Reneszánszát éli a bolsevizmus

2023. július 20. 07:39

Önmagában felháborító, hogy Jámbor András D. Krisztinát bevitte a Parlamentbe és beültette a karzatra.

2023. július 20. 07:39
null
Ferencz Orsolya
Ferencz Orsolya
Magyar Nemzet

„Jámbor András mozgalmának tagjai, D. Krisztina és élettársa erőszakos Antifa-akcióba és pedofilbotrányba keveredett, osztrák sajtóinformációk szerint háromszáz felvételt D. Krisztina lakásán forgathattak.

A tények ismeretében kijelenthető: a magyar demokrácia történetében példátlanul undorító esettel állunk szemben. Az aktivistanő élettársánál hetvenezer, kisgyerekek kárára elkövetett szexuális bántalmazást és sanyargatást tartalmazó felvételt találtak, majd ez az alak az eset nyilvánosságra kerülése után megölte magát. Kiemelendő, hogy a hírek alapján a súlyos pedofilbűnöket elkövető férfi biztosított az élettársának – Jámbor mozgalma tagjának – alibit egy másik, szintén példátlan ügyben. Itt azzal vádolták Jámbor aktivistáját, hogy tagja volt annak a csoportnak, amely ártatlan járókelőket viperával és dorongokkal vert agyba-főbe. Vélhetően ez az erőszakos társaság a szélsőséges kommunista-anarchista Hammerbande csoporthoz tartozhat. Önmagában felháborító, hogy Jámbor András D. Krisztinát bevitte a Parlamentbe és beültette a karzatra, és úgy akarta láttatni, mintha ő lenne az áldozat, nem azok a járókelők, akiket bántalmaztak. A kérdés az, hogy miután kiderült, hogy ennek az aktivistanőnek az élettársa valószínűleg egy pedofil bűnöző, és a lakásán akár súlyos, gyermekek kínzásával kapcsolatos bűncselekmények is történhettek, miért nem indít vizsgálatot a Párbeszéd-frakció Jámbor felelőssége ügyé­ben. Hiszen ennek az azóta öngyilkosságot elkövető, súlyos gyanúba keveredő személynek a vallomása miatt nem gyanúsították meg D. Krisztinát, akit Jámbor a kamerák előtt ártatlan áldozatként mutogatott. Az egész ügy penetráns, ezt nem lehet félvállról venni.

Minden jel arra mutat, hogy a Szikra Mozgalom kapcsolatban áll nemzetközi Antifa-szervezetekkel és hozzájuk hasonló eszméket vall. Elfogadható ez egy országgyűlési képviselőtől?

Egy politikusnak mindenképpen van abban felelőssége, hogy miféle eszméket terjeszt felületein, újságjaiban és mozgalmaiban, vagy abban, hogy miféle embereket ültet a parlament karzatára és milyen alakokkal áll kapcsolatban. A Szikra Mozgalom gusztustalan bolsevik eszmerendszert terjeszt. Önmagában az is szégyen, hogy a véres XX. század után bárki bolsevik vagy akár náci eszméket valljon, terjesszen. Ne hunyjunk szemet afelett sem, hogy Szabó Tímea, akinek a frakciójában üldögél Jámbor András, és aki méltatlan és megengedhetetlen színvonalon gyaláz mindenkit, aki nem úgy gondolkodik, mint ők, bizony szemet huny a frakciótársa, Jámbor András körül kibontakozó hatalmas botrány felett. Szabó Tímea ahelyett, hogy rendet tenne saját, aprócska, mindössze ötfős frakció­jában, az ÁVH-t megszégyenítő retorikával próbál támadni egy ferences szerzetest, aki árva gyerekek ezreit mentette meg, biztosított nekik nevelést és oktatást, ezáltal biztos egzisztenciát és szép életet.”

Nyitókép: Facebook

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. július 24. 12:06
Kik azok az idióták, akike egy ilyen Jámbor-féle gennykupacot a parlamentbe juttatnak?
FeketeFehér
2023. július 21. 04:38
Egy tudományos kutatótól az ember azt várná, hogy akkor is ragaszkodjon a tényekhez, ha épp nem a szakmai területén kalandozik. F. O. meg a legostobább bulvárt tolja, ha épp nem az űrkutatással foglalkozik.
t-a-bandi
2023. július 20. 21:00
Kivételesen egyetértek Orsolyával: a FIDESZ összesen huszonhétszer kaszálta el az ügynöktörvényt. Mi ez, ha nem reneszánsz?
Sulammit
2023. július 20. 19:55
Ferencz Orsolyát főpolgármesternek javaslom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!