Levél Balog Zoltánnak

2014. február 19. 09:33

Nem volt elég a sok tüntetés, a csőcselék támogatása, az ügyészség bevetése, a gyurcsánybajnais plakátok ezrei, Gyurcsány van, és lesz is.

2014. február 19. 09:33
Gréczy Zsolt
Gréczy Zsolt
Gréczy blog

„Gondban vagyok a megszólítással, mert Ön sem nem kedves, sem nem tisztelt. Meg hát, olyanokkal sem szoktam szóba állni, akik nyilasokat tüntetnek ki és tesznek be az alaptantervbe. Ön azonban ötmillió forintot adott az adófizetők pénzéből egy »filmre«, amely Orbán Viktor kínzó frusztrációján próbál enyhíteni. Értem én, hogy megígérte a választóinak, hogy börtönbe juttatja azt az embert, aki két választási vereségében is kulcsfigura volt. Először Medgyessy kampánytanácsadójaként, aztán pedig miniszterelnökként tett azért, hogy az Ön főnöke távol legyen a hatalomtól, amellyel látjuk, hogyan él.

Ha nem sikerült a valóságban ez a zárkás jelenet, akkor legyen fikció. Pedig Polt Péter hogy bemondta az országgyűlésben, hogy biztos bizonyítékai vannak Sukoró kapcsán, adják már oda neki azt a mentelmi jogot, aztán kiderült, hogy mégsincsenek bizonyítékok. Sőt, vád sincs. Pedig, Balog úr, nem ez lesz az első választási ígéret, amelyet nem teljesítenek, most bele sem mennék a megvédett magánnyugdíjaktól az adócsökkentésen át a nem lesz tandíj kezdetű szövegek hosszú felsorolásába.

Néhány barátom azt mondta nekem, hogy Ön, és akik ezt a filmet csinálták, valójában DK-sok, titokban Gyurcsány Ferenc hívei. Az ellenzéki oldal mártírjának szobrát faragják, végképp nélkülözhetetlenné téve őt az ellenzéki összefogásban. Ha nem így lenne, Ön nem adott volna pénzt ilyen Gyurcsány-reklámra.

Tudom, persze, hogy jönnek majd politológusék, hogy a film azt a célt szolgálja, hogy összezárja a jobboldalt, hogy ne feledje a tábor, hogy ki a fő ellenség. Ami történt, az nem más, mint a karaktergyilkosság része. Ezzel az érveléssel azonban az a probléma, hogy ez kell ahhoz, hogy a jobboldal felizguljon? Ha pedig Gyurcsány már le van karaktergyilkolva, akkor erre az izére nem volt szükség. A logika szabályai szerint csak akkor adunk pénzt az adófizetők befizetéseiből efféle dolgokra, ha az illető még nerm karakterhalott.

Ezt amúgy Ön jól látja, Balog úr. Nyilván Ön sem hiszi el a közvéleménykutatásokat, esetleg kap információkat Gyurcsány Ferenc országjárásának tapasztalatairól. A telt házas fórumokról, hogy bárhova megy pozitívan fogadják, és aktív visszatérésre próbálják ösztökélni.

Amit Ön most támogatott, nagyon lent van. Bizonyítja, hogy nem volt elég a sok tüntetés, a csőcselék támogatása, az ügyészség bevetése, a gyurcsánybajnais plakátok ezrei, Gyurcsány van, és lesz is.

Végezetül arra hívnám fel a figyelmét, hogy a hatalomból kikerülve is, de majd az Úr ítélőszéke előtt is el kell számolni. Ön református lelkész. Így aztán az Úr is szigorúbban mér majd. Ezt megbeszélhetné Hegedűs Loránttal is. Kedvesebb lett volna az Úrnak, ha ezt az ötmillió odaadta volna azoknak, aki sorban álltak egy tál ételért a Blaha Lujza téren.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2014. február 20. 13:49
Legnagyobb bűn a rágalmazás! Téged is meg fog ítélni az Úr, efelől nyugodt lehetsz. Azt meg honnan tudod, hogy mi kedvesebb az Úrnak? Mivel azt mondta, hogy: "szegények mindig lesznek köztetek" - mondta Jézus, amikor a tanítványok beszélgettek "Mire jo ez a pazarlás?! ezt a drága illatszert, jo áron el lehetett volna adni és a pénzt meg a szegények között szétosztani!" (Mt 26) Akinek annyi pénze van, mint a gazdádnak, az miért nem oszt kaját a szegények között. Nem mást kell biztatni! Kioktatni! Jézus persze a hálő osztás híve és nem a halosztásé. Tudod az ellustít. Segély osztás. Ezt csináltátok Kádár ota, és mire mentetek vele? Lett egy csomo here.
paparex
2014. február 19. 22:04
Nos, jómagam tartózkodom a trágárságtól és sokkal fontosabbnak tarom a kialakult megosztottság okainak tisztánlátását. Sajnálatos módon nagyon mélyre süllyedt a közbeszéd is, ami valljuk be, nem öregbíti az amúgy is megtépázott értékeinket. Géczy úr elkötelezettsége tiszteletre méltó, de egyben megmagyarázhatatlan! Bár mindet megtesz, hogy ezt a paradoxont feloldja, de sajnálatos módon a szokásos kommunista "gondolkodás" ebbéli munkásságát ellehetetleníti. Ugyanis, mint 1919-ben, vagy éppen '49-'56 között, majd '89-ig csak a kontraszelekció eredményeként kiválasztódott munkás szülők paraszt gyermekeinek zsigeri gyűlölködése és gyűlöletkeltése motiválja. A 2014 országgyűlési választásról szeretném azt hinni, hogy legfőképpen erkölcsi döntésről fog szólni. Ezt hiányolom Géczy Zsolt írásaiból, pedig nem nevezhető tanulatlan embernek. Nem értem, hogy miért is tapadt hozzá olyan személyekhez, akikről egy egész világ tudja hogy moral insany-k. Legyen ez Géczy úr dolga..Van azonban egy ennél sokkal égetőbb veszélyforrás, Gyurcsány jövője...!!!
1120
2014. február 19. 15:48
"Gyurcsány van, és lesz is." Ennek mi legalább annyira (ha nem jobban) örülünk, Zsoltika! :D Addig ugyanis Orbánnak semmi félnivalója nincs attól, hogy esetleg elbukik egy választást! Ti még mindig nem értitek, hogy a ferivel CSAK veszíteni lehet? (Nem értitek.) Jól is van ez így. Szerintem. :)))
blumen
2014. február 19. 15:12
Na most,a cikkiró megbomlott elméjének bűzös kipárolgását,ne keverjük össze Gyurcsánnyal!Akár hogy utálja az ország többsége/remélem igy van/,sajnos számithat 1millió hasonló csalódott szavazóra.Komolyan kell venni!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!