Macron kitart a véleménye mellett: a NATO „agyhalott”

2019. november 28. 19:40

A francia államfő kiemelte, hogy a török katonai beavatkozás Szíriában komoly kérdéseket vet fel a szervezet működése kapcsán.

2019. november 28. 19:40

A francia elnök november 7-én nyilatkozta a The Economist nevű lapnak, hogy szerinte a NATO „agyhalott” – írja a Euronews. A nyilatkozatot világszerte elítélték.

Macron azóta is tartja magát korábbi véleményéhez, szerinte ugyanis a szövetség tagjai már kulcsfontosságú kérdésekben sem működnek együtt. 

„Az igazi szövetség cselekvésekről, döntésekről szól, nem szavakról. Abban bízom, hogy köztünk, szövetségesek közt valódi párbeszéd lesz a terrorizmus elleni harcról a Száhel-övezetben és Szíriában. A török katonai beavatkozás Szíriában szintén komoly kérdéseket vet fel” – emelte ki a francia államfő.

Egy órán keresztül folytatott megbeszélést Macron és a NATO vezetője csütörtökön Párizsban. A közelgő londoni csúcstalálkozó előtt mindketten elmondták, hogy az egyeztetések sikerét kívánják.

Az „agyhalálozás” kapcsán Macron kifejtette, hogy az ominózus interjút megelőzően a NATO előző két csúcstalálkozóján –, amelyeken szerinte „kizárólag azzal foglalkoztak, hogyan lehetne (a szövetség legfőbb befizetőjének számító) Egyesült Államok pénzügyi kiadásait enyhíteni” – a valóságtól „elképesztő és elfogadhatatlan távolságot” érzékelt.

Macron azt is bírálta, hogy a NATO többek között nem tudott érdemben reagálni Törökország észak-szíriai offenzívájára.

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mingtilift
2019. december 02. 14:06
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
alpayre
2019. december 02. 03:49
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
raxemte
2019. december 01. 08:32
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
queterlebs
2019. december 01. 00:31
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!