Az ember, aki a borlap mögött áll

2014. június 17. 21:16

Tudom, hogy elcsépelt közhely ez itthon, de szerintem Tokaj jár ma a legközelebb ahhoz, hogy Magyarország újra felkerüljön a bor világtérképére. Interjú.

2014. június 17. 21:16
Gervai János
Vinoport

Hogy kerültél kapcsolatba a borral?

Ez egy hosszú történet. Alapvetően cukrásznak tanultam, és iskola mellett a lakóhelyemtől nem messze egy kis vendéglőben dolgoztam, hogy kiegészítsem a zsebpénzemet. Ott pecsételődött meg a sorsom, találkoztam egy nagyon jó szakemberrel. Ha tőle nem tanulom meg a szakma alapjait, akkor nem is tudom, ma mit csinálnék.

Tehát ebben a kis vendéglőben találkoztam először komolyabb borokkal. Törzsvendég volt itt többek között a Riedel Magyarországi forgalmazója is. Akkor még csak ámuldozva néztem, hogy esténként hogyan elemezgetnek a hozzáértők egy-egy bort, de én még nem nagyon kóstoltam.

Aztán az iskola végeztével jött a Borbíróság Étterem, és a szerelem a borok iránt. Az első igazán emlékezetes bor beleégett az agyamba. Ott abban a pillanatban valami megváltozott, magával ragadott a borok világa. Annyira lenyűgözött a titok, miszerint van a mindenki által jól ismert gyümölcs, a szőlő, és ennek erjedt leve ilyen illatokra és ízekre képes!

Rögtön megfogalmazódott bennem a kérdés: hogyan lehetséges ez? Ezután kérdés kérdést követett, elmélyültem a témában, és minél mélyebbre jutottam, annál tájékozatlanabbnak éreztem magam, s ez az érzés bizony máig kísért. A tudásszomj olyannyira csillapíthatatlan, hogy immáron három éve magam is szőlőt művelek, mert szeretném megérteni az összefüggéseket. (...)

Melyik borvidék, pincészet van szerinted mostanában feljövőben?

Tokaj! Tudom, hogy elcsépelt közhely ez itthon, de szerintem Tokaj jár ma a legközelebb ahhoz, hogy Magyarország újra felkerüljön a bor világtérképére. Véleményem szerint ők a követendő példa minden hazai borvidék számára. és azok fognak nyerni a legtöbbet, akik hamarabb reagálnak, és gyorsabban felismerik a lehetőséget.

Melyik a kedvenc bor és étel párosításod az aktuális menüről?

Munkám során szeretem a régi berögződéseket felülírni. Például libamájhoz nem csak édes bort szervírozhatunk, sőt az Onyxban évek óta száraz bort ajánlunk a libamájpástétom mellé! Igaz, ezek olyan különleges egyensúlyú borok, amelyek igazán komoly és szokatlan extrakttal bírnak, ugyanakkor szép és ropogós savakkal is rendelkeznek, hogy a szánkat a nehéz máj után is frissen tartsák. Például Demeter Zoltán 2010-es Szerelmi Hárslevelűje, a Kikelet Pincészet 2012-es Lónyai Hárslevelűje vagy Balla Géza 2013-as Roséja.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2014. június 18. 11:29
Hiába erőlködnek. A bor és az alkohol a piásokon kívül nem sok mindenkit érdekel. Akiket meg igen őket sem akkora mértékben, hogy belőlük a piagyártók meg tudnának élni. A piásoknál pedig a mennyiség a döntő és nem a minőség. Egy tokaji áráért rengeteg koccintóst lehet kapni. Vannak még a sznobok, akiknél az ár a döntő szempont. Jó drága legyen, az számít. Na talán nekik lehet eladni még pár üveg tokajit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!