem Magyarországon: a 2018-as Michelin-gálán a budapesti Onyx lett az első olyan magyar étterem, amely a nemzetközi étteremkalauz mércéje szerint akár egy kisebb kerülőt is megér, ha egy utazó jót szeretne enni – írja a Euronews.

„Az, hogy elértük a második csillagot, számomra még felfoghatatlan”, mondta az étterem séfje, Mészáros Ádám. „Még biztos hogy kell egy pár amíg ez tényleg átfut az ember fején, hogy az, amiért dolgozott a csapattal, amit minden elé helyezett, most meghozta a gyümölcsét. és ez egy nagyon jó érzés.”

A Michelin kalauz európai kiadásának gáláját Budapesten tartották, ami azt is jelenti, hogy egy napig Magyarországra figyelt az európai gasztronómia világa. (A legtöbb nagy országban már bejelentették, mely éttermek szerepelnek a kalauzban, Budapesten csak az osztrák, horvát és magyar csillagokat hirdették ki. Viszont itt lehetett először kézbe venni magát a Main Cities of Europe 2018-as kiadványt, vagyis az európai kalauzt.) A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerint az Onyx második csillaga az egész magyar gasztronómiának előrelépés.

A Euronews cikkéből kiderül, hogy a Michelin-kalauzt évente állítják össze. Szigorú minősítők járják az éttermeket, akik a kiszolgálást és az ételek minőségét is alaposan kiértékelik. A csillag nem egy jól sikerült vacsorának jár, az éttermeket többször is tesztelik, vagyis a kalauz ajánlása azt mutatja, hogy egy adott szintet következetesen hozni tud a hely. Mivel a Michelin eredetileg autós utazóknak készült, ezért a csillagok számának jelentését is úgy határozták meg, hogy az egy csillagos étterem egyszerűen egy jó konyha, a kétcsillagos kisebb kitérőt is megér, míg egy három csillagos hely olyan jó, hogy megér egy külön utazást is.

„A lényege ennek a két csillagnak nem csak a két csillag maga, hanem az egész magyar gasztronómiának az elismerése”, mondta Guller Zoltán. „Ez egy minőségi ugrás, sokkal feljebb lépett a megítélése Budapestnek, Magyarországnak meg a magyar gasztronómiának, azt gondolom ez a legfontosabb üzenete ennek a mai díjnak.”

Az áttörésen kívül jó hír, hogy megőrizte helyét a kalauzban a Costes, a Costes Downtown és a Borkonyha is.

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2018. március 27. 13:48
gyurcsányahibásorosmiatt!!!
kérdés
2018. március 27. 11:02
Arról is lesz cikk, hogy mennyire rokkan bele egy vendéglátó egység és vezetője, hogy az elvárt nívót tartsa? Mert olvastam már az adósság miatt öngyilkosságba menekült svájciról, aki nem tudta tartani a sok csillagot. Mindez a csillogó hírnévért....vagyis a semmiért. Mert minden egyéb, ami ott és úgy készül, egyszer használatos, komposztba, csatornába kerül. Kőkemény elvárások, iszonyú konkurenciaharc....anyagilag ugyanis nem kifizetődő egy ilyen buliban utazni.
atila68
2018. március 27. 09:47
Én használok Michelint, leginkább télen, jobb mint a Nokian, no meg az országútimra is azt veszek 25-622 méretben, mert nehéz ugyan, de a hazai utakon is gyakorlatilag defektmentes a futása.
atila68
2018. március 27. 09:45
Ez mi a fax? Pörkölt nincs? Vízibivalytatár, hagymatextúrák, gomba szeletek Libamáj, körte, kandírozott gyömbér Szent Jakab-kagyló, karfiol, bottarga, savanyított friss mandula Ököruszály consommé Báránygerinc, füstölt fondant burgonya, szarvasgomba Tőkehal, tokhalkaviár, író, kapor Libamáj, körte, kandírozott gyömbér Ököruszály consommé Gomba veluté, pirított gombák, mangalica hab Pisztráng, halászlé, kagyló Érlelt ribeye, zeller variációk, bivaly mozzarella, hagyma por "Túró rudi", homoktövis, sütőtök Csokoládé, feketeribizli, piemonti mogyoró
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!