Hamarosan Magyarország lehet az USA legfontosabb szövetségese

2024. március 12. 18:25

Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar jobboldal mintaadóvá vált az amerikai republikánusok számára.

2024. március 12. 18:25
Kaszab Zoltán
Vasárnap

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

 

„Még csak március van, de máris kijelenthető, hogy a magyar miniszterelnök túl van az év egyik legfontosabb találkozóján. Múlt héten ugyanis Mar-a-Lago-i birtokán fogadta őt Donald Trump, az Egyesült Államok volt elnöke, aki idén is megméreti magát Joe Bidennel szemben és jó eséllyel indul az újabb elnöki ciklusáért. A találkozónak sok fontos tanulsága van.

Az első számú következtetés, amelyet levonhatunk, hogy ha Donald Trump lesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke, akkor gyorsan véget vet az orosz-ukrán háborúnak. Trump ugyanis békepárti, ezt sosem rejtette véka alá, maga is többször elmondta, hogy néhány nap alatt békét teremtene. Hogy nem a levegőbe beszél, azt abból tudhatjuk, hogy elnöksége idején az Egyesült Államok nem indított új háborút sőt, a meglévőek lezárására törekedett. Biztató jel az is, amit Orbán Viktor mondott egy, a találkozó után vele készült interjúban. A miniszterelnök arról beszélt, hogy 

Trumpnak van terve a békére, de már önmagában az, hogy nem küldene több fegyvert és pénzt, a harcok leállítását jelentené, 

Ukrajna ugyanis nyugati segítség nélkül nem tudná tovább folytatni a háborút.

A béke jelentősége pedig Magyarország szempontjából óriási, hiszen mivel a háború a szomszédunkban dúl, annak közvetett kárai minket érintenek a leginkább.

Donald Trump és Orbán Viktor találkozója után – második következtetésként – az is nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar jobboldal mintaadóvá vált az amerikai republikánusok számára.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kokrowatz-0
2024. március 14. 02:11
ahhoz előbb le kéne pattintani a ruszkikat.
pesszimista
2024. március 13. 21:38
A ki tud nagyobbat lódítani díj , napi győztese.
pesszimista
2024. március 13. 21:26
Münchausen báró életre kelt a róla írt könyv lapjairól.
gyaloggos
2024. március 13. 11:32
AZ persze vitathatatlan, hogy TRUMP győzelme esetén JOBBAK lennének az USA és Magyarország közötti kapcsolatok, viszonyok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!