Nincs több vigasz, mint hogy megírom

2013. november 12. 15:36

Úgy érzem, nekem az a felelősségem, hogy megtegyem, amit jónak, helyesnek látok. S ha van feladat, az annyi, hogy beszélni arról – ki-ki a maga egyszeri módján –, ami körülvesz.

2013. november 12. 15:36
Parti Nagy Lajos
Könyvesblog

»A legjobb tréning a valóság«, emelik ki sok helyen az új könyvének egy mondatát. Az íróknak elég mostanában a valóságot figyelniük, annyi hihetetlen és elképzelhetetlen dolog történik. Ön is edzésben van most, jól gondolom?

Jól, bár az új könyvnek ezt a mondatát nem én mondom, hanem az egyik szereplőm tudálékos, hülye kijelentése egy tudálékos, ellenszenves figurának. Ezért és ezzel adtam a szájába. Ezzel az erővel azt is mondhatta volna, hogy a víz nedves. Ami a kérdést illeti, mi mást kéne-lehetne figyelni az írónak, mint a valóságot, ami körülveszi, s amivé odabent ez a környülség alakul. Nyelvvé, mondjuk. Hogy hihetetlen dolgok történnek benne? Persze, mindig is azok történtek, csak nem kerültek fel percek alatt a hálóra, így az íróknak lehetett némi illúziójuk afelől, hogy olyasmit találnak ki, ami nincs a valóságban. Pedig mért ne lenne meg a »valóságban«, ahogy minden és mindennek ellenkezője. Bodor Ádám mond valami olyasmit, hogy az író addig kínlódik, amíg kitalálja a színtiszta valóságot. Ettől még a hogyan az az íróé. Hogy a valóság vagy a létezhetőség elemeiből mit és hogyan rak össze, formál meg, az rá vall, mint az írisze, az ujjlenyomata. S az ismételhetetlen. Ha az edzést úgy érti, hogy korábban elképzelhetetlen dolgok esnek meg, hihetetlen folyamatok zajlanak a magyar közéletben, akkor igencsak edzésben vagyok, már csak magyar meseileg is.

Az utóbbi években felerősödött a közéleti líra és próza. Vannak, akik hátat fordítanak a közéletnek, vannak, akik aktívan részesei, ahogy ön is. A legutóbb például a Hír24-en fejezte be L.Simon László miatt a blogolást. Mi a feladata, kötelessége vagy felelőssége ma egy írónak?

Volt, illetve van a Hír24en egy Poszt itt című krecli, felület, ez tavasz óta létezik, ebbe hívtak meg, negyedmagammal, hogy időnként írjunk rövid bejegyzéseket, akármiket, ezekből állt a rovat. Tehát nem egy nyílt blogoldalra írtam sokakkal együtt blogokat. Ezen az élesen, szókimondóan kormánykritikus felületen egyszercsak megjelent aktív posztittolóként az Orbán-rezsim egyik fő kultúrpolitikusa, úgy, hogy erről bennünket, legalábbis engem senki meg nem kérdezett. Igaz, ha kérdez, akkor se tudok mást mondani, mint amit írtam. Hogy én ezt így nem. Ami a feladatot, kötelességet és felelősséget illeti, nem tudom megmondani, mi »az írónak« általában. Úgy érzem, nekem az a felelősségem, hogy megtegyem, amit jónak, helyesnek látok. S ha van feladat, az annyi, hogy beszélni arról  ki-ki a maga egyszeri módján , ami körülvesz, lásd a valóságot az interjú elején. Beszélni művekkel. Én is ezen igyekszem. De ha megkérdeznek, akár közéletről, politikáról is, nem csinálok úgy, mintha nem lenne véleményem. Igyekszem nem félni.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2014. március 27. 19:23
Semmi sem áll távolabb az UN: liberálisoktól, mint az igazi liberalizmus.
balbako_
2014. március 12. 09:51
Eddig főleg aláírt. Hátha most egy elfogadható mű is születik....
Autofocus
2014. március 03. 14:30
Parti-Nagy tipikusan az a kategória mint a Tarr Béla. Mindkettőnek bírom a munkáit, és semmi bajom nem volt velük amíg el nem kezdtek közéletieskedni, mert abban rettentően hülyék és nem is áll jól nekik. Tulajdonképpen ezzel is úgy vagyok mint a parizerrel: aki szereti, ne akarja tudni hogyan készül. Mert annál szarabb nincs amikor a kedvenc előadódról, íródról, stb. kiderül hogy egy pszichopata, pedofil, stb. vagy éppen a szociknak ír alá.
nyugalmazott tanár
2014. február 17. 07:11
"...erről bennünket, legalábbis engem senki meg nem kérdezett." sőt, levegőt vett a hozzájárulásod nélkül. Tökfej. "Úgy érzem, nekem az a felelősségem, hogy megtegyem, amit jónak, helyesnek látok." És arra mindjárt bólogasson aki olvassa? Kispupák, az a Kádár-rendszerben ment, de ma már nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!