Vita a választási rendszerről: „nem lejt a Fidesz felé a pálya”

2013. december 05. 14:44

Melyik választási rendszer jobb a kormányzati stabilitás szempontjából? A brit, a német, az olasz vagy esetleg az új magyar? A nemzetközi példák bemutatása és az új magyar választási rendszer elemzése volt a téma a Nézőpont Intézet, a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Centre for European Studies „Választási rendszerek és kormányzati stabilitás” című közös rendezvényén.

2013. december 05. 14:44
Pintér Bence

A Nézőpont Intézet vezetője, Mráz Ágoston arról beszélt: az új magyar választási rendszer sok vitát váltott ki. Szerinte egy jó választási rendszer figyel az esélyegyenlőségre, az arányosságra és erősíti a kormányzati stabilitást. Gulyás Gergely köszöntőjében elmondta, nem igazak azok a vádak, melyek szerint az új választási rendszer durván eltér a korábbitól. Elmondása szerint míg a korábbi rendszerben a mandátumok 46%-át, addig most az 53%-át lehet egyéni választókerületben megszerezni. Gulyás szerint egy kis, finom elmozdulás történt egy kormányzati stabilitást erősítő rendszer felé. A Fidesz frakcióvezető-helyettese kiemelte, hogy a választókerületek közötti aránytalanságok megszűntek az új szabályozással, amellyel szerinte leginkább az ellenzék nyert. Ezt a lépést a Velencei Bizottság is üdvözölte. Az eddigi választókerületi rendszer Gulyás szerint összességében a szocialistáknak kedvezett.

John Turner, a brit Association of Electoral Administrators vezetője elmondta, hogy a többségi választási rendszer nem biztos, hogy a legjobb módszer a kormányzati stabilitás szempontjából, mivel például mostanra nem ad egyértelmű többséget valamelyik pártnak a brit alsóházban. Ez Turner szerint nagyon jól megmutatkozott 2010-ben, amikor először kellett koalíciós kormányt alakítani békeidőben az 1930-as évek óta. Turner szerint a mostani brit választási rendszer nem közvetíti megfelelően a választók akaratát, miközben mára már egyértelmű többséget sem biztosít a kormánypártnak. Turner elmondta, hogy a liberálisok és a konzervatívok koalíciós megegyezése alapján 2011-ben népszavazást tartottak a mostani választási rendszerről az Egyesült Királyságban: negyvenkét százalékos részvétel mellett a szavazók kétharmada ellenezte, hogy megváltoztassák a rendszert.

Dr. Michael Borchard, a Konrad Adenauer Alapítvány Politika és Tanácsadás főosztályának vezetője magyarul köszöntötte a konferencia résztvevőit, majd elmondta: az emberek gyakran nem elégedettek az időjárással, az alakjukkal, és szerinte ugyanígy vannak a választási rendszerekkel is. Borchard nagyon lényeges pontnak tartja a politikai kultúrát egy adott ország választási rendszerének kialakításánál. Példaként elmondta, hogy 1918-ban a császárság többségi rendszere után a köztársaság arányos választási rendszert vezetett be, amely valójában bukásához is vezetett, mivel nem volt meg a rendszerhez kellő politikai kultúra az országban. A háború után ezért lett Németországban vegyes választási rendszer, bár ott a magyar rendszerrel szemben a hangsúly inkább az arányosságon van. Borchard elmondta, hogy a többletmandátumok problémája miatt az alkotmánybíróság egy évvel a választás előtt gyakorlatilag érvénytelenítette a teljes választási rendszert. A politikusok ezt a problémát a kiegyenlítő mandátumok rendszerével oldották meg, miközben még most is folyik a vita az öt százalékos parlamenti küszöb létjogosultságáról. Borchard végül azzal fejezte be: az emberek természetesen az új rendszerrel sem elégedettek.

Kenneth Benoit, a London School of Economics and Political Science professzora az olasz választási rendszert ismertette. Olaszországban ötévente vannak szenátusi és alsóházi választások, de 1945 óta csak két kormány töltötte ki az ötéves ciklust. Mivel a rendszer krónikusan képtelen kormánypárti többséget létrehozni, a 2005-ös választási törvényben megpróbálták korrigálni: a legnagyobb párt automatikusan megkapja a képviselői helyek 55%-át az alsóházban. Ezért aztán a pártoknak növekedniük kellett vagy kénytelenek koalíciókat kötni az áhított első hely megszerzése érdekében. Ez a szabály a szenátussal kapcsolatban csak regionálisan érvényes, ezért összességében nem automatikusan eredményez egyértelmű többséget a szenátusban. A bejutási küszöb többkulcsos, a koalícióban induló pártokat preferálja. Benoit elmondta: ettől a rendszertől azt várták, könnyebben kormányozható lesz ország, mégse történt így.

Fodor Csaba (Nézőpont Intézet) szerint az új magyar választási rendszer legfontosabb változásai közé tartozik, hogy egyfordulós lett a választás és csökkent a parlament létszáma. Az alapelvek Fodor szerint nem változtak: vegyes, kétszavazatos és töredékszavazat-visszaszámláló az új rendszer is. Utóbbihoz hozzátette, hogy a választókerületek győztesének kompenzációjával annak az esélyét növelték, hogy a győztes kétharmados többséget szerezzen. Az elemző szerint a jelölt- és listaállítás egyszerűsödött, ezzel együtt pedig megszűnt a visszaélésekre lehetőséget adó ajánlószelvény-rendszer. Fodor szerint a választások lebonyolításáért felelős szervek vezetőinek egy ciklusnál hosszabb mandátuma erősíti ezen intézmények függetlenségét.

