Rasszista atrocitások érték a Dobrev Klára ellen tüntető romákat Baranyában

2021. július 27. 21:39

„Ezek nem is magyarok!” – ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket tettek a Dobrev Klára ellen tüntető romákra a DK-szimpatizánsok Komlón, számolt be a BAMA.hu.

2021. július 27. 21:39
null

A Baranya megyei lap tudósítása szerint a konfliktus akkor tört ki, amikor a roma önkormányzat vezetője, Orsós Ferenc és társai megjelentek az eseményen, hogy demonstráljanak a DK miniszterelnök-jelöltje ellen. A tizenöt tüntető békésen akarta kifejezni ellenérzéseit Dobrev Klára személyét és a 2010 előtti baloldali kormányzást illetően, de a rendőrök már a rendezvény helyszínéül szolgáló Városház tér sarkán megállították őket, és csak nagy nehezen, igazoltatást követően engedték tovább Orsós Ferencet és társait – számolt be a lap.

Az egyik DK-szimpatizáns ekkor odalépett hozzájuk, és azt kiabálta: „Ezek nem is magyarok!”

Orsós Ferencék a rasszista megjegyzések ellenére békésen folytatták demonstrációjukat. Amikor Dobrev Klára a porondra lépett, magasba emelték molinóikat. „Soha többé Baloldalt!” „Szemek maradnak” „Tegnap MSZP. Ma DK. Holnap mi?”– álltak a molinókon.

E legutóbbit Szakács Lászlónak szánták, aki bár nemrég még az MSZP baranyai jelöltje volt, de miután saját pártja hirtelen kizárta, DK-s jelöltté vált.

A rendőrök ezután hirtelen körbevették a Dobrev Klára ellen tüntetőket.

Orsós Ferenc a Dunántúli Naplónak azt mondta, azért jöttek el a fórumra, mert a baloldal becsapta az embereket, és nem akarja, hogy ez még egyszer megtörténjen.

– mondta, utalva a pedofiltörvény körül kirobbant vitára és a baloldal abban vállalt szerepére. Eddigra már a tér másik oldalán is megjelentek Dobrev ellentüntetői, akik a DK jelöltjének beszéde alatt gyakran adtak hangot nemtetszésüknek, aminek hatására Dobrev többször is kizökkent szerepéből, de további incidensek nem történtek.

(BAMA, Facebook)

Fotó: Facebook

 

Összesen 146 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
reepcze
2021. szeptember 10. 18:35
Bánjunk csínján a cigányok megítélésével! Marosvásárhelyről származik a legendássá vált biztatás: "Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!" Köztük is vannak, akiknek a helyén van az eszük, és a szívük. Szóval ezért. ( jöhetnek a diszlájkok :((( )
Valeri Anna
2021. július 28. 20:25
..Daróczi Dávid mszps- szóvívő halála? HIvatalánál fogva belelátott aktába aztán kiesett az ablakon? és hol van Mohácsi Lívia mszp? No...erről tájékozódjatok Brüsszelben! És a Bogdán fiú-- rájött kiket szolgált, mint ellenzék?  (...) De a legfontosabb mondatok Mohácsi Viktóriától hangzottak el. Elmondta, hogy a 2009-es romagyilkosságok idején a rendőrség egyáltalán nem kezelte kellő komolysággal a faji alapú mészárlásokat. És arra sincs válasz, hogy milyen titkosszolgálati, illetve nemzetbiztonsági kapcsolatok léteznek a romagyilkosok és a szélsőjobb, valamint az állam/2009/ között.(...) http://kanadaihirlap.com /mohacsi-viktoria-a-cbc-n-magyarorszag-nagyon-kozel-van-a-polgarhaboruhoz/  
Osztap Bender
2021. július 28. 10:26
Talán térdeljetek is le a zsivány Farkas Flórián fajtestvérei előtt, hibbant fideszes vezetők és aktivisták. Ezek és a "fokozottan érzékenyek" züllesztették szét Magyarországot. A csibészek szavazataiért (a hatalom megtartásáért) mindenre képesek vagytok. A tolvajok, rablók, fosztogatók, ingyenélők, rabszolgatartók, idős emberek kifosztói, gyilkosai védelmére is!
s.g.l.
2021. július 28. 10:01
A gyűlölködéshez: "„Amikor néhány hete Orbán Viktornak hirdetése jelent meg a Bildben, amelyben az uniós alapelvekkel szemben dühöngött, úgy éreztem, megőrült. Még tőle is szokatlan gyűlöletorgazmust bocsátott az Európai Bizottságra és az Európai Parlamentre, amelyek szerinte a Nyugat bukásáért felelősek. Orbán Viktor narratívája szerint az ő illiberális demokráciája Dávidként harcol a vele szemben Góliátként fellépő hanyatló Nyugat ellen. Manapság viszont már úgy gondolom, Orbán nem őrült meg, hanem csak fél. Lengyel társához hasonlóan a népakarat letéteményesének érzi magát, amely szükség esetén a törvény felett áll. Jelenleg a középkori szemléletű homoszexuális törvényt bocsátja a nép elé, abban bízva, hogy alacsony választási részvétel mellett elfogadják” – olvasható a Spiegelben."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!