Halálos baleset miatt félbeszakították a Veszprém-ralit

2023. augusztus 06. 13:51

Az első, kislődi gyorsasági szakaszon az 50-es rajtszámú Nemes Csaba – Nemes Richárd kettős autója fának csapódott.

2023. augusztus 06. 13:51

Halálos baleset miatt félbeszakították a 29. Veszprém-ralit, a HUMDA országos ralibajnokság idei negyedik futamát – közölték a szervezők a verseny honlapján vasárnap. A tájékoztatás szerint az első, kislődi gyorsasági szakaszon az 50-es rajtszámú Nemes Csaba – Nemes Richárd kettős autója fának csapódott. 

A versenybalesetben a pilóta, Nemes Csaba a helyszínen életét vesztette, a navigátort további kivizsgálásra kórházba szállították.

A tragikus eseményt követően a versenyt a rendezők megállították, az elhunyt pilóta tiszteletére 13 órától a Veszprém Arénánál megemlékezést tartanak. A közleményben a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetősége, a verseny rendezősége, a versenyzők, a csapattagok és a ralis társadalom minden tagja nevében együttérzésüket fejezték ki a 47 évesen elhunyt versenyző családjának.

(MTI)

Nyitóképünk illusztráció: Czézinger Kristóf és Ősze Róbert LadaVFTS típusú versenyautójukkal a veszprémi Mikulás-ralin 2019. december 8-án. MTI/Bodnár Boglárka
 

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bitrex®
2023. augusztus 06. 20:16
Be kéne tiltani! Mi van a vadon élő állatokkal, zaj- és levegőszennyezéssel? Egyáltalán mi ez a marhaság? Mi értelme van?
Muki46
2023. augusztus 06. 19:22
El sem kellett volna elkezdeni. Értelmetlen és káros bohóckodás.
Jack Reynor
2023. augusztus 06. 19:14
Ő választotta ezt a halálnemet. Legalább nem ütött el senkit.
Sany Xepi
2023. augusztus 06. 16:38
🔷Nevezzük nevén a halál okát. -Életveszélyes spot.-
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!