Operatív törzs: Rendőrök biztosítják a karantént a Szent László Kórházban

2020. március 09. 14:42

Néhány külföldi az éjszaka folyamán megpróbálta kijátszani a karantén szabályait – mondta el Lakatos Tibor.

2020. március 09. 14:42

Életbe lépett az a korlátozás, amely szerint észak-olaszországi repülőterekről se a debreceni, se a Budapesti Nemzetközi Repülőtér nem fogad közvetlen járatokat” – jelentette be Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője. Ez az intézkedés addig lesz hatályban, amíg az észak-olaszországi helyzet nem javul – mondta el Lakatos, hozzátéve, hogy továbbra is ellenőriznek a reptereken és a közutakon is. Az Operatív törzs vezetője ezzel kapcsolatban elmondta azt is, hogy a repülőtereken eddig 6598, közúton pedig 427 személyt ellenőriztek.

Lakatos Tibor arról is tájékoztatta a közvéleményt, hogy eddig több, mint négyezer hívás érkezett az operatív törzshöz, ebből csak ma százötven. Lakatos ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: „a zöld számok nem a betegség bejelentésére szolgálnak, ha valaki úgy érzi, hogy beteg és orvosi ellátásra szorul, az a háziorvosát hívja”.

Az ezredes arról is beszélt, hogy a Szent László Kórházban elhelyezett irániak egy része továbbra sem hajlandó alávetni magát a korlátozásoknak amit be kéne tartani. „Az éjszaka folyamán megpróbálták a karantén szabályait kijátszani, ezért jelenleg is rendőri jelenléttel tudjuk biztosítani a karantént a Szent László Kórházban” – mondta el Lakatos Tibor, aki felhívta rá a figyelmet, hogy a járványügyi szabályok be nem tartása büntetőjogi felelősséget von maga után, ami a külföldi állampolgárok esetében akár az országból való kiutasítással is végződhet.

Az utóbbi két napban sajnálatos események történtek a Szent László Kórházban, az ott karanténban álló külföldiekkel kapcsolatban – erősítette meg a Lakatos Tibor által elmondottakat Kiss Attila rendőr dandártábornok, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatója, majd szintén hangsúlyozta, hogy azok a külföldiek akik nem tartják be a közegészségügyi szabályokat, idegenrendészetileg eltávolíthatók az országból. Hozzátette, hogy a szabályokat be nem tartó külföldi állampolgárokat a karantén letelte után idegenrendészeti őrizetbe lehet venni és akár 6+6 hónapig is ott lehet őket tartani, majd kitoloncolás is lehet a vége. 

(Mandiner)

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karácsony Szilvi
2020. március 10. 09:46
Ezek az "iráni" diákok nem is biztos hogy irániak és az sem biztos hogy diákok.
56október
2020. március 09. 20:09
Istenem, ember nem volt még a világtörténelemben, aki annyi mindenről tehet, és annyi mindenben bűnös, mint Orbán Viktor....
NTLLK
2020. március 09. 19:48
Karantén végén, repülőgép! Mars haza!
zakar zoltán béla
2020. március 09. 18:24
aratójakabtordaitimibentvanmár
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!