Tátrai Miklós börtönbe vonul helyettem

2017. augusztus 16. 09:10

Az volt a bűne, hogy nem volt hajlandó hamisan tanúskodni ellenem a Sukoró perben. Azt a számlát fizeti, amit nekem szántak.

2017. augusztus 16. 09:10
Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc
Facebook

„Ma reggel Tátrai Miklós börtönbe vonul. Helyettem. Az volt a bűne, hogy nem volt hajlandó hamisan tanúskodni ellenem a Sukoró perben. Azt a számlát fizeti, amit nekem szántak. Miklóst nem ismertem kinevezése előtt. A pénzügyminiszter javaslatára hoztam meg a döntést. Később is talán csak egyetlen alkalommal találkoztunk, azon a hivatalos parlamenti találkozón, ahol meghallgattuk a sukorói befektetők prezentációját.

Lassan egy évtizeddel később is úgy látom, hogy kormányom és a vagyonkezelő vezetői helyesen cselekedtek: törvényesen segítették a Velencei tó partjára tervezett hatalmas beruházás megvalósítását. A büntetőügy elindítása óta többször beszéltem Miklóssal, és egykori helyettesével, Császy Zsolttal. Nagyszerű embereket ismertem meg. Állták és állják a sarat. Nem panaszkodnak, küzdenek. Erővel, tisztességgel. Most ezért büntetik őket. Zsolt egy hónap múlva vonul a börtönbe. Barátsággal, megbecsüléssel gondolok rájuk. Sorsukban fájdalommal telve szolidáris vagyok velük. Remélem, hogy el fog jönni az igazság pillanata. És az elitéltekből vádlók, a vádlókból és bírókból vádlottak lesznek. Barátjuk és támogatójuk maradok, és azért is küzdök, hogy kiderüljön ártatlanságuk és a demokratikus új magyar köztársaság minden tekintetben rehabilitálja őket.

Maradjatok erősek!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 154 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bástyaelvtárs
2017. augusztus 18. 00:32
Na büdös birkák Lehet Gyurcsányt aljazni! Ettől áll a faszotok úgyis ...
1000bocs
2017. augusztus 17. 13:39
"Tátrai Miklós börtönbe vonul helyettem" Milyen igaz. Mondjuk nem nagyn ugrasz Feri hogy ne helyetted szívjon, nem igaz? Elegánsan félreállsz, amikor a felelősségről van szó. Más megy a te viselt dolgaidért börtönbe, de jó'vanazúgy:) Te gerinc, te!
Dénia
2017. augusztus 17. 09:28
Hát neked is börtönben lenne a helyed, az biztos.
makapaka2
2017. augusztus 16. 22:28
Vele kéne menned Fletó!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!