2015: nagy minőség, nagy mennyiség

2015. október 04. 17:20

Az új borok az előző évjáratokhoz képest meglepően illat- és ízgazdagok, ez látszik a 2015-ös évjárat legjellemzőbb alaptulajdonságának. Varga Péter, a badacsonyörsi Varga Pincészet tulajdonosa értékelte a 2015-ös szüretet.

2015. október 04. 17:20
Varga Péter

Szépen zöldellnek a szőlőskertek a Badacsonyi borvidék tanúhegyein, pedig a naptár már októberre fordult. Más meleg nyarú években már augusztus végén a vízhiánytól sárgállani kezdenek a levelek. Az idei évben azonban eddig mindent megkapott a szőlő, amit szeret, esőt-napfényt, hideget-meleget, és mindig akkor, amikor a legjobban szüksége volt rá.

Amíg pedig zöld a szőlőlevél, addig dolgozik a klorofill, termeli a fürtökbe a cukrot és az aromákat, illetve termelné, de sok helyütt már leszüretelték a késői érésű fajtákat is. Sok pincészet már befejezte a feldolgozást. Mi még az úgynevezett „nagyszüretben” vagyunk, amikor a munka inkább fáradtság, mint szórakozás.

Ezt követi majd úgy 10 nap múlva a szívünknek legkedvesebb „késői szüretelés”, amely majd áthúzódik novemberre is. A számok nyelvére lefordítva, családunk badacsonyi, egri és tokaj-hegyaljai pincészeteiben a várható 18 millió kilogramm szőlőből az augusztus 6-i szüreti kezdés óta 14 milliót dolgoztunk fel és mintegy 4 millió kiló van még tőkén. Idén mintegy 50 százalékkal több bort készítünk, mint tavaly.

A növekedés kisebb részét a nagyobb termés, nagyobb részét szőlőtermelő partnereink számának növekedése adja. Oka pedig, hogy jövő évben is a piacok jelentős bővülésére számítunk és az idei évi kiváló minőségből érdemes a szokásosnál jobban feltankolni.

Két fajtából az új évjáratok már a boltokban és az éttermekben vannak.

Csabagyöngyénk szeptember elején, irsaink már a múlt héten kapható volt. Az új borok az előző évjáratokhoz képest meglepően illat- és ízgazdagok, ez látszik a 2015-ös évjárat legjellemzőbb alaptulajdonságának, hiszen még az évjáratra nem érzékeny korai fajtáknál is jól érezhető. A kiváló aromák annak köszönhetők, hogy a növény egész évben jól érezte magát, nem bántották a téli és tavaszi fagyok, sok napot és esőt kapott, az esőhöz mindig élénk szeleket és utána napsütést, hogy a lombok gyorsan felszáradhassanak. Fontos volt, hogy október első napjaiban megjöjjenek a hideg éjszakák, amelyek a „késői” típusú ízek és illatok alakítják ki és a hideg éjszakákra meleg 20°C feletti napsütéses nappalok következzenek.

A nagy ingadozás a szőlő számára legkedvezőbb hőmérséklet-tartományban általában nagy borokat szül. A korai és középérésű kékfajták már töppednek, a fehérek pedig aszúsodnak is. A már kierjedt tételekkel is nagyon elégedettek vagyunk, minőségük messze meghaladja az előző éveket, a legnagyobb reménységeink azonban még a szőlődombokon vannak.

Családunk az idei évben, hogy meg tudjon felelni a növekvő piaci keresletnek, több mint 400 millió forint értékben fejlesztette termelőkapacitásait. Ez az összeg a jövő évben el fogja érni az 1 milliárd forintot, ha pedig a fejlesztésekhez uniós támogatás is rendelkezésre állna, akkor annak összegével tovább bővülhet. 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bontottcsirke
2015. október 08. 10:01
Petikém! Majd ha lesz közöd a borkészítéshez jelentkezz! Addig meg pancsolgasd az olasz mustsűrítményből kiforrt, fordított ozmózissal fényezett görög borokat.
Pál Pusztai
2015. október 05. 08:13
Az egész bórágazat támogatása kidobott pénz.Hasonlóan a focihoz.Nagyrészt ugyan azok is működtetik. Magyarországon az összes szőlő termőterület 60ezer hektár.Ez franciáknál egy közepes bórvidék. Amiből jót tudunk csinálni abból nem tudunk eleget termelni és már be is zárult a kőr. Az amire mi azt mondjuk jó az a franciáknál,olaszoknál közepes.
Akitlosz
2015. október 05. 01:47
"18 millió kilogramm" Nem kell ennyire szerénykedni, nyugodtan lehet írni, hogy 18 milliárd gramm.
lynx
2015. október 05. 01:29
Nekem a késői szüretelésű badacsonyi olaszrizling kifejezetten ízlett, egy kellemes finom ital. Ebből ittam először életemben édes olaszrizlinget, nagyon meglepett, nem hittem, mi minden lehet egy olaszrizlingben. De gustibus non est disputandum.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!