Paksi gyász

2023. június 01. 14:36

Long story short: Paks2 elhalálozott, még mielőtt megszületett volna.

2023. június 01. 14:36
null
Hargitai Miklós
Hargitai Miklós
Népszava

„A Roszatom az ukrajnai agresszió miatt nem küldhet sem szakembereket, sem részegységeket, így pedig akkor is képtelenség lenne bármit építeni, ha meglennének az engedélyek (de nincsenek). Hogy maga az orosz fővállalkozó-generálkivitelező is csapdába került, azt szintén a laptársunk, a 24.hu által megszerzett mérlegből lehet kiolvasni: immár 24 milliárd forintra rúg a magyar fél által kirótt kötbér – merthogy a Roszatom azzal is késében van, amit egyébként az engedélyezés előtt megcsinálhatna.

Long story short: Paks2 elhalálozott, még mielőtt megszületett volna. Az a tény, hogy a kormány a saját múlt heti ígérete és a jogerős bírósági döntés ellenére nem hajlandó nyilvánosságra hozni a fentebb említett nemzetközi szerződés friss módosításait, nehezen értelmezhető másképp, minthogy maguk is tisztában vannak a sajnálatos valósággal. Csak titkolnák, amíg lehet – mint anno a nagy keleti testvérnél Sztálin meg Brezsnyev halálát –: hova vezetne, ha az emberek előbb tudnák meg a gyászhírt, mint hogy a Párt kitalálná, mi lesz atomenergia-ügyben a következő nagy győzelem?”

Nyitókép:  MTI / Mohai Balázs

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 156 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2023. június 03. 21:13
Ha az oroszok építik: ráfizetünk Ha nem építik meg: ráfizetünk. Valószínűleg valami ilyesmi szerződést köthetett Viktorka Vlagyimirral.
Kamcsatka5
2023. június 03. 10:56
Remélem felkötöd mag az átadáskor, mocskos belga!
Spontán
2023. június 03. 08:38
Kár, nagy kár, hogy nem veled történt meg, rohadék! Paksra szükségem van, rád meg nincs!
Odone Ricci
2023. június 03. 08:00
Legszebb öröm a káröröm, főleg ha saját országunkról van szó, ugye ? De még korai, mert a franciák szállítják a vezérlő rendszert és Macront kedveli a pc média. Legközelebb erről is írjon, ha mer.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!