Kifakadt a Tesco-vezérigazgatója, elmondta, miért kevés a csirke

2022. november 21. 13:19

Pálinkás Zsolt rámutatott: a hirtelen megnövekedett igény miatt mesterséges lesz a kereslet.

2022. november 21. 13:19
null

„Az ársapkákról azt gondoljuk, hogy a legelején jó volt a szándék. Bizonytalan időkben erősítette a vásárlói bizalmat, és fogyasztást tudott generálni” – mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco magyarországi vezérigazgatója a Forbesnak. Azt nyilatkozta, mostanra egész másképp látja a helyzetet, szerinte az árstop torzítja a piacot, más termékek árát mesterségesen megdobja, és nem mellékesen éves szinten

akár 11 milliárd forintos veszteséget okoz a Tesco Globál Zrt.-nek.

Arra a kérdésre, hogy mi az első lépés egy ársapka bevezetésénél, azt válaszolta, hogy azt nézik meg, mit ír pontosan a közlöny, de amíg az nincs, addig egy-két napig csak találgatnak. „Aztán ha látjuk, hogy pontosan milyen típusú tojásról és burgonyáról van szó, akkor villámgyorsan át kell látni a készleteinket, a szállítói kiszolgálási szintet, átgondolni, hogy számítunk-e pánikra, és kell-e mennyiségi korlátozást tennünk” – magyarázta. Pálinkás szerint egy-egy ilyen bejelentés nagyon meg tudja zavarni a piacot, és azt tapasztalták, hogy hiába folyamatos az ellátás, az emberek

ilyenkor többet vásárolnak az adott termékekből, a hirtelen megnövekedett igény miatt mesterséges lesz a kereslet.

„Az árstop tehát egyfelől torzítja a piaci viszonyokat, másfelől más termékek árkorrekciója miatt árfelhajtó hatása is van, és így még gerjesztheti is az inflációt” – mondta. Pálinkás Zsolt az árstop torzító hatását egy csirkés példán vezette le, azt mondta, hogy a hatósági ár megdobja a keresletet a csirke melle iránt, de mivel az állat többi részét is árulni kell, a maradék részekkel is kell valamit kezdenie a beszállítónak.

Két opciója van, vagy sokat vág le, de akkor nyomott áron tudja csak eladni a piacon, és vesztesége keletkezik, vagy annyit vág le, ahol még arányban van a nyeresége és a vesztesége. Ezért van kevés csirke, és ezért van az, hogyha kifogy a csirkemellfilé, akkor az állat összes többi részét aránytalanul drágán lehet csak megvásárolni – magyarázta Pálinkás Zsolt.

Nyitókép: MTI Fotó: Krizsán Csaba

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sün Balázs
2022. november 23. 00:40
Én a TESCO-ban egyáltalán nem vásárolok, pedig van a közelünkben egy hipermarketük. Inkább vásárolok a piacon. Csirke mellett eddig sem vettem, mert nagyon íztelennek tartom. Számomra az hiába kapott ársapkát. Húslevest pedig korábban is, ahogy most is bizony csirke-far-hátból és szárnyból készítek, mert az így lesz finom. A csirke mell helyett eddig is, ahogy most is inkább pulykamellet veszek, pedig azon nincs is ársapka. Egyébként már évekkel ezelőtt felreppent a hír, hogy a TESCO kivonul Magyarországról, pedig akkor még szó sem volt COVID-ról, háborúról és semmiféle ársapkáról. Unokahúgom dolgozott a TESCO központban több éven át jó beosztásban, de ő már pár éve eljött, mert nem bírta az ott uralkodó légkört. A Tesco vezetője pedig csak sír, ahelyett, hogy rendet tenne ott!
masikhozzaszolo
2022. november 21. 17:45
Meg kell kérdezni Pálffy Istvánt. Ő azt hiszem csirkefogó volt Debrecenben. Oltásoknál segített a baromfiudvarban.
Lixus
2022. november 21. 17:03
Persze arról basznak gondoskodni, hogy legyen elég cukor. Szarrá kellene őket büntetni!
Ólat a trolloknak
2022. november 21. 15:56
Mindjárt gondoltam. Képesek vagyunk mi vásárlók fölzabálni. Még jó, hogy eszembe nem jutna ilyen helyekről csirkét venni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!