Egyszervolt borok: ez nem büdös, ez a talaj

2013. március 28. 07:00

Egyszervolt borokat kóstoltunk a VinCÉ-n: olyan tételeket, amelyek szőlőfajtájuk vagy termőhelyük miatt csak kis tételben készülnek el, vagy már nem is készülnek el többet. Mit tud a csókaszőlő? Milyen bort ad a bakator? Van-e értelme dűlőszelektált tokaji kékfrankosnak? Miért nem vált be a hárslevelű a Csobánc-hegyen? Íme hét bor és a válaszok.

A magyar borok iránt érdeklődők számára talán a boros nagyrendezvény legizgalmasabb előadása Horkay András nemzetközi borakadémikus workshopja volt, melyen a beharangozó szerint képtelen tájakon, teljesen más vidékre való szőlőfajtákból termett borokkal lehetett ismerkedni. Hét bor került a közönség asztalára, ám a végeredmény végül nem igazolta azt az előfeltevést, miszerint olyan kísérletek kerültek a poharakba, melyeket nem igazán van értelme folytatnia a borászoknak.

Itt van minden 200 kilométeren belül

Még mielőtt belemerültünk volna az egyszervolt borok világába, Horkay András tartott egy pár perces előadást Magyarország borászati adottságairól. Az egyébként igencsak remek előadótól a javarészt hazai közönség megtudhatta, hogy arányaiban kevés autochton, vagyis őshonosnak mondható fajtából készül itthon bor, ez a trend azonban változik: egyre több borász vallja magáénak az ABC-t, vagyis az anything but chardonnay elvét. Horkay szerint ez nagyon jó irány, hiszen Magyarországon egy kétszáz kilométeres körzeten belül négy-öt olyan borvidék is megtalálható, amely mineralitásban, ásványokban gazdag altalajaival megállja a helyét a Chablis – Wachau – Mosel – Loire-völgy mezőnnyel szemben. Tokaj-Hegyalját, Somlót, Badacsonyt, Egert és Mátrát említette meg az előadó. Az pedig minimum beszédes tény, hogy az elmúlt években pont az egyik legőshonosabb szőlőfajta, a furmint dominálja a magyar minőségi borok piacát.

A kóstoló első boraként Losonci Bálint 2011-es mátrai chardonnay-ja került a poharunkba. A borász elmondása szerint 1,5 kilogrammos tőkénkénti hozammal dolgozott a szőlőben, és szeptember 2-án szüretelte az alapanyagot. A borkészítés kulcsszavakban: egészfürtös préselés, spontán erjedés, finomseprős érlelés, kétharmad része acéltartályban, harmadrészt használt barrique hordóban. Egészen szokatlan illattal köszön be a bor: a seprőn tartást és az élesztősséget rögtön érezni – ízében is a vajasság dominál.

„Milyen is a chardonnay? Vajas? Krémes? Vaníliás?” – teszi fel a kérdést a bor kapcsán Horkay András, majd rögtön megválaszolja: egyik sem, lévén a chardonnay neutrális fajta, ezért a belőle készült borokban tapasztalt ízjegyek nem a fajta tipikus jegyei, hanem az adott borkészítési eljárásoké. Itt is. Losonci Bálint csupán két évjáratot készített a 0,3 hektárnyi meszes-agyagos gyöngyöspatai Hajmal-dűlőben található területről. Losonci Bálint a VinCÉ-n elmondta: a 2011-es évjáratot követően nem lesz több ebből a borból, átoltotta a chardonnay-tőkéket rajnai rizlingre, illetve furmintra.

Horkay András

A csobánci Villa Tolnay 2009-es hárslevelűje volt a kóstoló második tétele. A birtok 2400 tőke olaszrizlingről átoltott hárslevelűt művelt négy éven keresztül, ennyi idő alatt a borász értékelése szerint a fajta egyszer adott értékelhető bort – azt, amit a poharunkban forgattunk. A szél gyakorlatilag mindig kikezdte a termést szüret előtt. Bazalt, homok, barna erdőtalaj alkotja a termőhely talaját, a terméshozam pedig meglepően alacsony: másfél – két fürt tőkénként. „A hárslevelű maradjon meg Tokajnak” – hangzik a borász ítélete. Pedig a borból kihozták, amit lehetett. Az új fajtákkal való kísérletezést nem adják fel: a szőlőt átoltották sauvignon blanc-ra.

A Nivea-krémtől a száraz szamorodniig

A harmadik tétel egy Rozália volt 2008-ból, a somlói Kolonics pincétől. A Rozália nem egy házasítás fantázianeve, hanem az olaszrizling és a piros tramini hibridje. Utóbbi kapcsán Horkay András rögtön megosztotta a közönséggel, miről ismerni fel száz százalékos bizonyossággal a traminit egy vakkóstolón: ugyanolyan illata van, mint a Nivea-krémnek. Kolonicsék bora viszont közel sem Nivea-illatú, olyannyira nem az, hogy az előadó meg is jegyezte: „Ez nem büdös. Ez a talaj.” A bor három éven keresztül volt hordóban – Horkay ezt a Somló legendás savainak lekerekítésével magyarázta. 1200 palack készült összesen, ám kereskedelmi forgalomba azért nem került, mert a fajta miatt csak tájborként hozhatták volna ki, azt pedig nem szerették volna. A mézes-mazsolás illat teljesen megtévesztő: egy csontszáraz, olajos bort kapunk, ami jellegében a száraz szamorodnira hasonlít a legjobban. Már csak 400 palack van belőle a pincénél.

