MVM: Süllyed a négyes blokk Pakson, de ez nem baj

2018. január 09. 18:07

A Magyar Villamos Művek szerint nem jelent kockázatot a paksi atomerőmű 4. blokkjának minimális süllyedése, mely tavaly el sem érte az egy millimétert.

2018. január 09. 18:07

A paksi atomerőmű 4. blokkjának minimális süllyedése hosszú távon sem jelent semmilyen kockázatot – áll az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. keddi közleményében, amely szerint 2017-ben kevesebb mint egy milliméter süllyedést mértek a szakemberek.

A közleményben rámutatnak: rendeltetésétől, jellegétől függetlenül minden épület süllyed már az építés alatt, és azt követően is, hiszen a talaj az épület alapozása alatt a terhelés hatására tömörödik, és a megnövekedett feszültségek által létrehozott összenyomódás hatására új egyensúlyi állapot áll elő.

A paksi atomerőmű ezen sajátossága is évtizedek óta ismert és nyilvános információ – szögezi le az erőműtársaság.

A közlemény szerint az atomerőműnél a süllyedés aktuális állapotát egy 130 mérőpontból álló ellenőrző rendszer figyeli évtizedek óta. A folyamatos monitorozása igazolja, hogy a 4. blokk süllyedése lassuló, tavaly nem érte el az egy millimétert.

A süllyedés mértéke, annak egyenlőtlensége nem veszélyezteti a szerkezet épségét és funkcióját, sem az épületben elhelyezett atomerőművi technológia épségét és funkcióját – hangsúlyozta az MTI-nek Kovács Antal kommunikációs igazgató.

A közlemény emlékeztet rá, hogy az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. tavaly év végén megkapta a 4. blokk üzemidő-hosszabbítási engedélyét. „Ezt követően sajnálatos módon, riadalomkeltésre alkalmas híreszelések jelentek meg a sajtóban a 4. blokki reaktorépület süllyedésével kapcsolatban” –  jegyezték meg.

(MTI)

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2018. január 10. 21:38
A talaj süllyedése nem csak az atomerőműveknél érdekes, hanem más épített környezetben is. Tatabányán,a város bizonyos részei jelentősen lesüllyedtek a város alatti bányászat miatt. Az épületekben és egyéb létesítményekben (utak, stb.) csak akkor okozott volna kárt, a süllyedés, ha a létesítmény egyik része a süllyedő rész fölött, a másik része a nem süllyedő rész fölött helyezkedik el. Ha a reaktor nem egy ilyen választóvonalon helyezkedik el, akkor még az 1 milliméternél nagyobb süllyedés sem veszélyes. A süllyedés mértékének a megítéléséhez az idő is fontos információ. Nem mindegy, hogy ez az 1 milliméteres süllyedés az utóbbi egy évben, vagy a létesítés óta eltelt időben következett be.
khomeini
2018. január 10. 12:55
Akik rinyálnak az atom miatt, azoknak egyébként figyelmébe ajánlom pl. ezt a cikket: http://valasz.hu/vilag/ketsegbeejto-foto-nemetorszagbol-ez-az-atommentesseg-ara-126916
Kanóc
2018. január 10. 12:55
Szélberni lyukat beszélt a Föld hasába. Is.
Paranoid Android2
2018. január 10. 11:41
Ezért tiltottak a természettudományok a liberális közösségekben. Mert az a rohadt Univerzum nem liberális. Meg mert a termtudományos diplomához kell ész.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!