Némán rajzolt szavak

2015. január 08. 20:23

Bár fogalmam nincs, mekkora vihar fog kerekedni belőle, azt már most biztosan érzem, hogy rohadt csípős a szél, ami e vihar előtt kavarog.

2015. január 08. 20:23
Ágoston Dániel
Alternatíva

„Azon pedig pláne nem fogom túltenni magam, hogy azok, akik néhány éve még cenzúrát követeltek a demokrácia nevében, most sikítva óbégatnak a szabadságért. Akik pedig cenzoroknak kiáltották ki az előbbieket, most azon nyámmognak, hogy talán nem kellene provokálni. S teszik mindezt a saját szellemi korlátaikon belül, a maguk világához igazítva a történteket, holott nyilvánvalóan fingjuk sincs arról, mit képvisel a Charlie Hebdo. Hogy a címlapjukon nem csak a muszlimokat karikírozták, de ugyanúgy cinkelték a zsidókat és ugyanígy a keresztényeket. Miért? Csak! Mert lehet. Mert ez Európa.

Most azonban azt olvasom, hogy nem kellett volna provokálni. Persze. De tegyünk tisztába valamit: egy dolog, hogy nem sértegetek valakiket fölöslegesen; és más kérdés, hogy erre mindaddig lehetőség kell adni, ameddig az nem buzdít nyílt erőszakra, vagy mások elnyomására – függetlenül attól, hogy egy retardált kommunistáról, vagy egy csökött agyú náciról beszélünk. És egészen más, ha valakit az egyébként lehetségesen bántó, de szabad véleményéért lemészárolnak, mint egy barmot.

Nekem azonban a szemforgatással és a jellemtelen következetlenséggel végletesen tele van a faszom. Végletesen elkeserít, és rettentő szomorúan tekintek a jövő ezen szakaszára, mert bár fogalmam nincs, mekkora vihar fog kerekedni belőle, azt már most biztosan érzem, hogy rohadt csípős a szél, ami e vihar előtt kavarog.

Viszont az is biztos, hogy innentől semmi nem lesz ugyanaz. Akár kimondjuk hangosan, akár némán tartjuk magunkban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Balango
2015. január 09. 10:40
Azért Ágoston Dániel - nyilván a véleménynyilvánítási szabadság jegyében - nem engedte, hogy a hozzászólásom a blogján megjelenjen. Ennyit az elvek felkent bajnokairól.
tevevanegypupu
2015. január 09. 08:07
Még mindig azt mondom, hogy ezek a tehetséges emberek borzasztóan nagy hülyeséget követtek el évtizedeken keresztül ezzel a kegyetlen és érthetetlen humorizálásukkal..Öngyilkos és felesleges cselekedet volt, nem oldottak meg vele semmit..
Wendriner
2015. január 09. 07:53
" függetlenül attól, hogy egy retardált kommunistáról, vagy egy csökött agyú náciról beszélünk. " A liberális férgekről miért nem esik szó?
Apáczai
2015. január 09. 07:18
Erről csak az jut eszembe, hogy ha ez a hős társaság antiszemita és holokauszttagadó írásokkal szórakoztatta volna alantas olvasótáborát, akkor is ilyen szabadsághősként dícsőítenék az emléküket, vagy akkor mint megbűnhődött mocsadékok vonulhatnának be a kriminalisztika történetébe. Ugye? Én nem tudok pálcát törni egyik hívő ember vallási érzékenysége fölött sem. Mert tiszteletben tartom. Felekezettől függetlenül. De az erőszaknak minden formáját elutasítom, a véres terrort meg ebszolut fenyegetésnek tartom, ezért üldözendő, szerintem is. Erősen szurkolok a francia rendőrségnek, hogy kapják el a tetteseket. Amit a média és a politikusok művelnek, az a szakadékot mélyíti azok között, akiknek a békés együttélését kellene szolgálniuk. A muszlim ellenesség szítása olyan általánosítással párosul, ami már egyeseket a spanyopl inkvizícióra emlékezteti. 1. A 21. században államilag levezényelt inkvizícióra aligha kerülhet sor. 2. Minden általánosítás hamis és sértő. Nem minden cigány munkakerülő, nem minden román lop, és nem minden arab gyilkol. 3. Éppen ma reggel nyilatkoztatta ki egy Szanyi nevezetű akárki, hogy "demokrata az, aki nem fél". Nem félni kell. Féljen az, aki a viselkedésével okot ad rá. Aki az idézett szocialista szerint nem demokrata.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!