Magyar Nemzet: Vidéki médiumokat is dollárral pumpáltak

2023. április 19. 16:19

Az elmúlt években a balliberális média horribilis összegekre tett szert külföldről, írja a lap.

2023. április 19. 16:19
null

A Magyar Nemzet ellenzéki média külföldről történő feltőkésítését bemutató sorozatának eddigi részeiben bemutatták a vezető balliberális médiumokat, illetve a tematikus, „ráhordó” jellegű kisebb portálokat.

Pénzügy megerősítésük közben ugyanakkor a vidéki ellenzéki médiumok (dollármédiumok) finanszírozására is jutott külföldi figyelem.

Szombathely

A lap e példákból szemezgetett. Már a 2019-es választások előtt több mint 20 millió forintot küldött a Soros-féle (Open Society Foundations – OSF) alapítvány a szombathelyi Nyugat.hu-nak.

Debrecen

Komoly építkezés zajlott Debrecenben, állítja a Nemzet, hiszen az OSF 2019-ben és 2020-ban összesen negyvenezer dollárral támogatta az Együtt Debrecenért Egyesületet. A Soros-alapítvány ezt a pénzt kifejezetten egy helyi online portál létrehozására szánta, és 2019-ben – egy ugyanilyen nevű Facebook-oldal átalakulásával és az Együtt Debrecenért Egyesület kiadásában – el is indult a Debreciner.hu, mely a saját bevallása szerint szoros kapcsolatban áll a hálózatban működő amerikai médiummal, a Szabad Európával.

Szeged

További példa – folytatja a Nemzet –, hogy a Kreatív az egyik, a 2020-as Soros-támogatásokban érintett vidéki portál, a Szegeder.hu kapcsán arról írt tavaly, hogy „a lap a hirdetésekből befolyó összegek mellett pályázati forrásból tartja fenn magát, 2020 végén nyert az Open Society Foundations európai programján.

Pécs

Egy baloldali baranyai portál, a Szabad Pécs példája viszont azt mutatja, hogy Soros alapítványa mellett máshonnan is érkezhetnek külföldi források a dollármédiához, írja a portál.

Önbevallásuk szerint „együttműködtek az elmúlt években az N-OST nevű nemzetközi, Berlinben székelő médiaszervezettel, a Transparency International Magyarország Alapítvánnyal, a TASZ Társaság a Szabadságjogokért nevű civil jogvédő szervezettel, támogatást fogadtak el a Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőhöz kötődő Tisztességes és Igazságos Társadalomért Alapítványtól is, együttműködött a Deutsche Wellével, a londoni Thomson Foundationnel, és a 2021-es évre vonatkozóan nyertek el pályázati, részben a működést segítő forrást a Soros Györgyhöz kötődő, berlini székhelyű, Open Society Initiative for Europe (OSIFE) nevű civil szervezettől is”.

Kecskemét

Kecskeméten komoly balliberális kötődésekkel épül egy ellenzéki médium,

írja ugyancsak a Nemzet. A Kecsup nevű portál mögött álló Áramlat Alapítványnál a baloldali pártpénzeken túl amerikai dollárok is megjelentek, hiszen már bejegyzésének évében részesült a Soros-hálózat adományaiból. Az alapítvány 2020-ban 15 000 dollárt (nagyságrendileg ötmillió forintot) kapott az amerikai üzletembertől, kifejezetten a helyi portál fenntartásának támogatására. A Kecsup.hu kiadóját 2021-ben is támogatta a Soros-hálózat. Az alapítvány Bíroság.hu-ra feltöltött beszámolója alapján 8 483 875 forintot kapott az OSF svájci szervezetétől, melyből 4 450 875 forintot fel is használtak a tárgyévben.

Nyitókép: Facebook

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csubszi
2023. április 20. 20:14
Mi el a kutya se olvasná őket, külföldi támogatás kell. De hiába, úgy balfaszok, ahogy kell!
Palatin
2023. április 20. 11:55
Véleményemet az ellenünk uszító,gonosz "mesterröl" egy versben foglaltam össze: Nemzetünk démona, rossz szelleme Soros, Küzdelmünk ellene nehéz harc és szoros. Nála ármány, hitszegés megszokott rutin,. Szutykos gyülöletet szór ránk e Rasputin. Népünk hütlen gyermeke e tékozló fiú, Hogy bünbánón megtérjen, ahhoz ö túl hiú. Inkább még támadja hös népét konokul, Bünlajstromából mint aggastyán sem okul. Midászi vagyonát bösz hatalomra váltja. Kétes üzelmeit csupán istenünk ha látja, Kivel ö konkurál, mint "földi helytartója", Nem lesz már ideje, hogy vétkeit lerója... Hej, döntsd a Sorost ne siránkozz, Ne raplizz minden kis fullánkhoz. Tudd, ö utálja mindkét nemzetét, Elcserélte öket sok fura szerzetért. Ö maga köré gyüjtötte hiénák hadát, Harcias csalókat és nem kevés banyát. Vagyonát mutyikkal szerezte, toldotta, Züllött rajongóit ránk böszen bujtotta. Dühödt haragja miböl táplálkozik? Minden tette mögött a suska lakozik. Kezét tette volna magyarok pénzére, Ám bátor Viktorunk ütött a kezére. E szörnyü blamázst ö el nem feledé, A világ vad farkasait ezért összeterelé, Életét tette rá, hogy ezt megbosszulja, Mérgezett törét a magyarokba szúrja.
korona.2.0
2023. április 19. 19:20
Annyi megoldás létezik: méreg, fertőzés, egy kósza golyó, lassan ható anyagok, kiesés az emeletről, elesés, botlás satöbbisatöbbisatöbbi
makapaka2
2023. április 19. 17:46
Még meddig teheti??? Még a jóból is megárt a sok, hát még a nagyon rosszból!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!