„Karácsony Gergelyék több ezer fiatalt és családot szívathatnak meg”
Nem mindenkinek tetszik az ötlet, hogy a Városháza kitiltaná az idősebb autókat a fővárosból.
Az indokokról nem esett szó.
Tóth Bettina a Facebook-oldalán tette közzé hivatalos közleményét, melyet azzal indít, hogy hétfőn kilépett a Fidelitasból, ám követőit megnyugtatta, hogy a jövőben is az értékeiket fogja követni
A Fidelitasnak a vlogger megköszönte az elmúlt két évet, hiszen sok jó emberrel ismerkedett meg, majd hozzátette, egy ideig a PS TV-n sem lesz elérhető.
Mivel saját gyermekkoromban is rengetegszer megtapasztaltam, hogy az igazságtalanság ellen nem lép fel senki, ezért megfogadtam, én nem leszek ilyen”
– írta, majd azzal folytatta, hogy még fiatal és bőven nem a tisztségekkel kell foglalkoznia, hanem azzal, hogy jobboldali, az értékeiért pedig a jövőben is ki fog állni.
Nyitókép: Facebook