Lövés Szlovákiában

2024. május 16. 17:13

Gyakran elmondtuk már: felénk is megjelenhet a parttalan gyűlölet, az ideológiai gyűlölködés, a leszámolósdi.

2024. május 16. 17:13
Szentesi Zöldi László
Szentesi Zöldi László
Magyar Nemzet

„Robert Ficót mindenesetre azért lőtték meg, majd szállították kórházba, mert közös világunkban elharapózott az erőszak. Mi, akik munkánk miatt sokfelé jártunk a világban, gyakran elmondtuk már: felénk is megjelenhet a parttalan gyűlölet, az ideológiai gyűlölködés, a leszámolósdi. Az elmúlt években iszlamista erőszak dúlt Nyugat-Európában, jelenleg is bősz antiszemita rohamok zajlanak az amerikai egyetemeken, és akkor még nem beszéltünk a világ keresztyéneit fenyegető üldözésekről. Ahogyan a kiszolgáltatott afrikai, ázsiai, latin-amerikai emberek tíz- és százmillióit fenyegető háborúkról, erőszakról, járványokról, éhezésről is feltétlenül meg kell emlékeznünk.

Mindez eszünkbe jutott most, amikor északi szomszédságunkban fegyverrel jár-kel és miniszterelnökére tüzel a gyilkos terrorista. Arra gondolunk, azt szeretnénk, hogy nálunk ne fordulhasson elő hasonló jelenet. Éppen ezért a rend és a törvény tiszteletére szólítjuk fel honfitársainkat, azzal a megjegyzéssel, hogy az erőszakot valójában könnyű a társadalomra szabadítani, megállítani azonban annál nehezebb. Magam is láttam Észak-Írországban, Boszniában, Irakban, Törökországban, hogyan élnek a háború árnyékában az emberek. Amikor már a fegyvereké a végső szó, addigra olyan erőszakspirálban szocializálódtak, hogy több nemzedéknyire távol sodródnak az általános megnyugvástól. Közép-Európának el kell kerülnie ezt a sorsot, már csak azért is, mert nincsenek olyan belső konfliktusaink, amelyek miatt erőszakhullámtól kellene tartanunk.

Mindenekelőtt azt szeretnénk, hogy reggel, amikor ezek a sorok eljutnak az olvasóhoz, Robert Fico legyen még Szlovákia miniszterelnöke. Imádkozunk érte, együttérzünk családjával, őszintén kívánjuk, hogy érjen véget ez a rémálom. Azt is reméljük, hogy minél gyorsabban tisztázzák a merénylet körülményeit, az elkövető pedig elnyeri méltó büntetését. Nekünk magabiztos, erős, rendezett Szlovákiára van szükségünk a határ másik oldalán. Robert Ficót a saját nemzete választotta meg, emelte miniszterelnöki székébe, jogi, erkölcsi okok miatt neki kell tovább dolgoznia a hazájáért. Mostani nehéz harcában mellette állnak a nagyvilág jóakaratú emberei, mindazok, akik megborzongtak, amikor megérkezett a szörnyű híradás. Tovább kell lépnünk, éspedig közösen. Azt kívánjuk Szlovákiának, hogy soha, senki ne forgassa fel többé a békés hétköznapjaikat, találjanak megnyugvást ebben a nehéz helyzetben, és ne engedjék, hogy esztelen emberek lerombolják a haza és az együvé tartozás közös eszményeit.”

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:30
🍓 ️ ­­É­­r­t­­é­­­k­­e­­­l­­­d­­ ­­­a­­­ ­­s­­z­­­e­x­i­­­ ­­­p­­u­­­n­c­­i­­­m­­a­­t­­ 👉 𝐖­𝐖­𝐖­.­­­𝐗­­𝟏­­­𝟖­.­­𝐅­𝐔­­𝐍
Patika
2024. május 24. 19:13
parttalan gyűlölet--- bocs, de semmi sincs magától.... mindennek van ( min. kiváltó) oka.
Patika
2024. május 17. 14:30
Robert Ficót a saját nemzete választotta meg --- naná. a szlovákok 13 %- a ment el szavazni, abból a többség is csak 6, 6 % (gratulálunk)
gekk
2024. május 17. 09:01
Ződikém, a Petőfi összes mellett ezt is a figyelmedbe ajánlanám: survivor 2024. május 16. 08:04 gekk Konkrétan ? 5x választott király ? Te hülye fasz, te. (Hadhazy életben van...pedig le kellett volna lőni.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!