Orbán: Sohasem voltunk hajlandóak részt venni a saját temetésünkön

2020. június 06. 11:15

A miniszterelnök turulszobrot avatott Sátoraljaújhelyen.

2020. június 06. 11:15

Centenáriumi turulszobrot avattak Sátoraljaújhelyen, amelyen a miniszterelnök is részt vett.

Nekünk sikerült, ami a többi sztyeppei népnek nem.

– mondta a kormányfő, majd hozzátette: „bár az évszázadok alatt magyarok százezrei estek el a csatatéren, a magyarokon nem fog sem a kard, sem a golyó”.

Orbán elmondta: nem lettünk sem német tartomány, sem török vilajet, sem szovjet tagköztársaság. „Templomok, városok és főterek hirdetik, hogy mi, magyarok, egy kultúra- és államszervező nemzet vagyunk” – tette hozzá. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az ezeréves történelmi Magyarországot hátba döfték, lezüllesztették, bolsevikok kezére adták az országot, megfosztottak bennünket területeinktől, ásványkincseinktől, lakosságunk egy részétől.

– jelentette ki Orbán.

Nincs már sem Csehszlovákia, sem Jugoszlávia, sem Szovjetunió, sem brit és francia birodalmak” – sorolta a miniszterelnök, majd hozzátette, ha igaz az, hogy összenő, ami összetartozik, akkor az is igaz, hogy szétesik, ami nem tartozik össze. Úgy fogalmazott: méltósággal őrizzük a Kárpát-medencét, melyet lakhelyül kijelöltek számunkra őseink, minden megszülető gyermek egy-egy újabb őrhely.

A történelem megadta az esélyt, talán az utolsót, hogy a közép-európai népek együtt emelkedjenek föl. Ha az erőnk összeadódik, az nem csak nekünk, hanem nekik is jó. Csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs, valaki megértette, valaki nem. Akik még nem, jobban tennék, ha sietnének, mert fogytán az idejük” – mondta a kormányfő, majd kiemelte: ha magyarul nézel, elfogadod, hogy a szlovák szlovák marad, a román pedig román.

A száz év magány korszaka véget ért. Ma ismét győzelemre állunk. Orbán köszönetet mondott az elszakított területek magyarjainak hűségükért és százéves kitartásukért.

A magyar történelem nem ért véget sem Mohácsnál, sem Világosnál, sem Trianonnál.

– fogalmazott, majd elmondta: a világrend változik, ne ijedjünk meg attól, amit látunk, mi vagyunk azok, akik Magyarországot megváltoztatják, a munkát pedig a Trianon utáni ötödik generációnak kell majd befejezni.

Összesen 421 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2020. június 08. 15:18
Tíz évvel ezelőtt, még én is fiatalabb voltam. Akkor még 14-ig el tudtam számolni, most csak 13-ig részletekben.
Emmanuel Goldstein
2020. június 08. 11:19
Orbán egyik legnagyobb merénylete az ország ellen a köztéri szobrászat nacionalista giccsé züllesztése.
flesh ripper
2020. június 07. 18:56
Az igaz magyarok szívéből beszélt. Aki szavaival - a mindenkori magyarok érzéseivel, gondolataival és törekvéseivel - nem képes, nem akar azonosulni, az nem magyar! Ilyen egyszerű.
toef36
2020. június 07. 11:39
A SZÓKIMONDÁSÉRT minden tiszteletem Orbán Viktor miniszterelnöknek. A politikában az őszinte beszéd ritka ajándék. A jövőről persze - többet is mondhatott volna, bár igaz, az BESZÉDIDŐT sikerült jól beosztania...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!