A Várbunker

2012. augusztus 16. 15:09

Kevesen tudják, hogy a Várhegy gyomrában az Alagúttal párhuzamosan ma is titkos kormányóvóhely működik.

2012. augusztus 16. 15:09
Ungváry Krisztián
titkosbudapest.hu

A rendszerváltás után a valójában már 1968-ban elavult objektum szobakiosztását megváltoztatták: Az MSZMP I. titkár helyiségét a köztársasági elnök vagy a házelnök kapta volna meg, ha Budapestre ledobták volna valamikor a hidrogénbombát – és bárkinek lett volna ideje foglalkozni azzal, hogy szobabeosztásokkal bíbelődjön.

A létesítmény főbejárata a Dózsa György tér mellől nyílik. Az itteni focipálya melletti barakk rejti a bejáratot. A barakk belső udvarában, ahonnan az 1950-ben épített bevezető alagút nyílik, kis műanyag tábla szolgál annak jelzésére, hogy a személyzetből ki tartózkodik lenn az objektumban – ezt a tábla meghatározott helyére beszúrható műanyag figurák jelzik. A létesítmény titkosságának biztosítása kezdettől fogva kérdéses volt. A Wehrmacht és Waffen-SS katonái közül számosan tudtak az alagútról, nem beszélve a magyar katonai emigráció tagjairól. Az 1950 utáni építkezések terveit pedig több disszidens is ismerte, mint pl. az 1966-ban disszidált Straub György, az UVATERV vezető főmérnöke, vagy az 1979-ben disszidált Mészáros Kálmán honvédségi polgári alkalmazott, aki sofőrként ismerte a létesítményt. Utóbbi esetében ráadásul a hírszerzés operatív adatokat szerzett arról, hogy érintett kapcsolatba került az USA titkosszolgálataival akiknek minden adatot rendelkezésre bocsájtott.

Mindennek ellenére az objektumot, amelynek részleteiről a Budapest a diktatúrák árnyékéban című könyvünkben több adatot közlünk, ma is a titkosság homálya veszi körül, bár erre semmilyen jogalap sincsen. A korszerűtlen létesítmény fenntartása az adófizetőknek ma is évi százmilliós kiadást jelent. Ennek egy része legalább megtérülhetne, ha a bunker hidegháborús múzeumként megnyílna a nagyközönség számára.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2012. augusztus 16. 20:21
Az időkerék költsége nem fáj?
Akitlosz
2012. augusztus 16. 18:32
Aztán ha egyszer mégis háború lesz már sem hadsereg, sem óvóhely, sem semmi. Akkor már késő lesz. Most kellene szárazon tartani a puskaport, ha békét és biztonságot akarunk.
kjkj945
2012. augusztus 16. 18:27
http://www.labirintus.com/hu/58/abudavaribarlang-espincerendszertortenete És arról is tudnak egyesek, hogy a vár-gellérthegy -kisgellérthegy-(sashegy) össze volt kötve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!