Kiállnak a gazdák a magyar kormány mellett, megkezdődött a MAGOSZ tüntetése (Videó)

2024. február 09. 10:31

„A magyar kormány a hazai gazdáknak nemzeti hatáskörben tüntetés nélkül is biztosítja azokat a feltételeket, amelyekért a nyugati országok termelői az utcára vonultak” – olvasható a Magosz és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaa közösen kiadott közleményében.

2024. február 09. 10:31

„A Magosz a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen kiadott korábbi közleményében jelezte, támogatja a nyugat-európai gazdálkodók követeléseit, akiket Brüsszelen túl a saját kormányaik intézkedései is sújtanak” – írta meg pénteki cikkében a Világgazdaság.

A lap szerint közleményben emlékeztettek arra is:

a magyar kormány a hazai gazdáknak nemzeti hatáskörben tüntetés nélkül is biztosítja azokat a feltételeket, amelyekért a nyugati országok termelői az utcára vonultak.

Ezek többek között az alábbiak:

  • a gázolaj jövedéki adójának visszatérítése eddig és ezután is biztosított,
  • a családi gazdaságokra és őstermelőkre vonatkozó adórendszer Európában is egyedülálló,
  • megtiltottuk a földadó kivetésének lehetőségét,
  • hazánk elsőként, az Európai Bizottság döntésével is szembemenve lezárta a határait az ukrán mezőgazdasági import előtt.

„A magyar gazdák kiállnak a magyar kormány mellett, amely Brüsszellel szemben is védi az érdekeinket” – teszi hozzá közleményében a Magosz és a NAK.

Mutatjuk a MAGOSZ kapcsolódó videóját:

Nyitókép: Facebook-videó/MAGOSZ

 

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mandala-3
2024. február 09. 13:05
Önmaga paródiája amit ezek a gazdák csinálnak. Kár,hogy a közt,eln. palota elé nem vonulnak. Az igazi bajok ott kezdődtek. (gabona folyosó megállapodás) Ettől függetlenül azért jó birkapörkölt főzőcskézést kívánok nekik.
Lombi
2024. február 09. 12:28
A trolljainkat rendesen szívenszúrta a dolog. Kb ennyire kemény üzenet ez a nyugati kormányoknak is. Nálunk a kormány mellett, a nyugati gazdákkal szolidálva tüntetnek a gazdák.
Zjzj
2024. február 09. 12:13
Zorbaniaban a gazdak az ellenzek ellen tuntetnek;)
benedek77
2024. február 09. 12:10
Kiküldték a nergazdik a buta nerparasztokat. Ha minden a legnagyobb rendben, a fasznak tüntettek, menjetek dolgozni! Vagy ha ennyi időtök van, felmehetnétek a novákhoz, most adott kegyelmet egy pedifilmosdatónak. Esetleg tüntetthettek a rekordmagas infláció, az egymillió orbánmigráns, európa legnagyobb áfája ellen is. Vagy körbevehetnétek a Parlamentet, hogy ugyan miért is vagyunk az eu második legszegényebb országa úgy, hogy a gazditok 14 éve tejhatalommal uralkodik, és többszázmilliárd euró jött az országba. Meg ha már itt vagytok, kicsit rákérdezhetnétek az akksigyárakra, amik miatt termőföldet sajátítanak ki, ontják a szart a levegőbe, és pusztítják a vízkészletet. Soroljam még? De ti ezt nem teszitek, mert genetikusan alattvaló, buta jobbágyok vagytok. Ti kiálltok a kormány mellett, mert hazaárulók és bűnsegédek vagytok. Csak a helyet foglaljátok, hasznotok semmi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!