Ruszin-Szendi a Honvédség jövőjéről: csökken az adminisztráció, nő a harcoló beosztások száma

2022. szeptember 29. 20:41

A vezérkari főnök szerint azt is bejelentette, hogy a hónap végén megérkeznek az első Linx harckocsik Magyarországra.

2022. szeptember 29. 20:41
null

Csökkenti az adminisztrációt  és a bürokráciát a Magyar Honvédségen belül Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka. A vezérkari főnök minderről a Spirit FM Katonadolog című műsorában beszélgetett Novák Andrással. Szóba kerültek az átszervezések, és azok céljai is.

A beszélgetésről az atv.hu közölt részleteket.

Ruszin-Szendi Romulusz elmondta: most, hogy a Covid nem ró akkora terhet a katonákra, mint korábban és a déli határ védelmét is megerősítették a honvédségen kívül eső egységekkel, így a lehető legtöbb katonát vissza tudja küldeni a gyakorlótérre. Kifejtette: a katonák bevethetőségét minél magasabb szintre szeretné emelni. Ehhez a harceljárásokban is változtatniuk kell, és ezt be kell gyakorolni. Ennek a gyorsításához a struktúrába is bele kell nyúlnia.

„Megduplázzuk a lövészászlóaljok számát, ami az alapvető harcászati adottság minden haderőben. Ezt úgy tudom elérni, hogy az adminisztrációt, a bürokráciát és ezeket a pozíciókat csökkentjük. Ezért a Magyar Honvédség parancsnoksága is átalakul. Létszámában, pozícióban maga a parancsnokság, az kétharmadára csökken. A közép és felső szinten lévő parancsnokságok száma ugyan megnő, de a benne lévő pozíciók száma százas nagyságrenddel csökken. Ez adja meg a feltételét annak, hogy harcoló beosztásokat hozzunk létre” – fejtette ki bővebben a parancsnok.

Kiderült: az öt új lövész zászlóalj január 1-jével kezdi meg működését, továbbá átalakították a készenléti készültségi szolgálatokat is. Ez azt jelenti, hogy több katona van kijelölve és rövidebb idő alatt tudnak elindulni az egyes feladatokra.

Ruszin-Szendi azt is bejelentette, hogy a hónap végén megérkeznek az első Linx harckocsik. 

Szóba került Svédország és Finnország NATO-csatlakozása is. A főparancsnok szerint az észak-atlanti szövetség erősebb lesz a skandináv államok belépésével.

Európai sokkal monoblokkabb lesz. Ez az ő politikai döntésük volt eddig, hogy nem csatlakoztak a NATO-hoz. Rájöttek arra, hogy együtt erősebbek tudunk lenni, és ezzel nyilván a NATO katonai képessége is emelkedni fog, hiszen nem két olyan ország csatlakozott, akinek nincsen semmilyen, vagy nem olyan a kultúrája, nincs benne demokrácia, hanem ezeket az értékeket ők mind képviselik” – jelentette ki Ruszin-Szendi Romulusz.

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pathfinder76
2022. szeptember 30. 10:22
Aztán honnan lesz az 5 új lövészzászlósljba ember,fegyver,felszerelés,ruházat,ellátmány,elhelyezés,juttatás.? A meglévő alakulatok is létszámhiánnyal küzdenek.. Még a kézifegyvereket sem sikerült lecserélni mindenhol. A lövész alakulatok tűzerejét ma is a BTR-80-80/A adja. A harckocsizókét a T-72... Mi lesz a szovjet/orosz technikával a jövőben?Lőszer,alkatrész,autógumi? A kiszolgáló járművekkel mi a terv?Kraz,Ural,PTSZ,BAT-2,stb?
10mmAuto
2022. szeptember 30. 07:54
Vagy nyelvbotlás, vagy a cikkíró gépelt félre. Sztem év vége akar lenni az a hónap vége.
Free7
2022. szeptember 30. 05:21
Most főparancsnok vagy vezérkari főnök? A főparancsnok amúgy a közt elnök, viszont mindenhol vezérkar van,mert több risztnek több esze van,mint egynek. "A főparancsnok szerint az észak-atlanti szövetség erősebb lesz a skandináv államok belépésével." Netto szélsőséges atlantista, ugyanazt fújja mint a van de lejjebb és a nyugati csatlós bábok. Mit keresett titokban ukrajnában? Még egyszer: Orbán ezzel nyert választást: "Nekünk ebből ki kell maradnunk." Ennek pont az ellenkezőjét mondja ő. "hiszen nem két olyan ország csatlakozott, akinek nincsen semmilyen, vagy nem olyan a kultúrája, nincs benne demokrácia, hanem ezeket az értékeket ők mind képviselik" A genderbuzi nemváltó értékekre gondol? Svédben már semlegesnemű WC is van, szerinte ez érték? Meg az arabsimogatás,, a svéd hazafiak üldözése érték neki? Megint át vagyunk verve!
Akitlosz
2022. szeptember 29. 21:57
"Ruszin-Szendi azt is bejelentette, hogy a hónap végén megérkeznek az első Linx harckocsik. " Mára a hónap vége van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!