A kormány programja a mindennapi patriotizmus

2017. április 18. 09:41

A magyar cégek érdekeit a napi ügyek szintjén is képviselni kell, legyen szó akár a Mol, akár a Csíki sör elleni támadásról. Interjú.

2017. április 18. 09:41
Lázár János
Lázár János
Világgazdaság

A védelmi kiadások növelése amerikai presszióra történik?

Nem, mert mi soha nem külső kényszerek hatására cselekszünk. A védelmi kiadás három részből tevődik össze: jelentősen javult hét év alatt a közbiztonság, az elkövetett bűncselekmények száma megfeleződött. Ötezerrel több rendőr van, akiknek emeltük a bérét, és jobb a felszerelésük. Szigorúbb a büntető törvénykönyv, és 12 ezer helyett 18 ezer ember van börtönben. Ez nemcsak a magánszemélyeknek, de a hazai és az ide települt vállalkozóknak, befektetőknek is igen fontos, ezért erre a területre a jövőben is komoly forrásokat szánunk. A védelmi kiadások másik nagy csoportja az illegális migráció miatti kiadás, hiszen a 2015. évihez hasonló migránsdömping bármikor kialakulhat. Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa, és ez a mi igazi versenyelőnyünk. A harmadik: 2002–2010 között ki lett véreztetve a honvédség, s azóta nem tudtunk jelentős pénzeket biztosítani – a béremelést leszámítva – a hadsereg fejlesztésére. A kormány előtt van egy 2020–2026-ra szóló nagy ívű honvédségfejlesztési terv, amelynek egyik eleme például a magyar hadiipar újjáélesztése.

Vadászgépet vagy kulacsot fogunk gyártani?

Az már komoly teljesítmény lenne, ha a rendvédelmi erőinket hazai gyártású fegyverekkel tudnánk ellátni. Az önálló hadiipari képességet erősítenünk kell, mert Magyarország csak akkor lehet a térség legerősebb országa, ha a hadseregét is ütőképessé tesszük.

(...)

A közelmúltban történtek olyan bejelentések, amelyek azt vetítik előre, hogy a kormány folytatja a 2010-ben megkezdett kereskedelempolitikai akciótervének végrehajtását. Ez hol tart?

Legfontosabb a munkavállalók és a fogyasztók érdekeinek a védelme. Ezért lesz néhány – érdekvédőkkel együttműködésben készülő – törvényjavaslatunk, amelyek a nagyáruházakban dolgozók érdekeit szolgálják. A kettős mércéről pedig, vagyis hogy silányabb termékek jutnak a magyar és a kelet-európai piacra, azt gondoljuk, minden fogyasztónak joga van tudni, mit vásárol. Kelet-Európa nem lehet másodrangú. Ebben várjuk az uniós állásfoglalást.

Kritika érte a kormányt a Heineken kontra Csíki sör-ügy miatt. Miért állt ki a kabinet az utóbbi mellett?

A kormány programja a mindennapi patriotizmus. A magyar cégek érdekeit a napi ügyek szintjén is képviselni kell, legyen szó akár a Mol, akár a Csíki sör elleni támadásról. Ez utóbbi Csíkszentsimonban százötven-kétszáz embernek ad munkát, ők nemcsak magyar szívvel és útlevéllel rendelkeznek, de már azt is tudják, hogy számíthatnak a magyar kormányra.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2017. április 20. 08:24
"Ez a Lázár nem semmi munkabírású. Néha láttam a sajtótájékoztatóit, elképesztő..." - írja. Ne hülyéskedjen. Ezt rengetegen meg tudják csinálni. Önnek csak azért csodálatraméltó, mert nem látott még ilyet*. Illetve, mert nem ezzel foglalkozik. Az meg már minősíthetetlen, hogy egy ilyen sajtótájékoztatói produkcióval magyarázza egy ország gazdasági növekedését... *Mit tudom én, egy komoly, nagyforgalmú étterem konyhájában mi lehet például...
bunko_jobbos
2017. április 20. 07:47
Ez a Lázár nem semmi munkabírású. Néha láttam a sajtótájékoztatóit, elképesztő. Mindent tud, mindenre gyorsan válaszol, pörög, nem fárad el. Nem véletlenül tette Viktor oda. Ilyen az, mikor dolgozik valaki. Ennek fényében nézzük meg a szoci libsi korszak embereit, kész röhej. Nem véletlenül hagyott le pont akkor minket Szlovákia (2007-8 körül évi 10% feletti volt náluk a növekedés, nálunk meg 1-2!!!)
koronaszepe
2017. április 19. 21:40
"A kormány programja a mindennapi patriotizmus. A magyar cégek érdekeit a napi ügyek szintjén is képviselni kell, legyen szó akár a Mol, akár a Csíki sör elleni támadásról. Ez utóbbi Csíkszentsimonban százötven-kétszáz embernek ad munkát, ők nemcsak magyar szívvel és útlevéllel rendelkeznek, de már azt is tudják, hogy számíthatnak a magyar kormányra.” A kormány stratégiai partnere, a Heineken Magyarország pedig vagy ötször annyit, Ők ma már tudják, hogy a magyar kormány szarik a fejükre, hogy a magyar kormány stratégiai partnersége kevesebbet ér, mint a papír, amire leírták. Arról az aprócska tényről pedig ne is beszéljünk, hogy ad egy; a kormány semmit nem intézett a Csíki sörnek, a Csíki sör visszalépett a kifogásolt jelzős szerkezet használatától, ad kettő; A Heineken Romániánál is dolgozik vagy ugyanennyi magyar, a felső vezetők között is van vagy négy.
noMores
2017. április 18. 23:15
Janos, nem tudjatok, hogy mukodik a piacon egy vallalkozas. Nem a haverok kozpenzbol megtolt szarja, janos! Hogy a teljesitmeny, innovacio, profit harmas kez a kezben jar. Na, ti most kiveszitek a teljesitmenyt es az innovaciot, mert a profit enelkul a ketto nelkul is jon, hisz a haverok a fost is dragabban adjak. Megszunik a verseny. A versenykepessegunk nem lett jobb a patriota alca moge bujtatott haveri kommunizmusotoktol. A berekre rakodo terhek vilagszinvonaluak, a nav vegzalasa parjat ritkito, a torvenyhalmaz, amit be kell tartani egy vallalkozas elinditasahoz dobbenet. Becsben, bazmeg, ingyen tanfolyamot tart az adohatosag, hogy konnyebben vallalkozhass, itt meg masnap kinn vannak a hatosagok, hogy minel gyorsabban buntethessenek. A szorgalom a NER-ben semmit nem er, mert a haverjaitok letaroltak a piacot, Janos. Sajnos tolvaj faszkalapok vagytok:(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!