Egy nap a Rheingauban

2013. augusztus 31. 16:30

Üzleti úton Frankfurtban? Átutazóban autóval? Vagy csak egy hétvégi kiruccanás? Mindegy is, a lényeg, hogy egy nap alatt pont bele lehet kóstolni egy borvidék életébe, hogy aztán a későbbiekben szabadulni se lehessen tőle. Akkor most irány a Rheingau.

A Rheingau az egyik leghíresebb német borvidék: Frankfurttól harminc kilométerre kezdődik Wallufnál és negyven kilométeren keresztül egészen Lorchhausenig tart. A Rajna északi partját édesborai tették híressé és naggyá. A jó háromezer hektárnyi borvidéken leginkább, vagyis nyolcvan százalékban a rajnai rizling (továbbiakban: rizling) terem, de sokan foglalkoznak vörösborral is, pinot noirral főként.

A frankfurti reptérről másfél óra alatt Geisenheimben vagyunk vonattal, itt leszállunk és elindulunk felfelé, a szőlődombok irányába. Nem igazán van kitáblázva semmi, valószínűleg azért, mert nem lehet eltévedni. Úticélunkat már messziről látni: a Schloss Johannisberg 1100 óta ugyanarról a területről, a birtokközpontként funkcionáló barokk kastély alatti 35 hektárról készíti száraz és édes borait.

Azt mondják, ez a pincészet készített először természetes édes bort: 1775-ben került a szőlőből először kései szüretelésű rizling, 1787-ben Auslese és 1858-ban jégbor a pincébe. Egy tokaji borász bizonyára vitatná a világelsőséget, már csak azért is, mert az azóta megcáfolt borvidéki mítoszok a török megszállás idejére teszik az első aszúbort. A rheingaui sztori is hasonló a tokajihoz, csak itt nem a törökök ellen háború, hanem egy későn kapott hír az édesbor születésének oka.

A birtokon az 1700-as évek végén a szüreti engedélyt a borvidéktől 160 kilométerre fekvő Fuldában adták meg, lévén ott is palackozták a borokat tízéves fahordós érlelést követően. (Ez ma már – szerencsére? – nincs így.) 

A hírnök, aki próbaszüretből származó szőlőt vitt a távoli városba, hogy az alapján döntsenek, egyszer jó egy hetet késett, így addig hozzá sem nyúltak a szőlőhöz. Mikor egy hét késéssel megérkezett a hír, miszerint indulhat a szüret, már beaszúsodott szemeket lehetett csak szüretelni. Nem ijedtek meg tőle, leszedték. A rákövetkező év áprilisában az újbort kóstolva a birtok akkori vezetője megjegyezte: ilyen kimagaslóan finom ízt eddig még sosem érzett borban. Ezt követően elkezdtek figyelni arra, hogy a szokásosnál később szedjék le a szőlőt. Így született meg a Spätlese.

A szőlőben sétálni nemcsak a kilátás miatt érdemes, hanem mert végig szépen leválogatott, hozamkorlátozott ültetvényeket lehet látni. Sok szőlővel foglalkozó hazai bortermelő hallani sem akar erről a módszerről, de az ilyen szépen, mintaszerűen rendben tartott szőlő láttán bizonyára ők is elérzékenyülnének.

A német boroscímkék feliratain elég nehéz elsőre eligazodni. A minőségi bor a QbA-feliratnál kezdődik: ez olyan, mint Magyarországon a 'borvidék OEM' felirat. Az igazán nagy dolgok viszont csak ezt követően kezdődnek, a Prädikatsweine kategóriában. Ezek a borok akkor kerülhetnek csak forgalomba, ha magukon hordozzák az évjárat, a termőhely és a szőlőfajta jellegzetességeit:

