Lavrov: Washington tudatosan provokál

2018. január 22. 14:14

Az orosz külügyminiszter szerint tudatos amerikai provokáció lehet a biztonsági erők felállítása Szíria határain.

2018. január 22. 14:14

Tudatos provokáció lehet az amerikai fél részéről a biztonsági erők létrehozása Szíria török és iraki határa mentén – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában. Lavrov „ügyetlennek” nevezte a washingtoni cáfolatot, amely szerint ilyen tervek nem léteznek. Szavai szerint a tények azt bizonyítják, hogy a határ ellenőrzés alá vonását célzó műveletek a nyilatkozatot követően is folytatódtak.

„Ez vagy az egész helyzet nem értése, vagy tudatos provokáció” – fogalmazott Lavrov.

A miniszter közölte: Moszkva követeli, hogy az ENSZ, a Biztonsági Tanács kísérje figyelemmel az Egyesült Államok vezette koalíció tavaly Rakka ellen végrehajtott ostromának következményeit. Azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy miközben megkongatta a vészharangot Idlíb és Kelet-Gúta ügyében, nem kívánja vizsgálni a rakkai hadműveletet és figyelmen kívül hagyja azt is, hogy Kelet-Gútában a (jelenleg a Dzsabhat Fatah es-Sám elnevezést használó) an-Nuszra Fronthoz közel álló fegyveresek tevékenykednek.

Lavrov elmondta, hogy a szíriai kurdok képviselői is meghívást kaptak a szíriai nemzeti párbeszéd Szocsiban megrendezendő kongresszusára. Rámutatott, hogy a kurdoknak is szerepet kell biztosítani a politikai folyamatban.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozzon a január 30-án megrendezendő szocsi tanácskozás részvevőivel. A fórum napirendjén a tervek szerint az új szíriai alkotmány kidolgozása és annak alapján az ENSZ égisze alatt megatartandó választás szerepel majd. Peszkov elmondta, hogy Moszkva figyelemmel kíséri a kurdok ellen indított afríni török hadműveletet és annak ügyében kapcsolatot tart fenn Ankarával és Damaszkusszal. Hangsúlyozta, hogy Oroszország továbbra is alapvető fontosságú elvnek tartja Szíria területi épségének megőrzését. A szóvivő kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy Moszkva kapott-e előzetes tájékoztatást a készülő török hadműveletről.

Az orosz védelmi minisztérium hétfőn közölte, hogy a szíriai kormányerők Idlíb tartomány keleti részén megkezdték az an-Nuszra Front bekerített másfél ezres csoportosulásának felszámolását. A tárca szerint a terroristáknak tankjaik, gyalogsági harcjárműveik, ágyúik és aknavetőik vannak. A tárca beszámolója szerint a kormányerők az elmúlt nap folyamán 6 kilométerre nyomultak előre Abu-Duhur repterétől és 24 települést szabadítottak fel a militánsok fennhatósága alól.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Total
2018. január 22. 15:26
Jaja,..Amerika támadta meg ukrajnát, grúziát, csecsenföldet, abháziát. És azt sem az oroszok csinálják, hogy katonai gépeikkel havonta háromszor megsértik a brit, holland, észt, litván, ukrán , stb. légtereket. Szarházi őskomcsi mind egy szálig ez a lavrov a putyinnal együtt..
mokány
2018. január 22. 15:21
Az ENSZ az emberiség szégyene.
balbako_
2018. január 22. 15:16
Azt teszi csak tudnám mi a jó nekik ebben?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!