Több utat is le kellett zárni Somogyban az áradások miatt

2020. július 25. 14:54

Teljes szélességében zárva van a 68-as számú főút a 60-as kilométerszelvénytől a Tapsonyi elágazásig, valamint az 51-es kilométerszelvénytől Segesdig.

2020. július 25. 14:54

Több utat is le kellett zárni Somogyban szombaton az esőzés miatt kialakult vízátfolyások miatt – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. Azt írták, hogy teljes szélességében zárva van a 68-as számú főút a 60-as kilométerszelvénytől a Tapsonyi elágazásig, valamint az 51-es kilométerszelvénytől Segesdig. A 61-es számú főút 157-es kilométerszelvényében Terebezd-puszta térségében félpályán haladhat a forgalom, a Nagybajom és Böhönye közötti útszakaszt viszont teljes hosszában lezárták.

A rendőrség a forgalmat a környező utakra tereli, egyúttal arra kéri a közlekedőket, hogy a lezárt szakaszokat lehetőleg kerüljék el. Óvári Timót, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tűzoltók pénteken horgászoknak segítettek a Desedai Arborétumban, ahol a víz nagy mennyiségű földet vitt az útra, ellehetetlenítve a közlekedést. Szombaton a legtöbbször Segesdre kellett vonulniuk, ahol helyi és nagyatádi önkéntesekkel pincékbe, házakba befolyt vizet kellett szivattyúzniuk. Vésén és Böhönyén lakóépületekből, Segesden autóból mentettek embereket, Csurgón homokzsákokkal akadályozták meg, hogy a halastó vize kilépjen a medréből. Böhönyén a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület tagjai mentettek meg egy kerékpárost, akit elsodort a víz, de egy ház kerítésében meg tudott kapaszkodni.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!