Nagyon elégedettek lehetünk

2015. november 10. 12:15

Sosem sikerült még ilyen későn leszüretelnünk a kékfrankost azóta, hogy Villányban borászkodunk – mégis 19,5 mustfokot mértünk csak. Susann Hanauer és Ralf Waßmann értékelték a Wassmann bormanufaktúra 2015-ös évjáratát a Mandiner.bor felkérésére.

2015. november 10. 12:15
Susann Hanauer & Ralf Waßmann
Mandiner.bor

Pozitív meglepetéssel kezdődött az év: miután 2014-ben a molylepke hernyói nagy kárt okoztak a rügyfakadás során, idén is hasonló méretű populációra számítottunk belőlük – csakhogy egyet sem láttunk. Nem úgy szőlőmolyból, amiből több fordult elő idén, mint szokott. Egyik parcellánkban ezért tizenhét év után először bacteria thuringiensis bevetésével kellett ellenük védekeznünk.

Kiegyensúlyozott volt az évjárat: se különösen meleg, se különösen száraz nem volt.

Korai peronoszpóra-fertőzés bár előfordult, de csak primer, szekunder nem, így a bogyókat nem fertőzte meg. A lisztharmat mint Villányban mindig, a virágzás végétől most is erősen jelen volt, ám a fertőzésveszély fürtzáródáskor hirtelen eltűnt. Saját bioszőlőnkben és a biológiai növényvédelmi tanácsadásunkat igénybe vevő kollégáinknál ezért az előző évekhez képest összehasonlíthatóan kevesebbszer kellett permetezni.

Ősszel jött a második a pozitív meglepetés: a muslicák, amelyek előző év őszén igencsak megnehezítették az életünket, szintén teljesen kimaradtak. Ez hatalmas megkönnyebbülést jelentett számunkra.

Szeptember elején az összes szőlőfajta 17 mustfoknál állt – ez önmagában szokatlan, hát még ha hozzávesszük, hogy a portugieser, a kékfrankos és a merlot esetén az érettség már olyannyira előrehaladott volt, mint 17 év alatt még sosem. Így ezt követően már nem számoltunk további erős cukrosodással. Az eredetileg korainak szánt szüretet végül az október elejétől közepéig tartó tartós, a borászidegeket erősen igénybe vevő esőzések elcsúsztatták – a kékfrankos és a merlot esetében végül csak 19,5 mustfokos termést tudtunk leszedni a tőkékről.

Sosem sikerült még ilyen későn leszüretelnünk a kékfrankost azóta, hogy Villányban borászkodunk – mégis 19,5 mustfokot mértünk csak, ami a villányi DHC-minősítésű borok alsó határa. A cabernet-fajták esetében már a rájuk jellemző sávban, 22 mustfok körül mozgott ez az érték. A leszüretelt szőlő mennyiségben enyhén átlag fölötti.

A már kipréselt portugieserünk szokatlanul gyümölcsösnek mutatja magát. Az erjedés továbbra is szokatlanul lassan halad idén, a törkölysapka pedig alig melegszik meg, ami más fajták esetében is gyümölcsös borokra enged következtetni.

Az idei évjárattal tényleg nagyon elégedettek lehetünk, és örömmel várjuk, hogy mikor kerülnek a 2015-ös boraink kész, fogyasztható állapotba. 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!