Fekete hobbitok is lesznek A Gyűrűk Ura sorozatban

2021. október 10. 17:07

Erős női karakterek, valamint fekete, ázsiai, maori és barna szereplők is lesznek a jövő ősszel debütáló A Gyűrűk Ura sorozatban. Erről Sir Lenny Henry brit komikus, színész mesélt a BBC rádióműsorában.

2021. október 10. 17:07
null
Zováthi Domokos

Az Amazon mintegy 460 millió dolláros költségvetéssel szállt bele a streamigszolgáltatók harcába, ezzel minden idők legdrágább sorozata lehet. A Gyűrűk Ura mitológiájában játszódó történetről keveset lehet tudni, annyi biztos, hogy jóval korábban zajlanak majd az események, mint Peter Jackson legendás filmtrilógiájában. Egyes hírek szerint a mitólógia atya, J.R.R. Tolkien Szilmarilok című könyve adja majd a sorozat gerincét. (A Gyűrű Ura a BBC 2003-as közvélemény-kutatása szerint minden idők legkedveltebb regénye.)

„Az elmúlt két évben A Gyűrűk Ura sorozaton dolgoztam, ez a legrendkívülibb dolog, amiben valaha részt vettem, ez a legnagyobb televíziós sorozat amit valaha csináltak, mind költségvetésen, létszámban” – nyilatkozta a BBC-rádióműsorában Sir Lenny Henry, neves brit színész, aki színházi szerepiről és komédia sorozatiról is ismert a szigetországban. „Szó szerint száz ember mered rád, és azon dolgoznak, hogy megpróbálj 4 láb magasnak (kb. 120 centiméter) tűnni. Szerepem szerint egy gyaplábút alakítok. J.R.R. Tolkien Birminghamből származik, és ott magas a feketék aránya, így lettem én egy fekete hobbit, brilliánsnak tartom. Fontos elmondani még azt is a könyvekről, melyek alapják a sorozat készül, hogy ezek a filmekben látottak előtt történteket dolgozza fel, a Megye korai napjairól szól, tehát bennszülött lakosság is van, akik a gyaplábúak,

ez egy törzs, és nem faj, ezért van köztük fekete, ázsiai és barna, sőt maori is.

Vadonatúj kalandokat fogunk kapni, egy új karakterek eredettörténetéről is megtudhatunk érdekes dolgokat. A sorozat a Szilmarilokon alapul, ami inkább egy vonalvezetés, egy »puska« azért, hogy bemutassa, mi fog történni ebben a világban a második és a harmadik korban. Az íróknak pedig nagyon szórakoztató volt ezekből dolgozni, nagyon izgalmas dolgok születtek.”

Beszélt arról is, hogy a sorozatban nagyon erős női jelenlét lesz, „sok erős női hős lesz benne”, és kis emberek is fontosabb szerepet kapnak, mint általában.

Az első részt 2022 szeptember 2-án mutatják be, majd hetente érkeznek az újabb epizódok. A sorozatot ötévadosra tervezik, a másodikat már be is rendelték. 
 

Nyitókép: YouTube

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sorivo4
2021. október 12. 15:48
"ez egy törzs, és nem faj, ezért van köztük fekete, ázsiai és barna, sőt maori is." Nem egy faj? Az ember esetében a faj a homo sapiens. Amihez minden ember tartozik. Amiket felsorol, azok meg a fajták. A törzs meg a szoros vérségi rokonságba tartozó emberek közössége. Azaz ez egy faj, de nem egy törzs. Inkább egy katyvasz. Hisz a kitalálója még a faj és a törzs fogalmával sincs tisztában. A hobbitok pedig amúgy is vérségi nemzettségekbe tagozódnak, így lehet, hogy sajátos örökletes jellemzőik vannak, ami megkülönbözteti őket egymástól. Tolkien forog a sírjában.
röviden
2021. október 11. 13:43
Vagyis pigmeusok.
BalázsSzabolcs
2021. október 11. 13:08
A Star Wars után ezt is tonkreteszik pedig Lotr világa az egyik kedvencem!
duhle78
2021. október 11. 12:44
Ajánlom Daily Gondor- t a fb-ról, szakadni fogtok rajta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!