  • A Kabinett jelenti az alapminőséget. Az ilyen feliratú bornál biztosak lehetünk abban, hogy a remek minőségű szőlőhöz nem adtak hozzá cukrot, ezt a potenciális alkoholnövelő eljárást a Prädikatsweine esetében ugyanis tilos alkalmazni.
  • A Spätlese vagyis kései szüret lehet száraz vagy édes bor: alapanyagát eredetileg a szüret kezdete utáni hetedik naptól lehetett csak szedni. A szőlő teljes érése feltétel, egy bizonyos mustfok fölötti szőlő borát lehet csak így nevezni.
  • Az Auslese ritkán száraz, inkább édes bor. Nagyon érett, egészséges szőlő bora, botritisz nélkül. Magasabb mustfokkal szüretelt szőlőből készül, mint a Spätlese.
  • A Beerenauslese kicsit olyan, mint az édes szamorodni Tokajban: telt, gyümölcsös, tartalmas. Alapfeltétel a túlérett, töppedt, helyenként botritiszes szőlő adta koncentrált cukortartalom a bogyóban és a kézi szüret.
  • A Trockenbeerenauslese (TBA) a műfaj csúcsa, a Rheingau aszúja. Édesnek és mézszerűnek kell lennie. Neve is mutatja: csak száraz, mazsolaszerűen összeaszalódott bogyókból készülhet. Szerencsés esetben már a szőlőtőkékről le lehet szedni ebben az állapotban a szőlőt, ha azonban nem, némi szárítás megengedett.
  • Van még jégbor is, ezt télen, mínusz hét fok alatti hőmérsékletben kell szüretelni és még fagyott állapotban préselni a szőlőt.


Ezekkel a bortípusokkal mind lehet találkozni a Rheingauban.

A szőlősorokon keresztül sétálva végig figyeljünk arra, hogy a kastély irányába menjünk, és akkor egész biztosan nem fogunk eltévedni. Nagyjából háromnegyed óra kellemes gyaloglás és szőlőnézés után megpillantjuk Geisenheim Johannisberg nevű városrészét, benne egy graffitivel a szőlőben. Ha ezt látjuk, jó helyen vagyunk.

Johannisberg üdvözlőtáblája, a kép jobb szélén a kastéllyal. Ha a szőlők között gyalogolunk, ezt nem fogjuk látni, csak ha valaki autóval jön. Két dolog nagyon szembetűnő elsőre: az egyik az erős marketing, miszerint 1775-ben itt született a kései szüretelésű édesbor, a másik pedig, hogy a helyiek testvérváros-választásban is megadják a módját, a híres burgundiai Puligny-Montrachet neve áll ugyanis a táblán.

Már egészen közel járunk úticélunkhoz. Több dolog is magyarázza, miért teremnek itt ilyen jó borok. A legfontosabb talán az enyhe klíma és a dűlők fekvése: a szőlősorok mögötti Taunus-hegység erdői megfékezik éjszakánként a leáramló hideg levegőt, a déli fekvésnek köszönhetően pedig viszonylag sok napsütés éri a szőlőt. Az agyagos talajt jellemzően feketepala, kvarcit és lösz alkotja.

A Rajna hatására ősszel itt is megjelenik ugyanaz a botritisz, mint Tokajban, a természetes édes borok készítéséhez szükséges alapanyag szelektálásakor a nyilvánvaló piaci igényeken kívül az aszúsodott szemek mennyisége dönti el, hogy mennyi Spätlese, Auslese, Beerenauslese, illetve Trockenbeerenauslese készül az éven.

Ha követjük a táblákat, gyorsan a kastély bejáratánál találjuk magunkat. Amit itt látunk, az egy klasszicizált barokk kastély, ami számos tulajdonos kezében megfordult már. Sokáig a Metternicheké volt: 1816-ban azzal a feltétellel került a családhoz, hogy minden évben a birtok termésének tíz százaléka a Habsburg-házhoz kerül. A birtok 1980 óta az Oetker-csoporthoz tartozik, a tizedfizetési kötelezettség viszont még mindig életben van, csak ma már nem borban, hanem finom eurókban utalják át a tíz százalékot.

A kastélyt körbe lehet sétálni, és hát körbe is kell, belátni innen majdnem az egész Rheingaut. Ezen a képen a keleti irányba, Wiesbaden felé tekintünk.

