Még több fegyvert követel Szlovákiától az ukrán elnök, de Fico szerint nem szabad adni, mert ez Amerika háborúja

2022. május 12. 09:25

Köszönetet mondott Szlovákiának az eddigi segítségnyújtásért, és további fegyvereket, konkrétan repülőgépeket és helikoptereket kért Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a pozsonyi parlamentben videókonferencia keretében elmondott beszédében kedden.

2022. május 12. 09:25
null

Zelenszkij az eddigi védelmi segítségnyújtás folytatását kérte, valamint Szlovákia hozzájárulását az Oroszország elleni szankciók életbe léptetéséhez és Ukrajna európai perspektívájának támogatásához. Az ukrán elnök azt kérte, hogy Szlovákia legyen Ukrajna hangja az Európai Unióban.

„A fegyver az elsődleges és fő eszköz arra, hogy legyőzzük őket. Az ukránok mindig emlékezni fognak, hogy Szlovákia azt adta, amire igazán szükségünk volt, és van lehetőség arra, hogy ezt folytassuk. Repülőkről és helikopterekről beszélek” – mondta Zelenszkij.

Ismert, hogy Szlovákia lelkesen adakozott fegyverekből Ukrajnának és ma már ott tart, hogy saját légterét nem tudja megvédeni, veszélybe sodorva ezzel Magyarországot.

fegyverekből Ukrajnának és ma már ott tart, hogy saját légterét nem tudja , veszélybe sodorva ezzel Magyarországot.

Továbbra is megteszünk minden tőlünk telhetőt azért, hogy Ukrajna győztesként, Oroszország pedig legyőzöttként kerüljön ki ebből a háborúból”  jelentette ki Eduard Heger szlovák kormányfő Zelenszkij beszédére reagálva.

Robert Fico korábbi szlovák kormányfő, a pozsonyi parlament legerősebb ellenzéki pártjának, az Iránynak (Smer-SD) az elnöke reagálásában elutasította, hogy Szlovákia fegyvereket adjon Ukrajnának, mert mint mondta, az csak a háború elhúzódásához vezet. „Szlovákiának semmi köze nincs a háborúhoz, amelyet Ukrajna az Egyesült Államok érdekében folytat” – fogalmazott Fico. Az Oroszország elleni szankciók kapcsán hangsúlyozta: azok értelmetlenek, és nem szabadna hagyni, hogy a szlovák gazdaság tönkremenjen, a lakosság pedig elszegényedjen amiatt, hogy az orosz földgáznál háromszor drágább amerikai cseppfolyósított gázt vásároljon az ország.

Kedden a szlovák parlament Oroszország, Vladimir Putyin orosz elnök és az orosz fegyveres erők Ukrajna elleni cselekedeteit elítélő határozatot fogadott el. Ebben a dokumentumban ok nélküli katonai agressziónak, illetve háborús bűntettnek minősítették e cselekedeteket.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pandaka pygmaea
2022. június 11. 14:18
A szlovák kormánynak is elment az esze... Létezik, hogy csak Ficó látja és mondja ki ott (is) a valóságot, mint az olaszoknál Salvini?
Mezame
2022. május 16. 11:15
.
Gèbi
2022. május 15. 21:13
a jelenlegi tót kormány az USA vazallusa és ugyanazt szajkózza mint komcsi és ólibsi fajtestvéreik Európa nyugati felén
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!