Állok és nézek nagy szomorúan

2018. december 14. 22:04

Mennyire képesek kifordulni magukból emberek pusztán azért, hogy a saját dogmatikus, becsípődött vakhitűségüket óvják.

2018. december 14. 22:04
Ágoston Dániel
Facebook

„Végignéztem, végighallgattam és végigéltem azt, amikor 2006-ban a kormánypárti ismerősök nácinak, az ellenzék által feltüzelt, hovatovább, felpénzelt provokátoroknak neveztek mindenkit, aki az utcán volt. Az akkori ismerőseimmel úgy voltunk vele, hogy a szovjet emlékművet megrongálni demokratikus minimum, hogy az oroszokkal spanolni nonszensz, hogy a részrehajló médiatúlsúly nem maradhat tovább, ahogy a cinikus, tolvaj, az emberek pofájába teli szájjal beleröhögő kormány sem.

Ma azt nézem, hallgatom és élem, hogy a kormánypárti ismerőseim anarchista, Soros György által felpénzelt provokátoroknak neveznek mindenkit, aki az utcán van. Azok az ismerőseim, akik korábban le akarták dönteni a szovjet emlékművet, ma stréberekként mömmögik, hogy tán rongálni azt nem kéne, hogy az oroszokkal spanolni kifejezetten üdvös, hogy a média most kiegyensúlyozott csak igazán, hogy a kormány az emberekért tesz, amelyet meg kell védeni.

Én pedig csak állok és nézek nagy szomorúan, hogy mennyire képesek kifordulni magukból emberek pusztán azért, hogy a saját dogmatikus, becsípődött vakhitűségüket óvják azok helyett a dolgok helyett, amelyekért korábban a vállam veregették nagy egyetértésben. Hogy akikkel korábban kordont bontottam, most kordonokat akarnak.

És ugyanígy: csak állok és nézek, hogy azok, akik 12 éve még hisztérikusan tapsoltak a rendőrterror láttán, most zsigerig fel vannak háborodva a legelső rendőri intézkedések miatt. Szerencsére úgy tűnik, a kettő közé azóta beékelődött egy generáció, amely egyelőre mentes a becsípődésektől, és amely tán kilöki magából azokat, akik a széliránynak megfelelően képesek csak gondolkodni.

Én pedig most ezért várok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 156 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. december 15. 14:51
Rossz társaságba jár! Én amikor csak tehettem minden Gyurcsány elleni tüntetésen ott voltam. De olyan emberek közt akik tüntettek, de nem romboltak. Sem emlékműveket, sem kukákat, padokat. Akik ott tomboltak most is azt teszik, ugyanazok! A csürhe!
zolka50.50
2018. december 15. 14:47
Tipikus libsi nyavalygás: eljátssza a független gondolkodót, azért mégis kilóg a lóláb. Mellesleg ez a fazon a választások után úgy el volt keseredve, hogy azt írta, nem posztol többé, elbujdokol. Kár volt előjönnie.
Lord Shen
2018. december 15. 11:56
Most miért libsiket jellemzi a kormányt támadva? Ja, ez náluk bevett szokás a saját tulajdonságaikat másokra kivetíteni.
kérdés
2018. december 15. 11:51
Nagy a feje .... búsuljon a ló....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!