Itt közvetlenül a kastély alatti szőlőterületeket látni. Déli kitettség, csak és kizárólag rizling. Háttérben a Rajna, mögötte Rheinhessen borvidéke.

Előttem éppen a kastély kertésze sétált. Már megjelenésével sugározza magából a hely szellemét: ingben, vasalt nadrágban, kendővel a nyaka körül metszette a rózsákat. Lassan, kimérten, helyi akcentus nélkül, a legszebb németséggel köszönt nekem.

Ezeken a rózsákon dolgozott az Elegancia Főkertésze.

A sorok vége mind meg volt jelölve, hogy a rizlingnek éppen melyik klónját ültették oda. A kísérletezés és a tudományos igényesség nem véletlen: Geisenheimben található a világ egyik leghíresebb szőlészeti kutatóközpontja, ami nemcsak német nyelvterületről, de Magyarországról is vonz diákokat és szakembereket a Rheingauba.

Sok újdonságot ez a kép már nem mutat, cserébe viszont ez a kedvencem.

A Schloss Johannisberg vinotékája minden nap nyitva tart reggel tíz és este hat között. Öt bort kóstoltam, három szárazat és két édeset. Mivel a borok minden esetben ugyanazon termőhelyről származnak, ezért különféle, színekről elnevezett minőségi kategóriákkal különböztetik meg őket egymástól. Ez az öt bor került a poharamba:

  1. A Gelblack 2012 még a QbA-kategória bora, ennek megfelelően nagyon jól csúszik, friss és lendületes a korty. Bárhol, bármikor. 14,50 euró.
  2. A Rotlack 2012 egy fokkal komolyabb anyag, nagyjából egy wachaui Federspiel szintje: gyümölcsös, ásványos, szép savszerkezetével mutat némi nagyságot, de bohókás énje is van neki. Kabinett-kategória egyébként. 20 euró.
  3. A Silberlack 2011 nagy és komoly anyag, de még érezhetően fiatal. Itt értettem meg, miért hasonlítják a nagy száraz tokaji furmintot a rheingaui nagy száraz rizlingekhez, vakon lehetett volna akár egy Szepsy-furmint is. Itt nem viccelnek a több tízéves érlelési potenciállal. 39 euró.
  4. A Grünlack Spätlese 2012 is nagyon fiatal még, a komoly édesség mellé komoly savak, komoly egyensúly és komoly elegancia társul. Vow. 33 euró.
  5. Rosalack Auslese 2012 vagy még nagyon-nagyon fiatal. Némi botritiszességet is érezni, de csak minimálisan. Komoly cukortartalom. Az ilyen bort most érdemes megvásárolni és csak tíz év múlva szabad felbontani. 74 euró.
     

Felhívnám a figyelmet a hagyományos címkékre is, ilyen szépet ritkán látni. A hazai mezőnyből talán Jásdi István Ranolder-boraihoz tudnám hasonlítani őket.

És ezen a ponton el is köszönök az egynapi utazótól, a nap maradék részét úgyis azzal fogja tölteni, hogy lesétál a hegyről, nekem viszont van buszbérletem, az pedig tíz perc alatt elvisz Geisenheim központjába. Annyit azonban még elárulok, hogy érdemes megnézni Geisenheim belvárosát: telis-tele régi épületekkel, kőfalakkal, hatalmas fákkal, hangulatos kávézókkal és pincészetekkel. Sétálni a Rajna-parti sétányon vagy a Hochschule Geisenheim kertjében, megnézni a Rheingaudomot, inni egy kávét a Café am Dom teraszán vagy megkóstolni az Eiscafé Pillot gofriját szinte kötelező, azt azonban sajnos nem mondhatom el, melyik pincészeteknél igyanak feltétlenül bort.

Mi lenne így a felfedezés örömével?

A Mandiner.bor új sorozatában arra keressük a választ, hogyan lehet eltölteni egy napot egy borvidéken úgy, hogy az ember a lehető legtöbbet lássa belőle. Felkészül a Wachau.

A bejegyzés trackback címe: http://bor.mandiner.hu/trackback/10349