Chateau Teleki 1+1

2017. február 16. 09:34

Nagyon jó azt látni, hogy ez a nagyborászat is részt vesz a családi pincék által kezdeményezett Villányi Franc-mozgalomban.

2017. február 16. 09:34
Ripka Gergely
Táncoló Medve

„Az utolsó csikorgó hideg esték egyikén még szerettem volna magamat meglepni (negyed)vakon két vörössel. Május 19-én jártam a Csányi Pincészetnél, mely a közismert milliárdos cégbirodalmában a legkisebb csiszolódó kövecske (a Pick, Mizo és sok minden egyéb mellett). Mégis sokat elárul a hazai borhelyzetről, hogy villányi, sőt hazai viszonylatban is úgy emlegetjük, mint a legnagyobbak egyikét, mely hiperek bordömpingjét szolgálja ki...azaz nem kézműves, nem bio, nem menőség. Fontos azonban megjegyezni, hogy a borászat elkezdett haladni a korral.

Borral való ismerkedésem első éveiben a Teleki borok közt valóban rendegeteg fejfájós darab ment át rajtam is, de immár Romsics László iránytja a bárkát, nagyon meggyőző technológiai háttérrel, és a borászat tényleg mindenféle piaci igényhez igyekszik megfelelő bort készíteni. Ebből adódóan a termékpaletta olyan szerteágazó, hogy kiigazodni sem könnyű rajta, de ha valahol, akkor egy ilyen beállítottságú pincénél el lehet nézni ezt. Kell bor a hiperek minden polcára, kell a gasztronómiába, csúcsgasztronómiába, vinotékákba egyaránt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szinbád
2017. március 06. 22:13
Azért ha rám szakadna a OTP, tudnék én is álmodozni, egy-két pohár ilyen nagyon drága bor mellett. Én nem szólnám le ennyire a cikket, főleg nem ezeket a borokat. Egyébként még azt mondhatná valaki: Savanyú a szőlő?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!