A klasszikus borversenyek ideje lejárt

2013. május 24. 09:54

Magyarország továbbra is ismeretlen, ha úgy tetszik, a világ egyik legjobb édes borával együtt véve is egzotikus bortermelők vagyunk.

2013. május 24. 09:54
Nemes Richárd
Gault&Millau

„Ha a csúcsborok listáját és a pontszámokat nézzük, akkor nagyjából az alábbi következtetéseket vonhatjuk le: legnagyobb erősségünk a tokaji aszú, legjobb száraz fehéreink Tokajban készülnek furmintból, de van hozzájuk mérhető rajnai rizlingünk és olaszrizlingünk is, vörösben Szekszárd toronyként emelkedik a többi borvidék fölé, fölkerült a térképre a portugieser, és végül aki olcsón akar jó bort, az Nyakast vegyen. Te hogyan finomítanád ezt az ácsceruzával rajzolt képet?

Nemes Richárd: Mindenképpen a merítésből kell kiindulnunk. Tokaj szereplése megkérdőjelezhetetlen, a furmint megy elől a szárazaknál, de idén például alig volt hárslevelű. Sopron nem igazán van ott a Bormustrán, Villány ebben az évben kevésbé volt jelen, néhány pincészet egyáltalán nem nevezett, sokan pedig csak egy vagy legfeljebb két borral. Eger esetében pedig idén szerencsétlen helyzet alakult ki: sok esetben, egymástól függetlenül kértek be 3. palackokat, miután mi Cseke Gáborral már kettőt nyitottunk az előkészítőben - systemic TCA, hangzott el többször, de van aki szerint meg nem értett termőhelyekről van szó.

Tény, hogy sok esetben a technológiailag jól elkészített, fajélesztős borok jobban tudtak érvényesülni a sokszor komolyabb beltartalommal bíró, de lassabban nyíló társaiknál, jó példa erre az olaszrizling. A vörösek között idén kevés volt az igazán kiemelkedő tétel, a jól elkészített, kedves kerek szekszárdiak viszont jól szerepeltek.

Két évvel ezelőtt a külföldi zsűritagok diplomatikussága ellenére is érzékelhető volt, hogy ledöbbentette őket a hibás vörösborok nagy száma. Most pedig kimondottan jónak mondták az átlagszínvonalat. Szerinted ez a magyar borászat gyors fejlődésének köszönhető, vagy valami más okkal magyarázható?

Nemes Richárd: Valóban jobb volt a színvonal a korábbi éveknél. Bízom benne, hogy javuló tendenciáról van szó. Kevesebb volt a fás bor, és - bár a magas alkohol továbbra is probléma - harmonikusabb borokat vihettünk be a zsűrinek. Összességében kevesebb borhibával találkoztunk idén, reméljük ez a jövőben tovább fog javulni, mert reprezentatív merítés ide vagy oda, több külföldi zsűritag a Bormustrán kóstoltak alapján ítéli meg a magyar bort.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!