Nemzeti anarchizmus

2013. január 29. 10:51

Képviselői több, elsőre egymásnak ellentmondó nézetrendszert elegyítenek, így az újfasizmus, a nemzeti liberalizmus, az anarchizmus, az ökopolitika és a guevarizmus bizonyos elemeit.

2013. január 29. 10:51
Ágoston Dániel
Jobbklikk

Akadnak, akik valóban meg kívánják valósítani a nemzeti anarchizmust, mások azonban egyfajta irányelvként s egy újfajta szellemi-ideológiai szintézisként tekintenek rá.

Nincs ez másképp Magyarországon sem, ahol a nemzeti anarchizmus (nem meglepő módon) egy szinte teljesen ismeretlen vagy csupán alig ismert ideológia. Ha pedig mégis elhangzik valahol, leginkább a jobboldalon uralkodó ideológiai káosz általános megnevezéseként használják, jobb esetben pedig valami boldog őrült sajátos önmeghatározásaként lehet vele találkozni. A nemzeti anarchizmus azonban egyáltalán nincs múlt nélkül hazánkban. Legfőbb felülete, amely deklaráltan nemzeti anarchista szellemben íródott, a Rózsa-Flores Eduardo és e sorok írója által alapított Ellenkultúra.info weboldal volt, amely az Alternative Green-hez hasonló szinkretista módon közölt írásokat – Magyarországon elsőként. Marginális mivoltja és a blog megszűnése ellenére az eszme képviselői igyekeznek minél inkább továbbvinni és ápolni az ideológia »hagyományát«. Képviselői több, elsőre egymásnak ellentmondó, de egymást ki nem záró nézetrendszert elegyítenek, így például az újfasizmus, a nemzeti liberalizmus, az anarchizmus, az ökopolitika és a guevarizmus bizonyos elemeit. Előbbi kettőt mint reális rendszerekként értelmezik, amelyekbe szükségesnek és hasznosnak tartják belefoglalni az utóbbi három szabad szelleműségét, kulturálisan nyitott életérzését, tudatosságát és zsigeri idealizmusát.

Ily módon – de egyúttal nem cáfolva a fent megfogalmazottakat – ez a fajta anarchizmus nem elsősorban politikai ideológia vagy utópisztikus reformprogram, mint inkább egy életviteli és életszemléleti vademecum - nem mellesleg pedig egyfajta szofisztikált provokáció mindkét oldal irányába.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2013. január 29. 12:22
Háááááááááát, ez nekem magas. A cikkben azt írja, hogy összesen 2 ember vallja magát nemzeti anarchistának, és én akkor most csak állok, és nézek, hogy két ember miatt kell kitalálni és megmagyarázni egy ideológiát?
Fakutya őrnagy
2013. január 29. 12:17
Baló Györgyné Morvai Krisztina, Rózsa György Eduardo Flores, Bajnai György Gordon A párhuzamba állítás, illetve a három személy egy gyékényen árulásának sugalmazása korántsem önkényes. Mindhárom személyt, a megölt terroristát és a még élő miniszterelnököt és a híres jogvédő asszonyt a hazugságok légiója fonja körül, tevékenységük a médiumok által teremtett mesterséges térben folyik, a múltjuk egyaránt végtelenül zavaros, a két férfi között a különbség csak annyi, hogy Bajnai nem muzulmán. Illetve eddig még nem derült ki róla, hogy az. Rózsa Flores életútjának állomásait a lapok és a tévék az alábbiak szerint sorolják fel: zsidó apától és spanyol anyától született Bolíviában, de Budapesten kezdett tanulni. Az ELTE mellett, vagy után járt a minszki szovjet kémképző főiskolára, dolgozott a KISZ KB apparátusában, volt határőrtiszt, harcolt a szerb-horvát háborúban, s ott ezredesi rangig vitte. Költő, a Kapu főszerkesztő-helyettese, muzulmán, egyes emlékezők szerint homoszexuális, de az újabb riportok egy menyasszony létezéséről és egy nógrádi házbirtokról is tudósítanak, és a legfontosabb és talán legérdekesebb és leggyakoribb közlés vele kapcsolatosan, hogy élénk, "szoros kapcsolatokat ápolt a magyarországi szélsőjobbal". Bajnaiból ez az érdeklődés egyelőre hiányzik. Rózsa szélsőjobboldali beállítottságát az a lőlap van hivatva bizonyítani, amely házának kertjében Gyurcsány Ferencet ábrázolja, és alaposan ki van lyuggatva. http://href.hu/x/9fbd
Zod
2013. január 29. 11:45
Kirakni egy szigetre TGM-mel,oszt majd megbeszélik!
kukagyerek
2013. január 29. 11:23
Itt egy példa arra, hogy a grafománia mekkora baromságok kiöklendezésére képes! És a Mandi, másodszor is helyt ad ennek az elme-roggyant "írásnak".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!