Fodor úgy gondolja, az új választási rendszer egyik legfontosabb értéke a kormányzati stabilitás erősítése a többségi választási rendszer felé való finom elmozdulással. Az elemző szerint ezzel párhuzamosan az egyéni választókerületek aránytalanságainak felszámolásával az új rendszer jobban megfelel a demokratikus normáknak, miközben a határon túliak és nemzetiségek szavazati jogának kiterjesztésével, a fogyatékkal élő választók segítésével fontos lépést tett a jogkiterjesztés terén. Az elemző szerint nem „lejt a Fidesz felé a pálya”, mivel az új rendszer 2006-os eredményekre vetítése nem változtat az akkori választás kimenetelén.
 
A Nézőpont Intézet november elején végzett mandátumbecslése szerint 52 százalékos részvétel mellett a jelenlegi kormánypártok 116 mandátumhoz jutnának. Fodor Csaba azonban elmondta, hogy sok múlik a pontos részvételen, a rejtőzködő és bizonytalan szavazókon, illetve a kisebb pártok eredményein.
 
Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetésen Boros Tamás, a Policy Solutions igazgatója elmondta: az arányos és a többségi választási rendszer között csak stiláris különbségek vannak. Szerinte sokkal nagyobb probléma a választókerületek aránytalanságának a kérdése, amely szerinte most sem rendeződött kielégítően. Boros szerint ha hat-hét százalékkal nyer az ellenzék, akkor biztosan kormányra kerülhet, de ha csak két-három százalékkal, akkor hiába küldené el a választók többsége a Fideszt, az mégis maradni fog. Orbán Balázs András, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója szerint az az új választási rendszer előnye, hogy az előző rendszerhez képest világos irányvonalak vannak: szerinte a rendszerváltás környékén a politikai alkuk alakították a választási rendszert, mely így kaotikussá vált. Orbán Balázs András fontos változásnak tartja a jelöltállítás könnyítését és a kampányfinanszírozást, amelyek elősegítik új pártok megjelenését.

Fodor Csaba a vegyes választási rendszer kapcsán elmondta: azért kell ilyen rendszer, mert a választók nem tudják eldönteni, hogy a többségi vagy az arányos rendszer jobb-e az országnak. Szerinte a mandátumbecslések  azért csalókák, mert például 2010-ben egykori baloldali választók egyik pillanatról a másikra szavaztak a szélsőjobboldali Jobbikra. Az egyéni kerületek győztesének kompenzációját Orbán nem tartja izgalmas kérdésnek, szerinte ez illeszkedik a választási rendszer szelleméhez. Boros szerint az új rendszer a stabilitás igényeinek megfelel, az esélyegyenlőség szempontjából nagyon gyenge lábakon áll, az arányosság tekintetében pedig tett előrelépéseket. Ez utóbbi kapcsán fontos problémának tartja, hogy kétharmados törvénnyel szabályozták a választókerületeket, amely egy hirtelen belső migráció esetén problémát jelenthet. Fodor erre reagálva végül elmondta, hogy az új rendszerben könnyebb lesz kétharmadot szerezni, így ez nem egy égető probléma. 

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2013. december 05. 19:13
Nézőpont. :D:D:D
nucklear3
2013. december 05. 16:37
"de ha csak két-három százalékkal, akkor hiába küldené el a választók többsége a Fideszt, az mégis maradni fog." --- Ez nem tudom igaz-e, szerintem maximum nagyon extrém szituációban alakulhatna ki ilyen,de ha ilyen esetben maradna kormányon a Fidesz, az már valóban komoly legitimitási problémákat vetne fel. Lehet arról vitázni, aranyos legyen-e vagy többségi a rendszer, de mindenképp annak kell nyerni, aki összességében több szavazatot kapott. Ez mind3 oldalnak az érdeke.
gross
2013. december 05. 16:33
"nem igazak azok a vádak, melyek szerint az új választási rendszer durván eltér a korábbitól." Ez nyilván attól függ, hogy mit tekintünk 'durva eltérésnek'. Szerintem durván eltér a korábbitól, nincsenek kopogtatócédulák, egyfordulós lett a választás, a győztes kompenzációt kap, illetve megjelentek a Magyaroszágon lakóhellyen nem rendelkező állampolgárok is...
freehckr
2013. december 05. 16:22
„a kormányzati stabilitás erősítése” Nem jelent semmit, lásd a jelenlegi kormányzatot amely stabilabb mint a tévesen rendszerváltásnak nevezett homályos átmenet óta bármelyik, de a kormányzás eredményessége, színvonala és a meghozott törvények minősége tekintetében mégis óriásiak a hiányosságaik. „a többségi választási rendszer felé való finom elmozdulással” Eddig is az a párt került hatalomra, amelyre többen szavaztak, mégis csak egy elenyésző kisebbség érdekeit vették figyelembe az így egymást váltó kormányok. „a választók nem tudják eldönteni, hogy a többségi vagy az arányos rendszer jobb-e az országnak” Nem emlékszem, hogy lett volna lehetőségünk dönteni róla. A Fidesz döntött helyettünk, mert ebből a fentiből is nyilvánvaló, hogy teljesen hülyének nézik a választópolgárokat... amiben mondjuk némi igazuk is lehet, lásd a Fidesszel szimpatizálók számát... :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!