Amit tudunk

2013. június 02. 10:21

Bajnai olvasta az őszödi kiszivárogtatásról készült jelentést, de nem mondja meg, mi volt benne. Mi még nem olvastuk, de már elolvasnánk szívesen.

2013. június 02. 10:21
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap

„Rózsa-Flores Eduardo azt mondja 2008-ban, hogy Gyurcsány legszűkebb tanácsadói körének remek ötlete volt, hogy a »frenetikus« őszödi beszédet szivárogtassák ki, mert óriási hatása lesz a társadalomra. Lett.

Amúgy Rózsa-Flores verzióját erősíti Glemba elkövető magyarázata is.

Azóta azt is beszélik, hogy a kiszivárogtatás ötletéről tudott az MSZP felső, szűk vezetése is. A neveket tartalmazó borítékot Mesterházy teátrálisan ledarálta. Mindenki tagad mindent.

Gyurcsány elkövető volt pártját zsarolja önmagával: vagy beveszik a koalícióba, vagy kiborítja a bilit. Jelen állás szerint bármely kiborított biliből Gyurcsány elkövető borul ki elsőként, mint a legnagyobb darab. S mindjárt utána persze az MSZP szűk felső vezetése meg Bajnai, aki olvasta az őszödi kiszivárogtatásról készült jelentést, de nem mondja meg, mi volt benne.

Mi még nem olvastuk, de már elolvasnánk szívesen.

Annál is inkább, mert úgy tudjuk, jelen sorok írójáról is szó esik benne. Érdekelne bennünket, milyen eszközökkel és hogyan folyt annak idején az adatgyűjtés a titkosszolgálatok részéről.

És az is érdekelne bennünket, mi köze volt a cigánygyilkosságokhoz nevezett titkosszolgálatnak. Pontosabban: volt-e szerepe, vagy csak ostobaságával, vétkes idiotizmusával asszisztált ártatlan cigányemberek legyilkolásához?

Ja! El ne felejtsem! Ezek itt, akikről eddig beszéltem, jövőre szeretnének visszatérni a hatalomba.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 249 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brabant89
2013. június 03. 12:39
"S mindjárt utána persze az MSZP szűk felső vezetése meg Bajnai, aki olvasta az őszödi kiszivárogtatásról készült jelentést, de nem mondja meg, mi volt benne." Szóval Bayer is beállt a Bajnai-ellenes kampányba. Ezért fizetik.
kuwiq
2013. június 02. 23:35
Állítólag a Szigetvári elvtárs a maszopos mozgósítási listával nyomul az e2014-ben. Persze tagadja, mint Trutymó E. a jelentgetést... Ez van, amikor a titkos elvtársak egymásnak esnek. Csoda, hogy a kiszivárogtató a biztonságos Mexikóban keresett menedéket?
OberEnnsinnen
2013. június 02. 19:59
"a valódi történetre nem fog fény derülni." Dehogynem. Aki picit összerakja a dolgokat, világosan látja: Gyurcsány volt az, aki a kiszivárogtatást elrendelte, Szilvásyé a technikai megvalósítás, az utána következők lényegtelenek. A múltkor leírtam: Ferenc testvér ilyen "eredeti" trükkel akart kibújni az előző években pont általa készített hurokból (valótlanságok, hazugságok Brüsszelnek, s az ország választópolgárainak), hogy ti. ő ezt egy bizonyos magasztos cél, az MSZP, a demokrácia, a baloldal érdekében tette - mármint a "hazudtunk nappal... stb.).
Berecskereki
2013. június 02. 19:45
Szerintem Byer Zsolt – ahogy mások is – téves úton járnak, amikor a kiszivárogtatót az MSZP azon felső vezetésében keresik, akik GyF ellenzők táborában tartozik. Amennyiben így lett volna, akkor a helyzetet kihasználják, de nem használták ki. Tehát valaki másnak és előre megtervezett szerint volt szüksége a kiszivárogtatásra. A megjelenéskor és utána is, mindenki öszödi beszédről szólt, holott ez nem beszéd volt, hanem az előtte szólóknak válaszolt. Erről azonban mindenki elfeledkezik, pedig a felszólalók által elmondottakból lehetne következtetni, hogy miért került ki a hanganyag. Szerintem a terv az volt, hogy előbb – vágott anyagként – kommentárral megjelenik a hozzászólás anyaga, majd ezt követően a válasz, színtét kommentárral. Logikusnak tűnik, hogy aki „kezelésre” megkapta a teljes hanganyagot tőle valami úton eljuthatott oda is ahova eredetileg nem szánták és azonnal a hozzászólásokra adott válasz, mint önálló, előzmények nélküli beszéd került ki a köztudatba. Szerintem a vizsgálat is eljutott addig, hogy hova került a hanganyag, s itt leálltak, vagy olyan dokumentumot készítettek, amely a valódi történettől eltér. Így nagy valószínűséggel állítható, hogy a valódi történetre nem fog fény derülni. Ami pedig a mostani "játszadozást" illeti ez is az általam vázoltak beleillik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!