Molnár Zsolt: Hallgat a kínos ügyekről a Fidesz

2017. október 19. 13:16

Számos „kínos” ügyben hallgatnak a kormányzati szereplők, állami vezetők – jelentette ki Molnár Zsolt csütörtöki sajtótájékoztatóján. A szocialista képviselő beszélt a Pharaon-ügyről, Kiss Szilárdról, az azeri korrupciós botrányról, az MNB alapítványáról, valamint Simonka György és Farkas Flórián fideszes politikusok ügyeiről is.

2017. október 19. 13:16

A szocialista Molnár Zsolt szerint számos „kínos” ügyben hallgatnak a kormányzati szereplők, állami vezetők. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökének csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján 13+1, a magyar társadalmat, illetve a nemzetközi közéletet is érintő, általa a Fidesz és a kormány „piszkos ügyeiként” számon tartható ügyet említett, amelyekben szerinte nem kaptak érdemi választ. Ide sorolta a Pharaon-ügyet. Kifejtette: mostanáig sem tudni, miért kapott vízumot egy olyan – azóta elhunyt – ember, aki az FBI és az Interpol körözési listáján súlyos bűncselekmények miatt szerepelt. Molnár Zsolt kitért Pharaon „tettestársára”, Zaid Naffára, aki Jordániától tiszteletbeli konzuli címet kapott, s aki megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon.

Molnár Zsolt slágertémaként nevezte meg Kiss Szilárd ügyét, aki kétszer is megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon, és „vízumgyárat üzemeltetett Moszkvában”. A letelepedési kötvényekkel foglalkozó Arton Capitalnál történt betörés ügyében sem tudni, mi történt valójában - folytatta. Szerinte továbbra is számos elvarratlan szál, megválaszolatlan kérdés van az azeri ügyben is, amely a 2012-ben történt kiadatási üggyel kezdődött. Megjegyezte, az azeri nemzetközi korrupciós botránnyal összefüggésben halhatott „hősi halált” a napokban meggyilkolt máltai újságírónő.

Molnár Zsolt szerint továbbra sem tudni azt sem, hogy a vasárnapi boltzár ügyével kapcsolatos népszavazással kapcsolatban kik inzultálták a Nemzeti Választási Irodánál a szocialista Nyakó Istvánt. Felsorolta ezek mellett a fideszes Simonka György, valamint Farkas Flórián ügyét. Szerinte a Magyar Nemzeti Bank alapítványa körüli kérdésekben is „ködösítés” zajlik, továbbá a Paks II. szerződés ügyében is „titkosítás mögé bújik a kormány”. A szocialista politikus szerint az általa ismertetett „feketelista” kérdéseiben hallgatás, mellébeszélés zajlik. Molnár Zsolt azt mondta: hallgat a kormányfő, a legfőbb ügyész, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a belügyminiszter, a külügyminiszter, a nemzetgazdasági miniszter, az agrártárca vezetője, mert a kormány számára elfogadhatatlanul kínosak lennének a válaszok.

Molnár Zsolt figyelemelterelésnek minősítette, amit a Czeglédi-üggyel tesz a kormány. Felhívta a figyelmet arra: korábban az volt a kormányzat álláspontja, hogy folyamatban lévő büntetőeljárással nem foglalkozik, ehhez képest az Országgyűlésben a plenáris ülésen külön napirendi pontként szerepel a kérdés.

(MTI)

 

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2017. október 19. 20:16
Szerencsetlen bohoc!
cutcopy
2017. október 19. 15:57
Na tessék, már a máltai merénylet is a Fidesz kínos ügye lett..
Bokros Birka
2017. október 19. 15:47
Ja Czeglédy Csabáról is hallgat. Érted már skinhead tanhuló!:D
balbako_
2017. október 19. 15:39
Öt év börtönbüntetésre ítélte folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés és államtitoksértés bűntette miatt a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatóját, Galambos Lajost a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa – tudta meg a PestiSrácok.hu. Gyarmati György, az NBH volt műveleti osztályvezetője három évet kapott, míg a magyar szervezett bűnözés ismert alakját, Jakubinyi Róbertet négy év szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság. A törvényszék emellett Galambost 150, Gyarmatit pedig 100 millió forintos vagyonelkobzásra is ítélte.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!