Annyiszor mondtuk, hogy közhellyé vált az apa nélküli társadalom fogalma. Persze mint minden más közhellyel, ezzel is éppen az a baj, hogy igaz, így nem intézhetjük el a problémát annyival, hogy legyintünk egyet, mondván, már hallottuk, tudunk róla.
Ez nem az, amit besöpörhetnénk a szőnyeg alá,
mert hamarosan akkora bucka keletkezik a nappali közepén, amekkorát kikerülni nem lehet, és felbukik benne az egész család.
Hasonlóképpen unalomig ismételt az a statisztika – hivatkozást még sosem láttam, de félek tőle, hogy a valóságot rémisztően pontosan tükrözi –, amely szerint egy átlagos édesapa a kötelező körök mellett naponta mindössze nyolc percet tölt a gyermekeivel.
Ennyi a minőségi idő, amit már nem az „induljunk már, megint elkésünk, hol a másik cipőd?!” világa tölt be, hanem a közös játék, a beszélgetések, a meseolvasás, illetve ezekből egy vagy még annyi sem – nyolc percbe egy tisztességes babázás vagy játéksztráda-építés aligha fér bele.
S bár tudjuk, hogy nem jó ez így, pörgetjük tovább a mókuskereket,
s már alig vannak, akik fürdetésre hazaérnek. És hiába áltatjuk magunkat azzal, hogy mindez a körülmények eredménye, a feladatok, a munkahely, a főnök, a kötelesség meg még a nagybevásárlás és az egyéb ügyintézés is.
Igen, döntés kérdése. A jelenlétünk családunk, gyermekeink mindennapjaiban sokkal fontosabb, mint bármi más feladat, amit el kell végeznünk. Abból, ha ezt a fontossági sorrendet felrúgjuk, több kín és szenvedés származik, mint gondolnánk. Nézzünk csak körül tágabb ismeretségi körünkben, és látni fogjuk. A jó hír, hogy a megoldást ugyanazok hozhatják el, akik a problémát okozták: mi magunk.
Minden reggel döbbenten látom az óvoda előtt azokat az apukákat,
akik szerint magától értetődően és kizárólag az anya feladata,
hogy bevigye a gyereket, átöltöztesse, gondoskodjon róla. Ők addig kint mobiloznak a kocsiban, és a biztonság kedvéért járatják a motort abban a negyedórában is, mit nekik környezeti felelősségvállalás… Nem értem, miért nem vágynak arra, hogy inkább jelen legyenek gyermekeik életében. Az apa feladata sokkal több és szebb annál, mint hogy biztosítsa a márkás autót, amiben a gyerek az ovihoz érkezik.
A minap viszont elég sokan összegyűltünk a Süni csoportban, édesapák a gyermekeinkkel, hogy együtt készítsünk meglepetést anyák napjára. Kihívást jelentettünk persze a végtelenül türelmes óvónőknek a kézműveskedésnek aligha nevezhető botladozásainkkal, de az élmény, amiben a gyermekeinkkel együtt osztoztunk – éppen azért, mert velük közösen merítkeztünk meg benne –, óriási volt.