Írta: Máthé Áron (Nemzeti Emlékezet Bizottsága)
„Az antikommunizmus, mint ideológia nem sokkal különb a kommunizmusnál.” (Soros György: Gorbacsov látomása, Beszélő, 1989/2.)
„Hallottad, mit csináltak a Gyulával?” – kérdezte édesapámat az egyik erősen baloldali beállítottságú kollegája 1994-ben. Apám persze hallott a balesetről, de azért visszakérdezett: „Mit? Mit csináltak?” Végül csak kibökte a kollega, hogy egy lakossági fórum után, a főút mellett a szocreál bájt megtestesítve otthagyott pótos IFÁ-ba ment bele Horn Gyula és sofőrje az autójukkal – feltehetően illuminált állapotban.
Tulajdonképpen innen, az orvosi „ufo-fejdísz” viselésétől indult Horn kissé folklorisztikus, sajátosan karikatúra-szerű karaktere, aki – vagy ami – ugyanakkor a kádári „tuti” iránti nosztalgiát, és a kádári nagybetűs Rend iránti vonzalmat váltotta nagyon ügyesen és nagyon komolyan politikai tőkére. A kádári állítólagos összekacsintás utóérzése volt ez a javából. Önmaga paródiájába csak akkor fordult, amikor négy évvel később, egy következő választási kampányban Horn azt találta mondani, hogy a nyugdíjasok nemcsak a MÁV-on vagy a BKV-n, de a MALÉV-en is ingyen utazhassanak! Hogy a poszt-kádárista cinikus vidámság, vagy a lakossági fórumon kínált házipálinka mondatta-e a kormányfővel ezt a sületlenséget, a mai napig kérdés.
Horn Gyula életrajza közismert. Nemcsak azt tudjuk, hogy szovjet fegyverek árnyékában tevékenykedő, a kommunista hatalom restaurációját végző karhatalom tagja volt, hanem azt is, hogy pufajkás minőségében
megtestesítette a kádári bosszút.
Ribánszki Róbert (1956-1957-ben Kádár János titkára) szerint „a Gyula nagyon kemény volt. Ő vágott, lőtt, mint a bolond.” 1989. február 10-én az MSZMP Központi Bizottságában Horn a vita során ezt mondta: „Nem is szabad megengednünk azt, hogy 1956 kapcsán valamiféle lelkiismereti válság keletkezzen mindazoknál, azokban, akik akkor fegyvert fogtak, mert akik fegyvert fogtak novemberben, és novemberben felléptek, azok az ellenforradalommal szemben léptek fel”.
Amikor a merőben szimbolikus lusztrációt végző úgynevezett átvilágítóbírák közzétették a múltjára vonatkozó jelentésüket, Horn Gyula hírhedt „Na és?” felkiáltással tért napirendre a kérdés fölött. Nagy botrányt kavart később azon kijelentése, hogy a barikád mindkét oldalán állókról meg kell emlékezni. Erre már miniszterelnöki beiktatásakor utalt: „Alig egy hónapja Nagy Erzsébettel [Nagy Imre lánya!] együtt helyeztünk koszorút 1956 mártírjai, így a néhai miniszterelnök, Nagy Imre emlékművére. Ott áldoztam lélekben testvérbátyám emlékezetének is, aki szintén áldozata lett 1956-nak. Hiszem, hogy el kell hárítani minden akadályt, amely elválaszt vagy szembeállít bennünket a történelem, az emberi sorsok vagy az emberi tévedések következtében.”