Balatoni Kör

2017. április 8. 21:29
A konkrét ügytől függetlenül is vannak ennek az álnéven bátor borkritikának fontos tanulságai, mert a jelenség elég gyakori ebben a műfajban, ahhoz, hogy érdemes legyen megírni, mitől lesz alapjaiban hibás, kvázi dugós egy-egy borkritika. Szándékainak kétes mivoltán túl is. Lássuk tehát a kritika kritikáját.
Pavilon
2017. február 25. 14:10
Helyi alapanyagokból kínálna alternatívát a part menti hekknek és lángosnak, emellett kifejezetten fájlalja, hogy tiltott a halászat a Balatonon. Bezerics Dániel a lehető legtöbb balatoni strandon ott szeretne lenni franchise-alapon működő új vállalkozásával, a cél érdekében a Kishableányból is kiszállt.
Gondok
2017. január 30. 11:05
A helyi bortermelők szerint az ingatlanspekulánsok és az ültetvények elöregedése miatt veszélyben vannak a Balaton északi partjának szőlőterületei, ami a balatoni tájat is veszélyezteti. A borászok szerint a szőlő alacsony felvásárlási ára is komoly gond.
2016. július 29. 16:29
El kell felejteni a szezont, meg kell szüntetni ezt a szót, ha tovább akarunk lépni. A Balaton fürdőturizmusának reklámozását feleslegesnek tartom, olyan, mintha a tengerbe vizet vinnénk.
#Hashtag
2016. május 15. 09:30
Egységes arculat, azonos címke, hasonló borstílus: huszonegy balatoni termelő készített olaszrizlinget a BalatonBor (igen, ők így egybeírják) nevű közös bormárkához az előre megszabott kritériumok alapján. A borászok célja hosszú távon feltenni Elzász, Bordeaux és Burgundia mellé a Balatont is a világtérképre.
2016. április 22. 12:56
Már harminc tagot számlál a Balatoni Kör, amely 2014-es megalakulása óta először bővült. A közösség alapítói tizenegy új tagot választottak be a körbe, amelyek többsége borász, azonban az új tagok közt szálláshelyek és éttermek is találhatóak. A Balatoni Kör egy új kiadványt is készített, amely bemutatja a kezdeményezés tagjait.
2016. február 20. 19:02
A helybeliek megélhetése és a fiatalok helyben tartása csak egész éves munkával lenne biztosítható. Erre a szezon valljuk be, tömegesen sosem lesz képes. Vele ellentétben a szőlő és a bor évezredek óta bizonyít.
2016. február 16. 18:18
Pályázatot írunk ki olyan, nemzetközileg is elfogadható névre, amely utal a fajta történelmére, földrajzi helyére, az Olaszrizling hangzására és nem tartalmaz félrevezető információkat.
Konferenciázunk
2016. február 11. 10:10
Beesett a gyeplő a lovak közé és megy a tanakodás, ki vegye azt fel – írja le a magyar bormarketing helyzetét lapunknak adott interjújában Rókusfalvy Pál, aki szervezőtársával, Prónay Bencével a közelgő Borjog és bormarketing konferenciáról beszélt a Mandiner.bornak.
2015. augusztus 12. 15:32
A látogatónak nem program, ha csak hozzánk tud eljönni és nincs másik, minőségi opció. Egy másik balatoni sem konkurens, és ha tágan nézem, akkor egy magyar sem. Interjú.
2015. május 31. 22:12
A Balatoni Kör borászai egy hatalmas pohárba öntötték össze könnyedebb boraikat, hogy aztán felöntsék szódával és körbekínálják a végeredményt. Ezzel párhuzamosan útjára indult a strandok ételkínálatát újrahangoló Beach Food-projekt is. A Balatoni Kör kezdeményezésének célja az, hogy a régió minél több vendéglátósa készítsen hasonló ételeket, alkosson saját balatoni különlegességeket, megteremtve ezzel a balatoni gasztronómia új trendjét.
2015. március 6. 21:48
A legjobb borkereskedés a Bortársaságot, a legjobb borbeszerző Harcz Ádám, a legjobb borbár a Drop Shop, a legjobb weboldal a Szent Tamás Pincészeté, a legjobb bormarketing kampány a somlói Kreinbacher Birtoké, a legaktívabb társulás pedig a Balatoni Kör. Első ízben adták át a VinCE Awards díjakat.
2014. december 19. 20:51
A Városliget műjégpályáján állította fel a Balatoni Kör a tó környéki borászatok palackjaiból a borkarácsonyfát. A rendezvényt elejétől a végéig felvették egy drón segítségével, ezt mutatjuk most meg mi is.
2014. október 12. 15:22
Egy létrehozandó balatoni régiós termékkategória első példájaként készül 2015-től a Balaton Bora; az olaszrizlingből készítendő bor kritériumrendszerét a hétvégén tette közzé a kezdeményezést meghirdető Balatoni Kör.
2014. augusztus 27. 14:22
A Balatoni Kör átértelmezte es balatonivá tette az ice bucket challenge kihívást, majd északi és déli parti borászok részvételével közösen nyitották meg a 2014-es szüretet.
Interjú
2014. július 18. 12:01
Vajon mi a bor valódi küldetése és mi teszi olyan megbízható fajtává az Olaszrizlinget? Hogyan lehetne egy újfajta minőséget létrehozni és vajon elérhető utópia, hogy egész évben pezsegjen a turizmus a Balatonnál? Laposa Bencével beszélgettünk a hazai bormarketingről, a Balatoni Körről, a termelői piacok előretöréséről és arról, hogy hogyan lehetne áthangolni a balatoni vendéglátást. Interjú.
2014. március 28. 08:48
A környékbeli szőlők metszése befejeződött, a szálvesszőket kötözzük gőzerővel. Az új traktor is szolgálatba állt.
Összefogás
2014. március 21. 20:55
A Balaton környékének legismertebb borászai és vendéglátósai összefogtak, hogy rendbe szedjék a tópart turizmusát és gasztronómiáját. Rámennének az olaszrizlingre, a helyi termékekre, hosszú távon pedig egy egész évben élhető és élvezhető Balaton lebeg a szemük előtt.

összesen: 19 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó