Elhunyt Bussay László

2014. augusztus 19. 17:36

Hosszan tartó betegség után elhunyt dr. Bussay László. A csörnyeföldi Bussay Pince tulajdonosa, borásza nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a zalai borok ismertségre tettek szert.

2014. augusztus 19. 17:36

Hosszan tartó betegség után elhunyt dr. Bussay László, írta a Tumblr-en a Cink főszerkesztője, Gazda Albert. Bussay László a Zala megyei Csörnyeföldön alapította meg pincészetét, kezdetben hobbiból, háziorvosi munkája mellett.

Bussay László Szigetváron töltötte a gyerekkorát, majd Pécsen diplomázott. Onnan került 1987-ben Muraszemenyére, ahol öt falunak lett a háziorvosa. Az orvos nem sokkal később elhatározta, hogy bort készít, és megmutatja, milyenek a zalai borok.

A zalai borok országos ismertsége neki köszönhető. Bussay pincészetében 6,5 hektáron gazdálkodott, főként fehérborokat készített, de pinot noirt és a ritkaságnak számító hazai fajtát, csókaszőlőt is készített. Bussaynak Kerkaborum néven közös pincészete volt a szekszárdi Heimann Zoltánnal és harmadik társukkal, Sz. Kis Lászlóval.

Az orvos-borász Bussay munkáját több címmel ismerték el: Zala megye díszpolgára volt, 2013. március 15-én a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át kiváló kistermelői tevékenysége, a hazai borkultúra fejlesztése, a zalai borvidék itthon és külföldön történő népszerűsítése érdekében végzett munkája elismeréseként.


Fotó: Indafotó/bandi71

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ígymegyez
2014. augusztus 20. 15:23
Nyugodj békében kedves Mester! Örömöm, hogy egyszer egy víg kóstolón a pincédben ihattam veled. A borok kitűnőek voltak, és pazar a tájkép.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!