A Szeremley-birtok 1,8 hektárnyi bakatort művel meg a Szent György-hegy déli lejtőin – negyedik borunk, a 2008-as bakator is innen származik. A bor nagy fahordóban érlelődött hat hónapon át, 1800 palack készült belőle összesen. Illata sokat nem ígér, és ehhez tartja magát a bor íze is. Horkay kíváncsi volt arra, mit szól a közönség a borhoz, ezért rákérdezett, miben rejlik a bakator szépsége. „A szódában” – jött a válasz, mire az előadó elmondta, hogy kóstolt ő már mátrai bakatort is, az tanninos, húzós volt, míg ez a Szeremley-tétel egy ásványos sillerhez hasonlítható a legjobban. A közönséget egyáltalán nem győzte meg a bor, alig egy-két ember mondta, hogy tetszett neki.

Nem úgy a következő tétel: a Vylyan pincészet 2007-es csókaszőlője. A bakatorhoz hasonlóan ez is egy elfeledett magyar szőlőfajta. Villányban úgy háromszáz évvel ezelőtt a kadarkával együtt telepítették, szüretelték, erjesztették, majd készítettek belőle bort. A csókaszőlőt a pécsi szőlészeti és borászati kutatóintézet mentette meg a pusztulástól, és Szentesi József volt az, aki fantáziát látott a fajtában, és elkezdett vele kísérletezni.

Ezen kísérletek egyike tetszett meg a Vylyan borászainak is, amikor úgy döntöttek, átoltanak pár tőke kadarkát csókaszőlőre. 2007-ben 24 hektoliter bort adott hektárra leosztva a fajta, a Vylyan tapasztalatai szerint a csókaszőlő nem is alkalmas a tömegtermelésre, mert magas terméshozam mellett felhígul a bora. Szeptember végén, október elején szüretelték, 3 hétig erjesztették héjon, majd 225 literes használt hordókba került. A bor karaktere valahol a kadarka és a pinot noir között van, kifejezetten szép. És lesz folytatása is a bornak, éppen a 2008-as van piacon.

Nehéz mondani olyan szőlőfajta-termőhely kombinációt, ami egy Tokaj-rajongót ne hozna azonnal izgalomba, de annak híre, hogy Domokos Attila 2005-ben az Úrágya-dűlőből kékfrankost készített, valószínűleg mindenkiben felébreszti a benne szunnyadó Alkonyi Lászlót. És tessék rögtön visszatuszkolni: a VinCÉ-n fogyott el a bor utolsó két palackja. A tokaji Dobogó pincészet borásza elmesélte: eredetileg muskotályt akartak telepíteni a köves talajáról és kemény, férfias borairól ismert mádi dűlőbe, ám becsúszott pár kékfrankos oltvány is, amit csak később vettek észre.

A tokaji vörösben a potenciál

Nem estek pánikba, tokaji vörösbort készítettek annak rendje és módja szerint: szeptember 15-én szüretelték a fél kiló tőkénkénti terhelésű szűztermést, két héten át kádban erjesztették, majd beletették egy száz literes fahordóba. 130 palack készült belőle. A bor picit húzós, de nagyon szép, van egy köves, hűvös, füstös karaktere. Horkay András kommentárja szerint nem annyira Tokajról szól ez a bor, sokkal inkább a kékfrankosról, és erősen emlékeztet a Loire-menti cabernet franc-ra. Sokat elmond mind a termőhelyről, mind a fajtáról, mind a borászról, hogy ez a kékfrankos egy egészen friss bor benyomását keltette, az öregedésnek semmi nyoma nem volt.

Ne tessék elkeseredni, lehet még tokaji vörösbort inni: Domokos Attiláék végül nem a kékfrankos, hanem a pinot noir mellett döntöttek az Úrágyán – a szűztermés a 2009-es évjáratban termett, piacra is dobták a tulajdonos Zwack Izabellára utalva Izabella utca néven a bort. A Dobogó pincészeten kívül a Disznókő is készít bort a birtok összes kékszőlőjét egybeszüretelve: ennek neve Incognito, és már a 2011-est kapni.

Zárásként egy igazi ritkaság került a poharunkba. Domokos Attila 2003-ban apósa szekszárdi szőlőjéből kért egy hordónyi mennyiséget, ahogy ő mondta: játszadozni. A képlet egyszerű: kell egy tőkénként egykilós terméshozam, egy október eleji szüret, egy kéthetes héjon erjesztés, egy három év mecseki hordóban való érlelés és a végeredmény egy tíz évvel a szüret után is ereje teljében lévő, kimondottan izgalmas és szép cabernet franc. Él és virul, még van benne potenciál bőven, így Horkay András, aki meg is szavaztatta a közönséget, melyik bor tetszett nekik a leginkább: a közönség top3-as listájára a Vylyan csókaszőlője és Domokos Attila két bora került fel. A miénkre is.

A VinCE osztrák boros mesterkurzusáról is írtunk, itt olvashatja.

A bejegyzés trackback címe: http://bor.mandiner.hu/trackback/7932