Orbán Balázs: A 21. század a mi oldalunkon áll

2018. július 02. 21:35

Orbán Balázs szerint a világban szétszóródott magyaroknak a telekommunikáció fejlődésének köszönhetően ma már nem fogyatkozó, elszigetelt kis közösségekben kell élniük.

2018. július 02. 21:35

A világban szétszóródott magyaroknak az infrastruktúra és a telekommunikáció fejlődésének köszönhetően ma már nem fogyatkozó, elszigetelt kis közösségekben kell élniük, hanem az új vívmányok segítségével részesei lehetnek a nagy magyar közösségnek, amelynek alakításában nagy szerepük van a fiataloknak – hangoztatta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hétfőn Sátoraljaújhelyen. Orbán Balázs úgy fogalmazott: „a 21. század a mi oldalunkon áll".

Az államtitkár a tizenkilencedik alkalommal megrendezett Magyar diákok és tanárok találkozója a Magyar Kálvárián elnevezésű, egyhetes középiskolás diáktábor megnyitóján beszélt. 

Kijelentette, amennyire ellenünk volt a 20. század, annyira a mi oldalunkon áll a 21., hiszen egy erősödő, a múltjával tisztában lévő, a jelenét alakítani tudó és a jövőjének kovácsává váló anyaország biztosít stabil hátteret a nemzetépítő törekvéseknek.  Az ország ugyanis fizikai és lelki értelemben is épül – mondta Orbán Balázs, hozzátéve: „a közösségek, a nemzet, a vallás, az identitás mind olyan elemek, amelyekre sorra találunk rá". Ehhez kapcsolódnak a 21. század olyan vívmányai, amelyek megkönnyítik a kapcsolattartást egymással: „ugyanazokat a híreket olvassuk, ugyanazt a közösségi médiát fogyasztjuk" – fogalmazott az államtitkár. 

Csáky Csongor, a tábort szervező Rákóczi Szövetsége elnöke kiemelte: a tábor kinőtte a Kárpát-medencét, ugyanis a több mint négyszáz, javarészt „anyaországi és a trianoni békediktátum során elszakított területekről meghívott" résztvevő mellett idén először Európa számos országából, valamint más földrészekről is érkeztek vendégek. 

A diaszpóra magyarságát hetven olyan dél- és észak-amerikai, ausztráliai, spanyolországi vagy olaszországi fiatal képviseli, akiknek nagyszülei, dédszülei a huszadik század viszontagságai miatt hagyták el hazájukat – közölte az elnök. Hozzáfűzte: a megnyitónak helyet adó sátoraljaújhelyi Magyar Kálvária szimbolikus helyszín, hiszen az ott felállított stációk az elszakított 38 magyar városnak állítanak emléket. 

A július 8-ig tartó tábor keretében a résztvevők megtekintik a környék nevezetességeit, de ellátogatnak a szlovákiai, felvidéki területekre is, például Kassára, Dobóruszkára, Nagyszelmencre.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2018. július 03. 09:20
Önáltatás. Fontos, jó dolog, de az identitást a család, az iskola adja, őrzi meg. Aki szlovák nőt választ feleségül, (vagy angolt vagy argentint), annak a családnak a magyarság szempontjából reszeltek.
terra
2018. július 02. 22:14
Magyarország több olyan történelmi időszakot illetve eseményt szenvedett el, amelyek folytán a magyarság egy része a világ különböző részein szétszóródott. A magyarság erős nemzeti identitását mutatja, hogy a nemzethez kötődés nagyon sok magyarban, sőt második vagy harmadik generációs utódaikban is fennmaradt. Ez nagyon nagy erő és lehetőség a Trianoni diktátummal megcsonkított, kis országgá vált hazánknak. Nagyon pozitív és bölcs dolognak tartom, hogy az Orbán-kormányok (ide értve az elsőt is) nagyon nagy hangsúlyt fektet a nemzetpolitikára és a határon túli magyarokkal való kapcsolat ápolására.
3M..
2018. július 02. 21:55
"Hétfőn felállt a Parlamentben az Orbán Balázs nevű túlfizetett narancsdroid (a “független” Századvégtől érkezett államtitkár), és olyan kínosan belezavarodott a rá kiosztott sorosozásba, amiért biztosan nem fogja őt megdicsérni Habony Árpád." https://index.indavideo.hu/video/Allamtitkar_ur_kisse_belezavarodott_a_sorosozasba_1 Szebb Jövőt!
komik
2018. július 02. 21:38
A technológia közelebb hoz minket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!