Húsz év blokád

2010. október 26. 21:11

Ahogy a Charta az MSZP és az SZDSZ összeborulását előkészítő cselszövés szimbólumává vált, úgy kellett a Fidesznek az 1990-es sajnálatos eseményeket is újraértékelni.

2010. október 26. 21:11
„A frontvonalak átrendeződése nem hagyta érintetlenül a taxisblokád megítélését sem. Korábban csupán a szélsőjobboldali ihletésű összeesküvés-elméletekben jelent meg magyarázatként az SZDSZ kemény magjának titkos aknamunkája, a taxisokkal egyeztetett puccskísérlet koncepciója. Ahogy a Demokratikus Charta egyszerűen a baloldali blokk, az MSZP és az SZDSZ kormányzati összeborulását előkészítő cselszövés szimbólumává vált most már a Fidesz-MPP világértelmezésében is, úgy kellett az 1990-es sajnálatos eseményeket is újraértékelni. A feladat természetesen a főideológus Kövér Lászlóra hárult, aki alig egy évvel a szocialista-liberális koalíció megalakulása után már arról beszélt, hogy a taxisblokáddal az SZDSZ és az MSZP együttesen olyan vermet ásott, amelybe az egész ország esett bele.

Ezzel a visszamenőlegesen mindent megvilágító tézissel az volt a legnagyobb baj, ha csak a kronológiát nézzük, hogy a rendszerváltást követően az MSZP egészségügyi karanténba került és a 90-es őszi megmozdulás idején még semmilyen szerepet nem játszott a történtekben. A közös ellenzékiség nyűge a kilencvenes évek elején csak lassan enyhítette a múltból származó éles ellenszenvek hatását a liberális politikusok érzületeiben. Alig néhány esztendő múlva, amikor a Horn-kormányzat és különösen a kisebbik koalíciós partner szabad demokraták népszerűsége már erősen csökkent a Bokros-csomag bevezetése nyomán, a liberális politikusok először fölényesen és gyanútlanul, majd tehetetlen bűntudattal asszisztálták végig, ahogy a szélesebb politizáló közvéleményben megállíthatatlanul elterjed a jobboldali valóságértelmezés és kialakul az új, a két párt rokonlelkűségét az ősidőkre visszavezető történelmi kánon. 

Egy-két évvel ezelőtt aztán véletlenül összefutottam egy fideszes parlamenti képviselővel és valahogy szóba került a taxisblokád. Meggyőződéses fanatizmussal állította, hogy a titkosszolgálatok szervezték az egész akciót. Ellenérvként igyekeztem felhozni, hogy az MDF-kormány nagyrészt átvette a régi »szakembereket«, ők aligha mertek volna a diktatúra bukása után belülről összeesküdni, másrészt a szervezetből kikerült régi vezetőknek sem maradt már lehetőségük arra, hogy alternatív KGB-t gründoljanak. »Milyen naivak voltunk«, jött a válasz, amit azóta sokszor, nyilvánosan is hallani lehetett – a Fidesz liberális korszakát utólag ennyivel el is intézik a párt prominensei és katonái egyaránt.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
teglagyarimegallo
2010. október 27. 09:56
Nos, annak idején Fodor Gábor is odanyilatkozott, élőben, hogy ez az egész nem oké, míg az SzdSz-esek éljeneztek és a demokrácia vívmányának értékelték a taxisblokádot. Magam azt mondom, hogy eddig a pontig az értelmisik váltottak rendszert, amit a pórnép nem is értett, ezt meg értette, és volt aki sajnos melléállt. Mert hát mi kell Kádár népének? Óccsó benzin, még ha a világpiaci árak mást is mondanak.
drienovác
2010. október 27. 09:04
szóval az mszp-nek nem is volt köze a blokádhoz, a szigorúan titkos elvtársaknak meg pláne nem, ahogy nekik se az szdsz-hez, pláne nem a kemény maghoz (pető & co) az szdsz vezetők se ismerték a papájukat és a mamájukat sem, és amikor, ha vettél egy használt írógépet, le kellett róla adni egy írásmintát a hatóságoknak, akkor a hős demszky egész nyomdát tudott üzemeltetni, miközben annyira figyelték, hogy azt is tudták, melyik oldalára fordulva alszik éppen.... ugyan már, inkább az a valószínűtlen, hogy nincs összefüggés
Kaducsa
2010. október 26. 23:30
A Charta bedobása egyenlő a vörös posztó meglengetésével a bika orrlikai előtt.
MOPO3OB
2010. október 26. 22:59
"majd tehetetlen bűntudattal asszisztálták végig, ahogy a szélesebb politizáló közvéleményben megállíthatatlanul elterjed a jobboldali valóságértelmezés és kialakul az új, a két párt rokonlelkűségét az ősidőkre visszavezető történelmi kánon." Nem kell ehhez 'jobboldali valóságértelmezés' ezek egyszerű tények és családi kapcsolatok. Vegyük csak az ÁVH-s Pethő papát, vagy a Körmös Bauer apucit. Folytassuk a cellatársait beköpő Göncz Árpi bácsi téglával. Bizony bizony nem álltak annyira távol egymástól az MSZP és az SZDSZ alapjai. Az nem érv, hogy néha meghurcoltak egy két emblematikus SZDSZ figurát a Kárád rendszer alatt. Magát Kádár Jánost is megjárta Rákosi börtöneit. Ez már csak egy ilyen elvtársi szokás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!