Mitől lesz újra sikeres a tokaji aszú?

2016. november 18. 11:30

Nem tettünk a sikeréért és jobb megítéléséért semmit, egy forintot sem, egy jól eltrafált intézkedést se, szlogent se, PR-ráncfelvarrást se. Semmit. Hát ideje lenne.

2016. november 18. 11:30
Ripka Gergely
Táncoló Medve

„Az aszú a 90-es évek végére technológiailag és minőségileg teljesen a helyére került, a tökéletesítés nagyjából végbement az első dűlős aszúk megjelenésével. Nyögve-nyelősen, aztán tipikus hazai módon a borvidéki rendtartást egészen árnyalatnyit sikerült csak árnyalni, de a puttonyszámokkal való végső szakítás csak nem jött el máig (5 és 6 puttonyos ugyanúgy indokolatlanul megosztja a figyelmet a márka körül).

Mint oly sokszor, talán ezen a téren is Champagne állhat elől jó példával. Azzal a különbséggel (és ezért nem Burgundiát vagy Bordót vagy mást ráncigálok elő), hogy Champagne trendi, sőt mainstream is egy kicsit (igaz jóval nagyobb éves palackszámot is kell a piacaikon átverekedni). De miért is látok hasonlóságot? A tökéletes ellentétet képező ízek mellett nem is gondolná az ember, de rengeteg piaci metszéspontja van a két stílusnak: magas palackár, egyedi borstílus és technológia, történelmiség, egyfajta méltóság/nemesség életérzése ugrik be mindkét műfajról.

Mitől lett Champagne sikeres?

1.) Csupa híresség itta őket (cárok, királyok, királynők, Marilyn Monroe, Churchill, James Bond, filmsztárok stb). 2.) Ott van máig a divatmagazinokban, női lapokban látványos reklámokkal, látványos köntösben. Persze kontraszt is adódik rengeteg: 1.) pezsgőből jóval többet meg tud inni egy társaság, mint aszúból (ez mondjuk a mai modern aszúk esetében nem feltétlen igaz pl. rám), 2.) a tokaji aszú kelet-európai találmány, ami nem tudott kellően fancy lenni, ehelyett lement kissé gagyiba is és akármennyire is fáj, semmit nem tettünk azért, hogy kicsit is közelítsen ahhoz a sikkhez, ami Champagne jellegéből, stílusából fakad, tódul.

Ez a stílus persze nyilván gigászi marketingpénzbe kerül, de az aszúért még mindig csak imákat mondtunk, tenni nem tettünk a sikeréért és jobb megítéléséért semmit, egy forintot sem, egy jól eltrafált intézkedést se, szlogent se, pr-ráncfelvarrást se. Semmit. Hát ideje lenne. Ideje lenne úgy koccintani aszúval, hogy természetéből adódóan elhisszük, hogy világszám, hogy elegáns, hogy sikkes. Hogy másmilyen nem is lehet!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
quiet
2016. december 07. 22:35
Szerintem a tokaji aszú akkor lesz újra sikeres, ha majd újra hozzá tudok jutni normális , rendes ( tehát nem picike )mennyiségben a saját anyagi keretemből, mint régen. Vagy keressek mondjuk nagyon sokat, az is jó. Akkor aztán megint ihatok gyakrabban, ettől jobb lesz a kedvem és orszá-világnak hirdetem majd , hogy milyen jó bor, és ettől újra sikeres lesz.
egy genetikusanalattvaló
2016. november 18. 17:56
"a tokaji aszú kelet-európai találmány, ami nem tudott kellően fancy lenni, ehelyett lement kissé gagyiba is és akármennyire is fáj, semmit nem tettünk azért, hogy kicsit is közelítsen ahhoz a sikkhez, ami Champagne jellegéből, stílusából fakad, tódul." Sajnos még mindig sokan tesznek érte, hogy még lentebb menjen gagyiba. Rengeteg alsópolcos aszú jelent meg az utóbbi években is. Édes, üres, aszú jelleg nélküli borok járatják le a tokaji és az aszú nevet is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!