Bazári

„Ami érdekes az újságban és ami miatt írunk - ezen a gondolati katyvaszon túl - az az, hogy az új részek jellemzésére 5-ször fordul elő a kortárs szó és csak 2-szer a modern.

A modern, mint jelző évszázadok óta használatban volt, Ybl Miklós munkáira is használták. Aztán a múlt század 20-as, 30-as éveiben az építéstechnológia iparosodása találkozott a baloldali utópiákkal, kisajátították a modern szót (gittegyletekkel, kartákkal, kiáltványokkal) és létrejött a modern stílus. Több mint szimbolikus, hogy a modern építészet két legnagyobbja, Le Corbusier és Gropius 1931-ben, az akkor már 15. éve tomboló kommunista terror idején, azzal szimpatizálván, részt vett a Sztalin József által kiírt Szovjetek Palotájának pájázatán, amejnek megalomán épületét, a lerombolt Szent Megváltó székesegyház hején kívánták felépíteni. A század végére a marxista, kommunista ideológia bukásával a modernizmus elvesztette hegemón hejzetét, vonzását, (manierista lecsengés után) az ezredfordulóra egyenesen ciki lett.

Megszületett viszont egy új fogalom az útkereső kisérletezésekre: kortárs. Nincs mögöttes ideológia, pusztán időhatározó.

Ha a két fogalom mögé nézünk, láthatjuk, hogy gyakorlatilag tükörfordításról van szó (modernus lat. újszerű, haladó, korszerű, korunkbeli), így kiválóan alkalmas a modern paradigmáihoz ragaszkodóknak egy laza köpönyegfordításra és máris megvan az új (mozgalom, stílus) furkósbot. Megmaradhatnak tehát a modern manírjai, formalizmusa a korszerűség lenyomatainak, a »80 éve kortárs« nyersbeton felületekre pedig továbbra is újdonságként csodálkozhatunk rá. Tehát, azt javasoljuk, ha ojan társaságba kerülünk, amejben ojanok is vannak, akik a lemaradás frusztrációjától szenvednek, különösen figyeljünk, mert lépésváltás van, ne modernet mondjunk, inkább használjuk a kortárs szót.”