„Románia sokkal egészségesebb lenne az RMDSZ nélkül” – irredentizmussal vádolják Kelemen Hunort a románok

2023. október 21. 10:10

„Egy RMDSZ nélküli törvényhozó testület sokkal jobban védené és képviselné a románok és Románia érdekeit” Dan Tanasa szerint.

2023. október 21. 10:10
null

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) alelnöke, Dan Tanasă szerint nem a pártja, hanem az RMDSZ az a szervezet, amely köré egészségügyi kordont kellene vonni a romániai politikában – írta meg a Maszol

Facebook-oldalán reagált a parlamenti képviselő Kelemen Hunor nyilatkozatára. Az RMDSZ elnöke nagyváradi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a hazai demokratikus erőknek – pártállástól függetlenül – politikai értelemben vett „egészségügyi kordont” kellene vonniuk az AUR köré.

„Románia sokkal egészségesebb lenne az RMDSZ nélkül! Románia összes lakója megszenvedte az RMDSZ 33 éven keresztül tartó kormányzati részvételét! (....) Ha a román politikában valóban szükség van egészségügyi kordonra, akkor azt az RMDSZ és a megosztó, gyűlöletkeltő és Romániát folyamatosan becsmérlő politikája köré kell vonni” –  kezdte bejegyzését Tanasă.

Hozzátette: nem tudja, hogyan nézne ki a parlament az RMDSZ nélkül, de biztos abban, hogy 

„egy RMDSZ nélküli törvényhozó testület sokkal jobban védené és képviselné a románok és Románia érdekeit.”

„Csak így fejlődhetne Erdély, és csak így kerülhetnének ki az ország központi részén fekvő megyék 33 év után abból a szegénységből, amelyben Kelemen Hunor és a többi RMDSZ-es kiskirály tartotta őket. Ez levegőhöz juttatná az erdélyi magyarokat is, akik 33 évnyi RMDSZ-es kiskirálykodás után megérdemlik, hogy valóban képviselve legyenek (...)!” – hangsúlyozta az AUR alelnöke.

Nyitókép: YouTube

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Janika50
2023. október 21. 19:54
Mi az a románia? Komolyra, tudjuk, a franciák, a brittek tákolták össze valamikor az 1850-60-as években. Aztán 1910 után az amcsik is melléjük álltak. "Románnak lenni foglalkozás" J.Dzsugasvilli genaralisszimusz. Aztán kinőt a Kárpátok géniusza, a nagy kondukátor. (Rangokban, cimekben nincs hiány).
hakos
2023. október 21. 17:38
Danikának van humora. E logika alapján, csupán pepitában, az lenne a jó, ha a román parlamentben csak magyarok ülnének, mert azok bizonyára valóban képviselnék a románok érdekeit, ha már egyszer szerinte a románok képviselik valóban a magyarok érdekeit.... :D Egyébként nem ez az a szarházi alak, aki állandóan a magyar feliratok és székely zászlók miatt jelentget fel mindenkit székelyföldön?
baronet
2023. október 21. 14:34
Erdély sokkal egészségesebb volna a beteg Románia nélkül.
Chekke-Faint
2023. október 21. 14:17
Románia betegnek született. Sőt betegek voltak a létrehozói is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!