Nincs több vigasz, mint hogy megírom

„»A legjobb tréning a valóság«, emelik ki sok helyen az új könyvének egy mondatát. Az íróknak elég mostanában a valóságot figyelniük, annyi hihetetlen és elképzelhetetlen dolog történik. Ön is edzésben van most, jól gondolom?

Jól, bár az új könyvnek ezt a mondatát nem én mondom, hanem az egyik szereplőm –tudálékos, hülye kijelentése egy tudálékos, ellenszenves figurának. Ezért és ezzel adtam a szájába. Ezzel az erővel azt is mondhatta volna, hogy a víz nedves. Ami a kérdést illeti, mi mást kéne-lehetne figyelni az írónak, mint a valóságot, ami körülveszi, s amivé odabent ez a környülség alakul. Nyelvvé, mondjuk. Hogy hihetetlen dolgok történnek benne? Persze, mindig is azok történtek, csak nem kerültek fel percek alatt a hálóra, így az íróknak lehetett némi illúziójuk afelől, hogy olyasmit találnak ki, ami nincs a valóságban. Pedig mért ne lenne meg a »valóságban«, ahogy minden és mindennek ellenkezője. Bodor Ádám mond valami olyasmit, hogy az író addig kínlódik, amíg kitalálja a színtiszta valóságot. Ettől még a hogyan az az íróé. Hogy a valóság vagy a létezhetőség elemeiből mit és hogyan rak össze, formál meg, az rá vall, mint az írisze, az ujjlenyomata. S az ismételhetetlen. Ha az edzést úgy érti, hogy korábban elképzelhetetlen dolgok esnek meg, hihetetlen folyamatok zajlanak a magyar közéletben, akkor igencsak edzésben vagyok, már csak magyar meseileg is.

Az utóbbi években felerősödött a közéleti líra és próza. Vannak, akik hátat fordítanak a közéletnek, vannak, akik aktívan részesei, ahogy ön is. A legutóbb például a Hír24-en fejezte be L.Simon László miatt a blogolást. Mi a feladata, kötelessége vagy felelőssége ma egy írónak?

Volt, illetve van a Hír24en egy Poszt itt című krecli, felület, ez tavasz óta létezik, ebbe hívtak meg, negyedmagammal, hogy időnként írjunk rövid bejegyzéseket, akármiket, ezekből állt a rovat. Tehát nem egy nyílt blogoldalra írtam sokakkal együtt blogokat. Ezen az élesen, szókimondóan kormánykritikus felületen egyszercsak megjelent aktív posztittolóként az Orbán-rezsim egyik fő kultúrpolitikusa, úgy, hogy erről bennünket, legalábbis engem senki meg nem kérdezett. Igaz, ha kérdez, akkor se tudok mást mondani, mint amit írtam. Hogy én ezt így nem. Ami a feladatot, kötelességet és felelősséget illeti, nem tudom megmondani, mi »az írónak« általában. Úgy érzem, nekem az a felelősségem, hogy megtegyem, amit jónak, helyesnek látok. S ha van feladat, az annyi, hogy beszélni arról – ki-ki a maga egyszeri módján –, ami körülvesz, lásd a valóságot az interjú elején. Beszélni művekkel. Én is ezen igyekszem. De ha megkérdeznek, akár közéletről, politikáról is, nem csinálok úgy, mintha nem lenne véleményem. Igyekszem nem félni.”