Tizenegy évig termesztett marihuánát kertjében egy somogyi férfi

2020. november 13. 16:20

Vádat emeltek ellene.

2020. november 13. 16:20
null

Tizenegy éven keresztül termesztett marihuánát a kertjében egy Marcali környékén élő férfi az ügyészség álláspontja szerint, ezért vádat emeltek ellene – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.

A 34 éves férfi 2009-ben jutott marihuánamagokhoz, ezután minden évben nevelt kendernövényeket lakóháza udvarának gazos, elhanyagolt részén, cselekménye ezért jó ideig nem tűnt fel senkinek. A vádlott az általa termesztett drogból eleinte a saját szükségletét fedezte, egy idő után azonban kereskedett vele, később ismerőseinek már amfetamint is adott el, amelyet maga is rendszeresen fogyasztott.   

A férfit 2020 májusában fogták el a marcali rendőrök, amikor kábítószer hatása alatt, hamis rendszámmal felszerelt gépkocsijával Keszthelyről tartott hazafelé. A nyomozók a házkutatáson amfetamint és kannabiszt, valamint kábítószer-termesztéshez használt eszközöket foglaltak le. A férfi letartóztatásban van, az ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette, egyedi azonosító jellel visszaélés és bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat ellene, és azt kérte a bíróságtól, ítélje börtönbüntetésre, tiltsa el a járművezetéstől, továbbá alkalmazzon vagyonelkobzást vele szemben.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Kallos Bea

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2020. november 20. 13:43
Aki hülye az hülye. Charles Darwin (1809-1882)
nyúlgerinc
2020. november 13. 16:37
Azért ahhoz,hogy lebukjon kellett a rendérségnek egy informátor is... Amúgy a fószer már túl magabiztos volt, mondhatnám hogy hülye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!