Befejeződik a ceglédi vasútvonal felújítása

2020. augusztus 30. 08:53

Korszerűsítették a váltófűtési rendszereket is, így a váltók már nem fognak lefagyni a téli időszakban.

2020. augusztus 30. 08:53
null

Vasárnap befejeződik a ceglédi (100a) vasútvonal bevezető szakaszának felújítása, a munkálatok miatti menetrendi korlátozások hétfő hajnalban véget érnek, azonban a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása miatt hétfőtől változik a ceglédi elővárosi és a záhonyi sebesvonatok menetrendje – közölte Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese vasárnap az MTI-vel. A közlemény szerint a májustól augusztus végéig tartó munkálatok során a ceglédi vonal Nyugati pályaudvar és Városligeti elágazás közötti szakaszán 5,6 kilométeren átépítették a vágányokat, váltókat cseréltek ki, és a távközlési eszközök, a biztosítóberendezések, valamint a felsővezeték karbantartását is elvégezték a szakemberek.

A Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása miatt hétfőtől december 4-ig a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon közlekedő sebesvonatok a pályaudvar helyett Zugló megállóhelyről indulnak és oda is érkeznek. A Nyugatiból Zuglóig és Zuglóból a Nyugatiig az InterCity és elővárosi vonatokkal lehet utazni. Egyes vonatok viszont a Nyugati pályaudvarig közlekednek. A vágányzár miatt a Budapest-Nyugati-Zugló szakaszon kimaradó feláras vonatok helyett a szinte azonos időben induló pót- és helyjegyköteles vonatokat is igénybe vehetik az utazók, felár megfizetése nélkül. Az M3-as metró felújítása miatt a közlekedés zavartalan biztosításáért érvényes BKK bérlettel továbbra is felár nélkül lehet utazni. Az adott vonatra érvényes felárral nem rendelkező utazók, a vonaton legfeljebb a menetjegyen feltüntetett kocsiosztályon, a szabadon maradt helyet foglalhatják el – olvasható a közleményben.

(MTI)

Fotó: A 4-es és 5-ös külső vágányokon indulásra váró vonatok a Nyugati pályaudvaron. MTVA/Bizományosi: Róka László

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sozlib_abschaum
2020. augusztus 30. 09:40
A város nevéről jutott most eszemben, min van a bűnöző ceglédy- vel? A fejlett nyugaton már rég autóbaleset áldozata lenne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!